Nőtt a Balmaz előnye, nyert a Puskás Akadémia, remek ZTE–Csaba

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.10.22. 13:26
A labdarúgó NB II 14. fordulójában a Nyíregyháza 2–0-s vereséget szenvedett a Puskás Akadémiától. A listavezető Balmazújváros a Kozármislenyt múlta fölül, míg a Békéscsaba az ország másik végébe, Zalaegerszegre látogatott, és játszott egy jó kis 2–2-es döntetlent.

ÖSSZEFOGLALÓK ÖSSZEFOGLALÓK

A Balmazújváros maradt a tabella élén, miután 1–0-ra legyőzte a Kozármislenyt. A mindent eldöntő találatot Kovács Ádám szerezte a 65. percben. A hazaiak ezzel négy pontra növelték az előnyüket a tabella élén.

A Balmaz az NB I-ben? Még korai erről beszélni, de eddig remekel a csapat.

Egészen a 61. percig kellett várni az első gólra a ZTE–Békéscsaba találkozón. Ekkor Bobál Gergely egy szabadrúgást követő csúsztatással szerzett vezetést a hazaiaknak. Nyolc perccel később szintén még eggyel vezetett a ZTE, de ekkor már összesen három gólnál jártak a csapatok. A nem sokkal korábban csereként beálló Gránicz egyenlített, de nem sokáig örülhetett, szinte a középkezdésből tizenegyest harcolt ki a Bobál – Jakab pedig nem hibázott. A találkozó előtt mindkét együttesnek 22 pontja volt, de a ZTE nem tudott ellépni mai ellenfelétől, a hajrában ugyanis a Vicziánon megpattanó labda a hálóban kötött ki. Pontosztozkodás!

A Csákvár szezonbeli hatodik döntetlenjét játszotta a bajnokságban. Ezúttal a Cigánddal nem bírt a hazai együttes. A végeredmény már a 19. percre kialakult.

A feljutásra ácsingózó Nyíregyháza vezetői ultimátumot adtak a játékosoknak és Mátyus Jánosnak: a következő két meccsen hat pontot kell szereznie az együttesnek, különben edzőváltás lesz. Ennek ellenére nem tudta irányítani a mérkőzést a Szpari, a 21. percben pedig hátrányba került, Tóth Bence bombagóljával megszerezte a vezetést a Puskás Akadémia. A felcsútiak végig jobban játszottak, csak idő kérdése volt, mikor szerzik meg a második gólt. A 62. percben az éppen előtte csereként beálló Pekár László használta ki a vendégek sokadik helyzetét. A 2–0-s vereséggel biztossá vált, hogy Mátyus János távozik a kispadról, a szakember meccs utáni nyilatkozata is egyértelműsíti a helyzetet.

Kiesés ellen küzdő csapatok találkoztak a Cegléd–Budaörs összecsapáson, ám a találkozó nem volt kiegyenlített. Már a 13. percben hátrányba kerültek a vendégek, amikor Szabó Viktor talált be a kapujukba. A második félidőben növelte előnyét a Cegléd, Makrai László és Nánási Balázs is betalált, így a 3–0-s győzelemmel feljött a 17. helyre.

Gyulán felsőházi rangadót rendeztek, a Szeged 2011 a 10. percben került előnybe Farkas Márk találatával. A 35. percben váratlanul egyenlített a Soroksár, Csilus Tamás lőtt 25 méterről bombagólt. A második játékrészben a vezetést is megszerezték a vendégek, Lovrencsics Balázs talált be, beállítva ezzel a 2–1-es végeredményt.

Kevésbé izgalmas mérkőzést játszott a Vác és a SZEOL, ám a brusztolós mérkőzésen Niedermüller Ákos 74. percben szerzett okos góljával nyert Nagy Tibor együttese. Még kevesebb izgalom volt a Siófok–Kisvárdán, amely gól nélküli döntetlennel ért véget a vendégek riválisainak nagy örömére.

Két középcsapat találkozott a Dorog–Szolnok összecsapáson, a hazaiak Vígh Ádám találatával nyertek. A Mosonmagyaróvár–Sopron meccsen a hazaiak kerültek előnybe Laki Balázs góljával, ám Baranyai Norbertet kiállította a játékvezető, így az emberelőnybe kerülő Sopron a 74. percben egyenlíteni tudott Szasa Popin révén.

JEGYZŐKÖNYVEK

NB II
14. FORDULÓ

ZTE FC–BÉKÉSCSABA 2–2 (0–0)
Zalaegerszeg, 1430 néző. Vezette: Vad II István (Hofbauer Roland, Hima Andrea)
ZALAEGERSZEG: Szappanos – Villám, Nagy T., Forgács, Deutsch – Patvaros, Kretz – Gottfried (Hegedűs, a szünetben), Jakab, Babati (Sundas, 73.) – Bobál G. (Daru, 71.).
Vezetőedző: Csató Sándor
BÉKÉSCSABA: Rybansky – Bagi, Kelemen, Szélpál, Fabio – Nagy I., Viczián – Bényi, Birtalan, Pilán (Szalai D., 76.) – Urbin (Gránicz, 62.). Vezetőedző: Zoran Spisljak
Gólszerző: Bobál G. (1–0) a 60., Gránitz (1–1) a 68., Jakab (11-esből, 2–1) a 70., Viczián (2–2) a 82. percben
Kiállítva: Villám (Birtalan lerántásáért) a 22. percben
MESTERMÉRLEG
Csató Sándor:
– büszke vagyok a csapatomra, mert emberhátrányban kétszer is vezetni tudtunk. Egy megpattanó lövéssel egyenlített a Csaba, különösen a második félidei teljesítményünk után győzelmet érdemeltünk volna.
Zoran Spisljak: – Gratulálok mindkét csapatnak, a ZTE játékán látszott, hogy fel akarnak jutni a legjobbak közé, emberhátrányban is keresték azokat a lehetőségeket, amiből gólt, gólokat tudnak szerezni. A pontrúgásokat jól használták ki. Mi azért érdemlünk dicséretet, mert vert helyzetből kétszer is fel tudtunk állni.

BALMAZÚJVÁROS–KOZÁRMISLENY 1–0 (0–0)
Balmazújváros, 800 néző. Vezette: Bucsai József (7) (Kovács II. Gábor, Török Katalin)
BALMAZÚJVÁROS: Horváth L. – Bokros, Papp F., Tamás L., Virág – Kapacina (Kamarás, 86.), Sigér, Farkas B., Bódis, Zsiga (Vólent, 65.) – Kovács Á. (Belényesi, 77.). Vezetőedző: Feczkó Tamás
KOZÁRMISLENY: Helesfay – Kiss M., Gubacsi, Lantos, Dinjar – Beke, Tóth M. (Csábi, 87.), Kocsis A., Causich (Wittrédi, 72.), Sinanovic – Kemény (Városi, 63.). Vezetőedző: Kovács Zoltán
Gólszerző: Kovács Á. (1–0) a 65. percben
MESTERMÉRLEG
Feczkó Tamás:
– Nagyon nehéz talajú pályán nagyszerű mérkőzést játszottunk. Rengeteg helyzetet alakítottunk ki, amelyből sikerült egyet értékesítenünk. Örülünk, hogy ismét maximálisan kiszolgáltuk lelkes közönségünket.
Kovács Zoltán: – A jó erőkből álló Balmazújváros igazolta, hogy nem alaptalanul vezeti a bajnokságot. Úgy gondolom megérdemelten nyerték meg a mérkőzést.

AQVITAL FC CSÁKVÁR–CIGÁND SE 1–1 (1–1)
Csákvár, 300 néző. Vezette: Barna Gábor (6) (Kormányos II Gábor, Iványi István)
CSÁKVÁR: Kovács D. – Kékesi, Kiprich D., Dulló, Baranyai – Kocsis G. (Molnár T., 79.) – Mészáros D., Bakos Sz., Nyilasi B. (Szalai T., 85.), Lőrincz (Erdei, 57.) – Paudits. Vezetőedző: Toldi Gábor
CIGÁND: Egyed – Molnár R., Raducu, Csicsvári, Szilágyi L. – Sergiu, Kasza – Nagy R. 4 (Roszel, 89.), Katona Gy. (Angyal, 84.), Varga K. (Barcsay, 75.) – Popescu. Szakmai igazgató: Szénay Péter
Gólszerző: Kiprich (öngól, 0–1) az 5., Kiprich (1–1) a 19. percben
MESTERMÉRLEG
Toldi Gábor: – Rosszul kezdtük a mérkőzést, hátrányba is kerültünk. Ezt követően elkaptuk a ritmust, egyenlítettünk, majd a második félidőben szinte felbillent a pálya fölényünktől, helyzeteink is voltak, de képtelenek voltunk megszerezni a győztes gólt.
Szénay Péter: – A nehéz talajon nem lehetett szép meccset játszani. Húsz percig fölényben futballoztunk, ám azt követően már hiányzott a bátorság csapatomból, de hősiesen zdöttünk és rászolgáltunk a az egy pontra.

NYÍREGYHÁZA SPARTACUS–PUSKÁS AKADÉMIA 0–2 (0–1)
Nyíregyháza
, 1100 néző Vezette: Szőts Gergely (Pápai Zoltán, Galán Roland)
NYÍREGYHÁZA: Hermány – Kónya, Rubus, Ur, Farkas M. (Tisza, 56.) – Tamási Zs. (Holdampf, 78.), Kártik – Vámos M. (Pálinkás, 36.), Szécsi M., Harsányi Z. – Pölöskey P. Vezetőedző: Mátyus János
PUSKÁS AKADÉMIA: Hegedüs L. –Fényes, Vanczák, Spandler, Tóth B. – Zsidai (Heffler T., 41.), Sándor Gy. – Molnár Cs. (Pekár, 61.), Márkvárt, Gajdos – Lencse (Óvári, 80.) Vezetőedző: Szíjjártó István
Gólszerző: Tóth B. (0–1) a 21., Pekár (0–2) a 62. percben
MESTERMÉRLEG

Mátyus János:
– Szinte napra pontosan két évet töltöttem Nyíregyházán, ebből huszonhárom hónap a sikerekről szólt, az utóbbi egy már nem. Méltatlan helyzetbe kerültem a végén, mert ez a csapat, amelyet most a pályán láttunk, nem esélyes a feljutásra. Ettől függetlenül a játékosok mindent megtettek ezúttal is a jó eredményért, kívánom nekik, az ország legjobb tulajdonosának, Révész Bálintnak és Brekk János alelnöknek is, hogy érjék el álmaikat.
Szíjjártó István:
– A Zalaegerszeg és a Mosonmagyaróvár elleni meccsek krízise már a múlté, a csapat most úgy játszott, ahogy azt mindig elvárnám tőle. Nem volt könnyű mérkőzés, mert a Nyíregyháza az életéért küzdött, de nekünk volt több helyzetünk, megérdemeltük a sikert.

CEGLÉDI VSE–BUDAÖRS 3–0 (1–0)
Albertirsa, 500
néző Vezette: Takács Tamás (Szilágyi Norbert, Bornemissza Norbert)
CEGLÉD: Horváth G. – Wild, Nánási, Albert I., Valkovszki – Csordás, Makrai – Albert A. (Pozsár, 88.), Markó (Horváth B., 64.), Peres (Tóth M., 83.) – Szabó V. Mb. vezetőedző: Krecska János
BUDAÖRS: Tulipán – Lajer, Gál Sz., Kinyik, Ódé – Menyhárt (Bogáti, 64.), Márques (Bata, 75.), Ferkó, Petró (Pethő, 64.) – Stieber A. – Deli Vezetőedző: Miskei Attila
Gólszerző: Szabó V. (1–0) a 13., Makrai (2–0) a 62., Nánási (3–0) a 80. percben
MESTERMÉRLEG

Krecska János:
– Kicsit hosszú böjt után ez a mai teljesítményünk nagyon rendben volt. Azt gondolom, a csapat egyre jobb lesz, és már kezdik felvenni azt az agresszivitást, amit elvárok mindenkitől.
Miskei Attila:
– Két teljesen egyenrangú csapat küzdelméből a helyzeteit jobban kihasználó együttes nyert meg.

SZEGED 2011 GROSICS AKADÉMIA–SOROKSÁR 1–2 (1–1)
Gyula, 300
néző Vezette: Gyarmati II Tibor (Horváth Róbert, Szécsényi István)
SZEGED: Molnár – Povázsai (Geiger, 70.), Tóth G., Farkas M., Mészáros M. – Horváth A. (Coroian, 63.), Király, Germán, Zabari – Andorka, Zádori Vezetőedző: Klausz László
SOROKSÁR: Holczer – Fülöp, Gyepes, Gengeleczki (Lorentz, 46.), Silye – Haris, Gárdos (Huszák, 77.), Csilus T. – Lovrencsics B., Bajzát (Szilágyi, 56.), Sándor Vezetőedző: Lucsánszky Tamás
Gólszerző:
Farkas M. (1–0) a 10., Csilus T. (1–1) a 37., Lovrencsics B. (1–2) a 69. percben
MESTERMÉRLEG
Klausz László:
– Számomra rémálom volt ez a mérkőzés, amely után legszívesebben minden egyes játékosomat megdicsérnék, hisz jól küzdöttek, harcoltak. Játékban jobbak voltunk, mint az ellenfél, de nem volt szerencsénk, bár a helyzetkihasználásunk is kivánnivalót hagyott maga után.
Lucsánszky Tamás:
– Olyan mérkőzést játszottunk, amelyben most nekünk volt szerencsénk. A pontrúgásból kapott gólt követően megzavarodott a csapat, és ekkor a Szeged ki is végezhetett volna bennünket, de ez szerencsére nem történt meg.

VÁC–SZEOL 1–0 (0–0)
Dunaújváros,
100 néző Vezette: Gaál Ákos (Huszár Balázs, Mohos Milán)
VÁC:
Szentpéteri – Hegedűs Cs., Dlusztus (Görgényi, 14.), Tóth F., Gulyás M. – Kákonyi, Tóth G. – Niedermüller, Nagy R. (Tóth B., a szünetben), Mátyás – Balajti (Majoros, a szünetben). Vezetőedző: Nagy Tibor
SZEOL:
Dongó – Ikonomou, Vágó, Gajág (Buzási, 72.), Grünvald – Kéri, Rácz, Búrány (Forró, 65.), Puskás (Beretka, 77.) – Harsányi, Péter. Vezetőedző: Tóth Ákos
Gólszerző:
Niedermüller (1–0) a 74. percben
MESTERMÉRLEG
Nagy Tibor:
– Szinte végig támadtunk, különösen a második félidőben rengeteget dolgoztunk a három pontért, de sok helyzetet hagyunk ki, ami luxus, ezért szenvedünk.
Tóth Ákos:
- Az első negyvenöt perc kiegyenlített játékot hozott, derekasan küzdöttünk. Szünet után a Vác minőségi cseréi eldöntötték a mérkőzést, megérdemelten győzött az ellenfél.

DOROG–SZOLNOK 1–0 (1–0)
Dorog
, 400 néző Vezette: Farkas Tibor (7) (Punyi Gyula, Berényi Ákos)
DOROG: Szemerédi 3 – Grabant P. 3, Kovács I. 4, Bora 4, Füredi 3 – Mészáros 4 – Szedlák 3 (Bor D. 3, 58.), Grabant B. 3, Sitku 4 (Berkó –, 90.), Medgyes 2 – Vígh Á. 4 (Perovics –, 75.) Vezetőedző. Németh Szabolcs
SZOLNOK: Somogyi 4 – Csirmaz 3, Papp Sz. 3, Tóth B. 4, Magyar B. 2 – Berdó 3 (Tóth L. –, 73.), Kenderes 4 – Kánya 4 (Dedics 3, 58.), Pintér N. 3, Rokszin 3 – Petrovics 2
Vezetőedző: Balogh Pál
Gólszerző: Vígh Á. (1–0) a 35. percben
Kiállítva: Tóth L. (megsértette a játékvezetőt) a 92. percben
MESTERMÉRLEG

Németh Szabolcs:
– Helyzeteink alapján több góllal is megnyerhettük volna a találkozót. Nagyon küzdelmes mérkőzésen értékes három pontot szereztünk, nincs más hátra, gratulálok a csapatomnak.
Balogh Pál:
– Mai teljesítményünkkel pontszerzésre sem volt esélyünk. Sajnos alulmaradtunk egy szervezetten játszó Doroggal szemben.

CREDOBUS MOSONMAGYARÓVÁR–SWITELSKY-SVSE 1–1 (1–0)
Mosonmagyaróvár,
800 néző Vezette: Dolgenó Bálint (4) (Kiss Balázs, Kulman Tamás)
MOSONMAGYARÓVÁR: Tarczy – Koszó, Deák, Baranyai, Galambos – Zsirai, Bartos (Horváth M. -, 92.), Schmatovich, Czár, Darázs (Németh M., 84.) – Laki (Jasarevich, 64.) Vezetőedző: Király József
SOPRON:
Heinrich – Batizi-Pócsi, Sifter, Nagy P., Szabó L. – Szellák – Erdélyi, Gyürki (Popin, 46.), Bene (Kapacina, 61.), Soós B. (Tóth D., 82.) – Eszlátyi Szakmai igazgató: Supka Attila
Gólszerző:
Laki (1–0) a 18., Popin (1–1) a 75. percben
Kiállítva:
Baranyai (25. p.) két sárga lap után
MESTERMÉRLEG

Király József:
– Egy jó játékerőt képviselő csapat ellen játszottunk hatvanöt percig emberhátrányban, ennek ellenére támadólag léptünk fel. Minden elismerést megérdemelnek a játékosaim. A játék alapján így értékesnek tartom az egy pontot.
Supka Attila:
– Emberelőnyünket nem tudtuk kihasználni. Emberelőnybe átálltunk a több támadós játékra. Ezt a mérkőzést főleg a második félidőben gólokkal kellett volna megnyernünk.

BFC SIÓFOK–KISVÁRDA MASTERGOOD 0–0

Siófok, 250 néző Vezette: Kovács J. Zoltán (Takács Gábor, Aradi József)
SIÓFOK:
Filipánics – Szilágyi, Szalai, Mogyorósi, Czingráber – Petneházi, Gál M. – Nagy D., Gréczi, Kozma (Berki, 67.) – Elek Vezetőedző: Goran Kopunovics
KISVÁRDA: Ivancsics – Hei, Papucsek, Vermes, Vári – Fodor F. – Gosztonyi (Fodor A., 78.), Lucas, Oláh G. (Erős G., 70.), Cseri – Rajczi P. Szakmai igazgató: Révész Attila
MESTERMÉRLEG
Goran Kopunovics:
– Nagyon erős ellenfél ellen szereztünk nagyon nagy pontot. Sajnálom, hogy nem tudtunk nyerni, mert az első félidőben kihagtuk a ziccereket. De folytatjuk a munkát.
Révész Attila: –
Akaratban többek voltunk, mint az elmúlt héten, viszont játékunkban még nem volt meg a megfelelő ritmus. Ilyenkor a legnagyobb helyzetet sem sikerül gólra váltani. Az eredmény igazságos.

AZ ÁLLÁS
1. Balmazújváros 14 9 2 3 20–12 +8 29
2. Kisvárda 14 7 4 3 21–11 +10 25
3. Puskás Akadémia FC 14 7 4 3 27–24 +3 25
4. Békéscsaba Előre 14 7 2 5 19–13 +6 23
5. Soroksár SC 14 6 5 3 25–18 +7 23
6. ZTE FC 14 6 5 3 24–17 +7 23
7. Szeged 2011 14 6 4 4 20–9 +11 22
8. Nyíregyháza Spartacus FC 14 6 3 5 15–17 –2 21
9. FC Csákvár 14 5 6 3 17–18 –1 21
10. Dorogi FC 14 6 2 6 17–16 +1 20
11. BFC Siófok 14 6 1 7 16–20 –4 19
12. Soproni VSE 14 5 4 5 17–17 0 19
13. Mosonmagyaróvári TE 14 5 3 6 20–16 +4 18
14. Vác FC 14 5 3 6 15–15 0 18
15. Kozármisleny FC 14 5 3 6 14–15 –1 18
16. Szolnoki MÁV FC 14 5 2 7 18–23 –5 17
17. Ceglédi VSE 14 4 2 8 22–26 –4 14
18. Budaörs 14 4 1 9 7–20 –13 13
19. Cigánd SE 14 3 3 8 9–22 –13 12
20. SZEOL SC 14 3 1 10 7–21 –14 10
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik