NB II: Horváth Ferenc mellé szegődött, teljesült az álma

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.04.23. 18:37
null
Zsolt, a szigetszentmiklósiak vendégedzője a kapusokat is megizzasztotta (Fotó: sztkfutball.hu/Szöllősi Mátyás)
A Salva Vita Alapítvány által Magyarországon megrendezett „Neked MUNKA, nekem ÁLOM!” nap egyik futball iránt érdeklődő résztvevőjét látta vendégül szerdai edzésén a Szigetszentmiklósi TK-Erima labdarúgócsapata.

 

A „Neked MUNKA, nekem ÁLOM!” nap célja, hogy a programra jelentkezett fogyatékos emberek eltölthessenek egy fél napot egy számukra érdekes munkahelyen, kipróbálják álommunkájukat, mégpedig úgy, hogy egy konkrét kolléga napját követik nyomon. A Salva Vita Alapítvány segítségével volt, aki fotózáson vett részt, volt, aki az állatkerti állatok gondozásában segédkezhetett, és volt olyan résztvevő is, aki az agykutatás iránt érdeklődött.

Az SZTK vendége, Zsolti a futballedzők mindennapjaira volt kíváncsi, ezért Horváth Ferenc mellé szegődött egy délutánra. Az sztkfutball.hu beszámolója szerint Zsolt egy rövid bemutatkozás után a vezetőedzővel közösen irányította a csapat tréningjét, nem is kicsit megizzasztva a játékosokat. Zsolti a mezőnyjátékosokkal történő közös munka mellett a kapusok felkészítésében is szerepet vállalt, közelebbről is megismerkedve a felnőttkeret minden tagjával.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik