NB II: Biztos voltam, hogy előbb-utóbb válás lesz – Mátyus

Vágólapra másolva!
2016.10.28. 11:42
A labdarúgó NB II-ben szereplő Nyíregyháza kispadjáról távozó Mátyus János a DIGI Sport Reggeli Start című műsorában elmondta, az ultimátum (két meccsen hat pontot kellett volna a Szparinak szereznie) után biztos volt abban, hogy előbb vagy utóbb, de válás lesz a vége.

„Szinte lehetetlen küldetés volt, de a habitusomból fakadóan megpróbáltam, és állva haltunk meg” – mondta Mátyus János a DIGI Sport Reggeli Start című műsorában.

„Belementem a játékba, ám abban biztos voltam, hogy ebből előbb-utóbb válás lesz, hiszen amikor egy edző egy ilyenfajta ultimátumot kap, az valaminek az előszele. Én csináltam becsülettel, de éreztem, hogy előbb-utóbb a közös munka véget ér.”

Az Internél Frank de Boer vezetőedző kapott ultimátumot, ám őt (egyelőre) megmentette Mauro Icardi hajrában szerzett találata.

„Én úgy fogalmaznék, a Szpari kerete alkalmas arra, hogy kivívja az első osztályú tagságot, de egy olyan drámai sérüléshullám sújtott minket, amit egész egyszerűen ebben a helyzetben nehéz volt kezelni, ezért nekem most nem volt Icardim. Viszont remélem, hogy hamarosan a sérülésből visszatérőkkel a Szpari esélyes marad a feljutásra.”

„Tizennégy játékos jött a csapathoz, és valahogy az elmúlt hónapban nem találtam meg, hogyan kellene őket összerakni, ezért vállalom a felelősséget” – tette hozzá.

„Volt egy megkeresés, de még semmi konkrétum nincs. Nem kapkodom, megvárom a megfelelő lehetőséget” – mondta a továbbképzésre készülő Mátyus, aki szerint mindegy, hogy első, másod- vagy harmadosztály, a lényeg, hogy reálisak legyenek a célok.Mátyus János a DIGI Sport Reggeli Start című műsorában.

„Belementem a játékba, ám abban biztos voltam, hogy ebből előbb-utóbb válás lesz, hiszen amikor egy edző egy ilyenfajta ultimátumot kap, az valaminek az előszele. Én csináltam becsülettel, de éreztem, hogy előbb-utóbb a közös munka véget ér.”

Az Internél Frank de Boer vezetőedző kapott ultimátumot, ám őt (egyelőre) megmentette Mauro Icardi hajrában szerzett találata.

„Én úgy fogalmaznék, a Szpari kerete alkalmas arra, hogy kivívja az első osztályú tagságot, de egy olyan drámai sérüléshullám sújtott minket, amit egész egyszerűen ebben a helyzetben nehéz volt kezelni, ezért nekem most nem volt Icardim. Viszont remélem, hogy hamarosan a sérülésből visszatérőkkel a Szpari esélyes marad a feljutásra.”

„Tizennégy játékos jött a csapathoz, és valahogy az elmúlt hónapban nem találtam meg, hogyan kellene őket összerakni, ezért vállalom a felelősséget” – tette hozzá.

„Volt egy megkeresés, de még semmi konkrétum nincs. Nem kapkodom, megvárom a megfelelő lehetőséget” – mondta a továbbképzésre készülő Mátyus, aki szerint mindegy, hogy első, másod- vagy harmadosztály, a lényeg, hogy reálisak legyenek a célok.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik