NB II: elkészült a stadion, két év után hazatér a Vác FC

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.10.31. 17:32
Az MLSZ versenybizottságának elnöke által kijelölt versenybiztos szerdai határozatának értelmében az NB II-ben szerepelő Vác FC engedélyt kapott rá, hogy a november 1. után sorra kerülő hazai mérkőzéseit a felújított stadionjában, Vácott rendezze. Ezzel véget ért az a bő két évig húzódó albérleti időszak, amely során előbb Dunaújvárosban, majd Óbudán, esetleg – ahogy például a mai, Mol Vidi FC elleni Magyar Kupa-meccs esetében is történik – Újpesten, a Szusza Ferenc Stadionban rendezte hazai meccseit a klub.

A határozat értelmében a Vác Városi Stadion megkapta az MLSZ által kiadott II. pályahitelesítést, így alkalmas NB II-es bajnoki mérkőzések megrendezésére. A klub hivatalos Facebook-oldalának tájékoztatása szerint a váciak a vasárnapi, Békéscsaba elleni bajnokijukat már otthon játszhatják.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik