Budafokon is győzött, és továbbra is listavezető a Haladás

Füzesi BálintFüzesi Bálint
Vágólapra másolva!
2021.09.26. 16:50
null
Hiába igyekezett a Budafok, mindig volt egy közbelépő szombathelyi láb (Fotó: Tumbász Hédi)
A labdarúgó NB II 9. fordulójában folytatta remeklését a listavezető Haladás, amely Devecseri Szilárd és Szekér Ádám góljával 2–0-ra győzött Budafokon. A hazaiak az első félidőben végig domináltak, de Rózsa Dániel remekül védett, a játékrész végén pedig Devecseri a vezetést is megszerezte a Halinak. A szünet után pedig a Budafok már nem tudott mit kezdeni a szombathelyiek taktikus, érett játékával.
LABDARÚGÓ NB II

9. FORDULÓ

BUDAFOKI MTE–SZOMBATHELYI HALADÁS 0–2 (0–1)
Budafok, 500
néző. Vezette: Lovas László (Csatári Tibor, Belicza Bence Péter)
BUDAFOK:
Bese B. – Szalai D., Jagodics M., Fótyik, Kalmár O. (Kotula M., 69.) – Soltész I. (Papp M., 76.), Filkor (Adorján, 60.) – László D. (Zuigeber, 60.), Kovács D., Ihrig-Farkas – Szabó L. (Szabó M., a szünetben). Vezetőedző: Boér Gábor
HALADÁS: Rózsa – Kállai K., Mocsi, Németh Milán, Devecseri (Guzmics, 81.) – Kiss B. (Tóth D., 81.), Szekér Á., Holdampf, Csilus T. – Tóth Milán (Horváth R., 69.), Tóth-Gábor (Délczeg, 58.). Vezetőedző: Németh Szabolcs
Gólszerző:
Devecseri (45.), Szekér Á. (72.)
MESTERMÉRLEG

Boér Gábor: – Nagyon jó első félidőt nyújtottunk, de az első kapott gól nagyon visszavetette a csapatot. A második félidőben már fejvesztve mentünk előre, de ez olyan meccs volt, amit ha több hétig játszunk, akkor sem szerzünk gólt.
Németh Szabolcs: – Nehéz mérkőzés volt, nagyon kellettek Rózsa Dániel védései. A helyzetek alapján a második félidő kiegyenlítettebb volt, de több helyzetet dolgoztunk ki, és összességében megérdemeltük a győzelmet.

ÖSSZEFOGLALÓ

Lendületesen kezdte a mérkőzést a Budafok, amely láthatóan igyekezett minél hamarabb előnyhöz jutni. Elsősorban László Dávid volt elemében, de a szélső – illetve csapattársai – próbálkozásait hatástalanította Rózsa Dániel. Bár az első félidőben végig a Budafok uralta a játékot, a játékrész végére felébredt a Haladás, ezt jelezte egy Szekér Ádám-lövés, amely a lécen csattant, majd Devecseri Szilárd pontos lövésével a vezetést is megszerezték a szombathelyiek.

A második félidőben a Haladás végig érett játékot mutatott be, a XXII. kerületiek pedig nem tudtak mit kezdeni a jól szervezett védelemmel, illetve Rózsa kapussal. Szekér gólja után pedig érezni lehetett, hogy ezt a győzelmet már nem engedi ki a kezéből a Haladás. Így is lett, a szombathelyiek taktikus játéka célt ért. A Budafok másodszor kapott ki hazai pályán az idényben, és eddig jelentősen elmarad a várakozásoktól. A Haladás utóbbi hat meccséből ötöt megnyert, emellett utolsó öt bajnokiján gólt sem kapott, és továbbra is listavezető! 0–2

AZ ÁLLÁS
1. Szombathelyi Haladás96311–2+921
2. Kecskeméti TE953118–10+818
3. Nyíregyháza Spartacus953120–13+718
4. Vasas FC952218–11+717
5. Diósgyőri VTK944116–11+516
6. Szentlőrinc SE93613–8+515
7. Szeged-Csanád Grosics Akadémia942312–6+614
8. Dorogi FC94239–10–114
9. ETO FC Győr935116–11+514
10. Szolnoki MÁV FC833214–15–112
11. BFC Siófok92619–8+112
12. Budafoki MTE932414–12+211
13. FC Ajka932411–14–311
14. Pécsi MFC92347–10–39
15. Soroksár SC923413–19–69
16. Budaörs914410–18–87
17. FC Csákvár81347–11–46
18. III. Kerületi TVE91267–20–135
19. Békéscsaba 1912 Előre94511–17–64
20. Tiszakécske9279–19–102
Devecseri Szilárd (fehérben)  nemcsak határozottan játszott, hanem gólt is szerzett (Fotó: Tumbász Hédi)
Devecseri Szilárd (fehérben)  nemcsak határozottan játszott, hanem gólt is szerzett (Fotó: Tumbász Hédi)

 

PERCRŐL PERCRE

VÉGE A MÉRKŐZÉSNEK, 2–0-RA NYERT A HALADÁS!

90+3. perc:
Horváth Rajmund is "besárgult".

90+2. perc:
Szalai Dániel kapott sárgát, mivel buktatta Délczeget.

81. perc:
Kiss Bence és Devecseri Szilárd helyett Tóth Dávid és Guzmics Richárd érkezett a Haladásnál.

79. perc:
Adorján Krisztián tüzelt 17 méterről középről óriási erővel, a labda a keresztlécről pattant a gólvonal elé!

77. perc:
Zuigeber eladott labdája után ismét kontrázott a Haladás, Délczeg a hálóba lőtt, de lesről.

76. perc:
itt az ötödik budafoki csere is, Soltész István helyett Papp Marcell érkezik a pályára.

75. perc:
Németh Milán is "besárgult" a vendégeknél.

72. perc:
GÓL! Már kettővel vezetnek a szombathelyiek! Egy szögletkombináció során Horváth Rajmund adta be jobbról a labdát, Szekér Ádám pedig hat méterről a jobb felsőbe fejelt! 0–2

71. perc:
Kiss Bence kapott sárgát azért, mert nem engedett elvégezni egy szabadrúgást.

69. perc:
mindkét csapat cserélt: a Budafoknál Kalmár Olivér helyett Kotula Máté jött, a vendégeknél pedig Tóth Milán helyett Horváth Rajmund érkezett.

68. perc
: gyors kontra során két vendégtámadó vezette két hazai védőre a labdát, Délczeg a nála jobb helyzetben lévő Tóth Milánhoz passzolt, akinek lövését azonban Jagodics remekül blokkolta!

66. perc:
Kállai Kevin kapott sárgát visszahúzásért.

60. perc:
kettős csere a Budafoknál: lejön Filkor Attila és László Dávid, helyükre Adorján Krisztián és Zuigeber Ákos érkezik!

58. perc:
cserél a Haladás, Tóth-Gábor Kristóf helyett Délczeg Gergely érkezik a pályára – csatár helyett csatár.

55. perc:
ismét Tóth Milán veszélyeztetett, a 16-os jobb sarkáról lőtt laposan, épphogy a bal sarok mellé!


49. perc:
Csilus Tamás kapott sárga lapot visszahúzásért Szabó Mátét.

49. perc: baloldalról érkezett a Haladás beívelése, amelyet Tóth Milán fejelt kapura 5 méterről Kalmár szorításában, de Bese nagy bravúrral védett!

46. perc
: elkezdődött a második félidő, a Budafok indította útjára a labdát.


Ihrig-Farkas Sebestyén (piros-feketében) próbálkozott, de nem talált a kapuba (Fotó: Tumbász Hédi)
Ihrig-Farkas Sebestyén (piros-feketében) próbálkozott, de nem talált a kapuba (Fotó: Tumbász Hédi)


A szünetben cserélt a Budafok, kényszerűségből Szabó Máté helyett Szabó Levente érkezett a pályára.

Vége az első félidőnek, Lovas László játékvezető nem hosszabbított. Az első játékrészben a Budafoknak sokkal több helyzete volt, de ezek mind kimaradtak, a Haladás pedig második lehetőségét kihasználta.


45. perc: GÓL! Vezet a Haladás! Kiss Bence gurított be balról laposan egy szabadrúgást, a középen érkező Devecseri Szilárd pedig 17 méterről, ballal, laposan a jobb alsó sarokba lőtt!
(0–1) A labda nem gurult túl gyorsan, Bese mégis hiába nyújtózott...

41. perc:
itt az első igazi szombathelyi lehetőség, egy kavarodás után Szekér Ádámhoz került a labda, aki tolt egyet rajta, majd 17 méterről tekert, a labda a lécről pattant ki!

28. perc:
újabb budafoki lehetőség, Szalai jobboldali beadására remekül érkezett Ihrig-Farkas és 9 méterről kapura fejelt, de Rózsa nagy bravúrral védett!

21. perc: remek szögletvariációt mutatott be a Budafok, amelynek során László Dávid kényszerítőzött Kovács Dáviddal, ennek a végén László tekert kapura a 16-os bal sarkáról, Rózsa bravúrral tornázta fölé a lövést!

15. perc:
Devecseri baloldali bedobása után röviden szabadítottak fel a védők, Csilus Tamás érkezett és kapásból, 16 méterről tüzelt is, nem sokkal fölé.

14. perc:
újabb hazai próbálkozás, most László Dávid tekert 14 méterről, nem sokkal a hosszú felső sarok fölé!

12. perc:
jobboldali akció során Ihrig-Farkas passzolt Kovács Dávidhoz, aki hat méterről éles szögből lőtt, Rózsa bravúrral ütötte szögletre a labdát!

6. perc: itt az első helyzet! Gyors budafoki akció során László Dávid adott be jobbról, a középen berobbanó Kovács Dávid pedig a tizenegyespontról lőtt, épphogy a bal sarok mellé!

1. perc
: a Budafok kezdte a játékot.

Melegítenek a szombathelyi játékosok (Fotó: Tumbász Hédi)
Melegítenek a szombathelyi játékosok (Fotó: Tumbász Hédi)


Az előző fordulóban a budafokiak 1–0-ra kikaptak a Kecskemét otthonában, míg az éllovas Haladás Dorogon győzött 2–0-r
a.

A két csapat legutóbb 2019 novemberében találkozott egymással, akkor Horváth Roland góljával 1
–0-ra győzött a Budafok a BMTE stadionban.

A nézők már érkeznek, remek idő fogadja a csapatokat a budafoki stadionban!

Köszöntjük kedves olvasóinkat, hamarosan kezdődik a mérkőzés. Meglátjuk, hogy a veretlenül első helyen álló Haladás a Budafok otthonában is tudja-e folytatni remek bajnoki szereplését.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik