NB II: ezer szállal kötődik a Váchoz, vissza is tért a védő

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.08.31. 22:20
Az átigazolási időszak utolsó napján a labdarúgó NB II-ben szereplő Vác FC egy évre kölcsönvette a Zalaegerszegtől Króner Martint – számolt be róla a klub honlapja.

A 24 éves Króner Martin ezer szállal kötődik a Váchoz. A jobbhátvéd a váci utánpótlásban nevelkedett, majd már 17 évesen bemutatkozott az NB II-ben. 2013 tavaszán – a Vác NB II-ből való kizárása után – a DVSC-hez igazolt, melynek tagjaként magyar bajnok lett.

Innen az útja – előbb kölcsönbe, majd 2015 nyarán végleg – Zalaegerszegre vezetett. A zalaiaknál sokáig alapember volt, az előző szezonban 34 bajnokin lépett pályára, de ebben az idényben csak két mérkőzésen szerepelt.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A VÁCNÁL
Érkezők: Abu Attila (Budafok), Borvető Áron (Vasas), Búrány Zoltán (SZEOL SC), D'urso Giuliano (Csepel), Havasi Dániel (Szekszárd), Szabó Norman (Ferencváros)
Kölcsönbe érkezők: Króner Martin (ZTE)
Kölcsönből visszatérők:
Az utánpótlásból felkerültek: Földi Máté
Távozók: Majoros Árpád (Pénzügyőr, szabadon igazolhatóként), Németh Gábor (Érd, kölcsön után végleg), ifj. Nyilas Elek (Cegléd, szabadon igazolhatóként), Pallagi Botond (Érd, kölcsön után végleg), Rusvay Gergely (Dunaharaszti), Rácz Márk (Gödöllő, kölcsön után végleg), Szenes Bence (Dunaharaszti), Szentpéteri Viktor (MTK Budapest), Tóth Barnabás (Diósgyőri VTK)
Kölcsönbe távozók:Dlusztus András (Békéscsaba), Fehér Zoltán (Gödöllő)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Mátyás Zsolt (Bp. Honvéd)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: –

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik