NB II: három hónapot kell kihagynia a Szpari szélsőjének

Vágólapra másolva!
2018.10.07. 10:57
A Békéscsaba elleni szerdai NB II-es labdarúgó-mérkőzés hajrájában Gyurján Bence ütközött a kapujából kijövő Ribánszki Lászlóval és a földön maradt. Az orvosi vizsgálatok azóta megállapították, hogy a Szpari támadójának az egyik oldalszalagja és a keresztszalagja is részlegesen szakadt el – számolt be róla a klub honlapja.





„Azonnal lezsibbadt a lábam, és tudtam, hogy nagy a baj, néhány másodpercre nem is emlékszem – mondta Gyurján Bence. – Aznap este nagy fájdalmaim voltak, azóta jobb, de mankóval tudok csak közlekedni. Ribánszki Lacival tavaly egy csapatban futballoztunk, azonnal elnézést is kért, és nem is haragszom rá, hiszen tette ő is a dolgát, egy szerencsétlen szituáció volt.”

Szerencse a szerencsétlenségben a 26 éves nyíregyházi futballista szempontjából, hogy mivel „csak” részlegesen szakadt el az egyik oldalszalagja és a keresztszalagja, nincs szükség műtétre, de három hónapot ki kell hagynia – műtét esetén azonban ez legalább fél év lett volna.

„Felkészültem a legrosszabbra, már azt terveztük, ki és mikor műt majd. Aztán a vizsgálat után közölték, hogy nem kell operálni, én pedig nagyon boldog voltam, megkönnyebbültem. Lézeres kezelésekre kell járnom és Darabos Balázs erőnléti edzővel külön tréningeken részt vennem, mert meg kell erősíteni a combomat. Ha minden rendben lesz, a tavaszi felkészülést a többiekkel kezdhetem el" – tette hozzá Gyurján.

A Nyíregyháza az NB II 12. fordulójában ma 17 órától a Budafokot fogadja. A Szpariban Gyurjánon kívül nem bevethető Tóth Ádám és Jova Levente sem (neki a vádlijával vannak gondjai), Rezes László viszont már felépülőben van.

NB II
A 12. FORDULÓ PROGRAMJA

15.00: Soroksár–Monor
15.00: Cegléd–Kazincbarcika
15.00: Budaörs–Mosonmagyaróvár
17.00: Nyíregyháza–Budafoki MTE
17.00: Békéscsaba–Kaposvári Rákóczi FC
17.00: ETO FC Győr–Tiszakécske
17.00: Csákvár–Balmazújváros
17.00: BFC Siófok–Vác FC
17.00: Vasas–Dorog
17.00: ZTE FC–Gyirmót FC Győr

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik