NB II: döntöttek Szentlőrincen, először indulhatnak profi ligában

F. B.F. B.
Vágólapra másolva!
2020.06.16. 22:02
null
Vállalja a másodosztályt a Szentlőrinc SE (Fotó: szentlorincse.hu)
Vállalja az NB II-es labdarúgó-bajnokság kihívásait a Szentlőrinc SE is, amely az NB III Nyugati csoportjában élen végző, de feljutási jogával nem élő Érdi VSE helyett a harmadosztály legjobb másodikjaként léphet fel a profi ligába – számolt be róla a bama.hu.

 

Kedd délután sajtótájékoztató keretén belül hivatalosan is bejelentette a Szentlőrinc SE labdarúgó-szakosztálya, hogy a csapat elindul a következő idényben az NB II-ben – annak ellenére, hogy a Magyar Labdarúgó-szövetségnek még nincs versenykiírása a következő idényre vonatkozóan, így a klub hivatalosan még felkérést sem kaphatott a másodosztályra.

Az NB III Közép-csoportjában másodikként záró baranyaiak az NB III Nyugati csoportjában élen végző, de feljutási jogával nem élő Érdi VSE helyett lehetnek a másodosztályú mezőny tagjai, hiszen a szövetség minden bizonnyal – a csonka mezőnyt elkerülendő – a három NB III-as csoport legjobb, nem automatikusan feljutó csapatának ajánlja majd fel az indulás jogát; ez pedig a Szentlőrinc SE. (A másodosztályú szerepléshez természetesen elengedhetetlen az NB II-es licenc, amellyel a klub rendelkezik.)

A bama.hu írta meg, hogy Kovácsevics Csaba szakosztályvezető a sajtótájékoztatón elmondta, hogy a mai történelmi nap a város és az egyesület életében, hiszen először fordul elő, hogy profi ligában indul a klub. Kiemelte, a lehetőségeik messze vannak a konkurenciáétól, s bár vannak a szereplésnek veszélyei, elég stabilnak látja az egyesületet, hogy a fiatalokra támaszkodva saját útját tovább járja.

„Az egyesület vezetőségének – személy szerint nekem is – néhány álmatlan éjszakát okozott, hogy éljünk-e vagy sem a szereplésünknek köszönhető lehetőséggel – mondta Kovácsevics Csaba a megyei portálon. – Az igazi nagy lökést az adta meg, hogy Magyarország kormánya segítséget nyújtott az NB II-es induláshoz szükséges infrastrukturális fejlesztések megteremtésében. Biztosan jut majd a pofonokból, de egy ilyen lehetőség mellett nem szabad elmenni. Rengeteg feladat és munka lesz, de meg tudjuk oldani.”

Nagy Csaba országgyűlési képviselő kiemelte, hogy Szentlőrinc városa és a környéken élő emberek, fiatalok, valamint a baranyai foci számára is nagy lehetőség a szereplés.

„Azon túl, hogy gazdasági és sportszakmai szempontból is hihetetlen nagy kihívás az elkövetkezendő időszak, nem fogjuk háttérbe szorítani a fiatalok képzését” – mondta a politikus.

Koltai Péter, Szentlőrinc polgármestere hozzátette, hogy nemcsak az egyesület, hanem a város számára is nagy öröm ez az eredmény, és a város minden lehetőséget megragad a csapat támogatására.

Keczeli Jenő, a klub elnöke hangsúlyozta, jelentős szakmai és gazdasági alapokra fektetik az NB II-ben való szereplést. Kijelentette, biztosan lesz olyan időszak, amikor nem játszhatnak saját pályájukon az infrastrukturális fejlesztések miatt – egy 600 fős lelátó, vendégszektor, pályafűtés, parkoló, vízelvezető-rendszer kialakítása még szükséges, illetve a tv-közvetítésre alkalmas világítás- (900 lux) és kameraállványok telepítésének, valamint az öltözővel kapcsolatos előírásoknak is meg kell felelniük.

Fekete Tivadar szakmai igazgató végül elmondta, hogy több – köztük Baranya megyéhez kötődő – edzővel tárgyalnak, aki a következő idényben átveheti a csapat irányítását. Az eddigi vezetőedző, Lóczi István munkájára is számítanak, de az utánpótlásban. A keret kialakításán dolgoznak már, amelynek átlagéletkora akár a mostani 21.4 évnél fiatalabb lehet.

A Szentlőrinc másodosztályú indulása azt is jelenti, hogy az előző idényhez hasonlóan ismét lesz Baranya megyei rangadó, hiszen a PMFC a Közép-csoport élén végezve harcolta ki az NB II-es szereplést.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik