NB II: Fehérvárról védőt, Ceglédről kapust igazolt a Dorog

Vágólapra másolva!
2019.07.03. 17:44
Albert Ádám, Földi Botond és Takács Péter után újabb két játékos, Lencsés Balázs és Mursits Roland is a labdarúgó NB II-ben szereplő Dorogi FC-ben folytatja pályafutását – számolt be róla a klub honlapja.

A 21 esztendős, fehérvári nevelésű Lencsés Balázs a harmadosztályú Mol Fehérvár II-ben futballozott tavasszal, de korábban szerepelt kölcsönben a ZTE-ben is. Balhátvéd és bal oldali belső védő posztján szerepelhet majd a dorogiaknál.Lencsés Balázs a harmadosztályú Mol Fehérvár II-ben futballozott tavasszal, de korábban szerepelt kölcsönben a ZTE-ben is. Balhátvéd és bal oldali belső védő posztján szerepelhet majd a dorogiaknál.

A 28 éves, egykori U-válogatott kapus, Mursits Roland 18 éves korában kapta első profi szerződését a Haladásnál, később védett Békéscsabán és Cegléden is – a Pest megyei együttestől két és fél év után távozott.


NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A DOROGNÁL
Érkezők: Albert Ádám (Jászberény), Földi Botond (Mezőkövesd – kölcsönbe, legutóbb Dorog, kölcsönben), Lencsés Balázs (Mol Fehérvár II), Mursits Roland (Cegléd), Takács Péter (Kazincbarcika)
Távozók: Csató Martin (Csákvár), Erdélyi Botond (Bp. Honvéd-MFA – kölcsönből vissza, onnan Tiszakécske), Faragó Tomás (szlovákiai, Békéscsaba), Fodor Ákos (?), Hegedűs Márk (Bp. Honvéd-MFA – kölcsönből vissza), Horváth Gábor (?), Nagy Zsombor (MTK – kölcsönből vissza), Szedlár Zoltán (Vasas), Szentpéteri Viktor (?)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik