NB II: ÁTIGAZOLÁSOK, 2017. NYÁR

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.06.14. 18:37
null
Bajzát Pétert szerették Nyíregyházán, szívesen tér vissza (Fotó: Meder István, archív)
labdarúgó NB II-ben június 15. és augusztus 31. között tart az átigazolási időszak. A szezon zárását követően lássuk a már ismert változásokat, illetve az eddigi hírek alapján a lehetséges átigazolásokat csapatonkénti bontásban.
VÁLOGATÁS AZ ELMÚLT IDŐSZAK HÍREIBŐL
Bajzát Péter visszatért Nyíregyházára, sőt a korábbi gólkirály mellett Kelemen Dávid és Kesztyűs Barna is a Szparinál folytatja.
Nagy nevekkel erősített a Csákvár, amely a középpályára Sándor Györgyöt szerezte meg, míg kapusedzőként Szűcs Lajos fog tevékenykedni a klubnál.
Koszó Balázs után a volt újpesti Nagy Gábort és az exkispesti Szemerédi Norbertet is átigazolta a ZTE.
Alaposan belehúzott az MTK, amelyhez korábbi élvonalbeli futballisták érkeztek (Bori Gábor, Balogh Béla, Farkas Balázs és Lencse László).
Többek mellett a korábbi válogatott támadó, Majoros Árpád is távozik a Váctól, amely Óbudán játszhatja ősszel a hazai bajnokijait.

 

– A legfrissebb magyar vonatkozású átigazolási híreket itt olvashatja!

– Az NB I-es csapatok átigazolásait ide kattintva tekintheti meg!

KATTINTSON KEDVENC CSAPATÁHOZ!

BÉKÉSCSABA
BUDAFOK
BUDAÖRS
CEGLÉDI VSE
CSÁKVÁR
DOROG
ETO FC GYŐR
GYIRMÓT FC GYŐR
KAZINCBARCIKA
KISVÁRDA
MOSONMAGYARÓVÁR
MTK
NYÍREGYHÁZA SPARTACUS
BFC SIÓFOK
SOPRONI VSE
SOROKSÁR
SZEGED 2011-GA
SZOLNOKI MÁV
VÁC
ZTE

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A BÉKÉSCSABÁNÁL
Érkezők: Eszlátyi István (Soproni VSE), Király Patrik (Szeged 2011), Mészáros Márk (Szeged 2011), Nagy Sándor (Cegléd)
Kölcsönbe érkezők: Dlusztus András (Vác), Ribánszki László (Mezőkövesd, újabb kölcsön)
Kölcsönből visszatérők:
Ezequiel Calvente (spanyol, Haladás), Vukasin Polekszics (montenegrói, Vasas)
Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek: Kmetykó Kevin, Kun László, Serbán Erik, Uram János, Zahorán Balázs
Távozók: Bagi István (ETO FC Győr), Bényei Balázs (DVSC), Bozsó Milán (szabadon igazolható), Fábio (brazil, szabadon igazolható), Hrabina Alex (Szolnok, szabadon igazolhatóként), Juhász György (MTE 1904), Oláh László (STC Salgótarján), Spitzmüller István (szabadon igazolható), Takács Péter (ceglédi kölcsön után Kazincbarcika), Zelenyánszky László (szabadon igazolható)
Kölcsönbe távozók: Mursits Roland (Cegléd, ismét kölcsönbe)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Kelemen Dávid (Paks)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A BUDAFOKNÁL
Érkezők
:
Vaszicsku Gergő (Puskás Akadémia, kölcsön után végleg)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:
Az utánpótlásból felkerültek:
Távozók:Abu Attila (Vác), Grúz Tamás (III. Kerületi TVE)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: –
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: –

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A BUDAÖRSNÉL
Érkezők: Bakos Szabolcs
(Csákvár), Fodor Dániel (Biatorbágy), Kékesi Alex (Csákvár, szabadon igazolhatóként), Kemenes Szabolcs (szabadon igazolható, legutóbb Paks), Lengyel Béla (Cegléd), Medgyes Sinan (ETO FC Győr)
Kölcsönbe érkezők: Bese Balázs (MTK)
Kölcsönből visszatérők: Varga Bence (SZTK-Erima)
Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek:
Távozók: Csillag Dárius (Soroksár), Horváth Gábor (Csákvár), Papp Máté (Nyíregyháza), Stieber András (Gyirmót FC Győr, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Petró Balázs (Haladás), Vajda Dániel (Bp. Honvéd)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A CEGLÉDNÉL
Érkezők:Damásdi Alex (Puskás Akadémia II), Farkas János (Kazincbarcika, szabadon igazolhatóként), ifj. Nyilas Elek (Vác, szabadon igazolhatóként), Peszmeg Viktor (Soroksár), Preklet Csaba (Vasas, kölcsön után végleg), Sándor István (Soroksár, szabadon igazolhatóként), Szilágyi Péter (Soroksár, szabadon igazolhatóként), Törtei Tamás (Nyíregyháza, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe érkezők: Fehér Imre (MTK II), Mursits Roland (Békéscsaba, ismét kölcsönbe)
Kölcsönből visszatérők:
Az utánpótlásból felkerültek:
Kiszemeltek: –
Távozók:Albert Ádám (Soroksár), Lengyel Béla (Budaörs), Nagy Sándor (Békéscsaba), Gaszner Roland (szabadon igazolható)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Fröhlich Roland (Mezőkövesd), Fürjes Ádám (Dorog), Takács Péter (Békéscsaba, onnan Kazincbarcika)
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk: –

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A CSÁKVÁRNÁL
Érkezők:Galambos Ádám (Mosonmagyaróvár, szabadon igazolhatóként), Horváth Gábor (Budaörs, szabadon igazolhatóként), Papp Máté (Soroksár, szabadon igazolhatóként), Sándor György (Puskás Akadémia)
Kölcsönbe érkezők: Jelena Richárd (Paks), Sejben Viktor (Videoton – a legutóbbi idényre szóló kölcsönvétel után ismét), Tar Zsolt (Puskás akadémia)
Kölcsönből visszatérők:
Az utánpótlásból felkerültek:
Távozók:Bakos Szabolcs (Budaörs), Dániel Csaba (szabadon igazolható), dr. Hajdú Sándor (szabadon igazolható), Kovács Dániel (Soroksár, szabadon igazolhatóként), Kékesi Alex (Budaörs, szabadon igazolhatóként), Lőrincz Attila (Videoton II?), Szalai Tamás (szabadon igazolható), Vallejos Dominique (Ajka, szabadon igazolhatóként), Vincze Viktor (szabadon igazolható)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Lipcsei Ádám (Puskás Akadémia), Mészáros Dávid (Puskás Akadémia), Gottfried Dániel (ZTE)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: –

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A DOROGNÁL
Érkezők:Németh Ádám (Balmazújváros), Zima Ádám (Puskás Akadémia, kölcsön után végleg)
Kölcsönbe érkezők: Bora György (Bp. Honvéd – a legutóbbi idényre szóló kölcsönvétel után ismét), Szalai András (Paks), Vajda Dániel (Bp. Honvéd – legutóbb Budaörs)
Kölcsönből visszatérők:Fürjes Ádám (Cegléd), Nagyházi Dávid (BKV Előre)
Az utánpótlásból felkerültek:

Távozók:Koronczai Benjámin (Sopron)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Bor Dávid (Paks – onnan Sopron), Bora György (Bp. Honvéd), Demjén Patrik (MTK), Kővári Róbert (Paks – onnan Sopron), Medgyes Zoltán (Haladás), Tóth Martin (Haladás)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: –

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ ETO FC GYŐRNÉL
Érkezők
:
Erdélyi László (Soproni VSE), Vajda Patrik (szlovákiai, Podbrezová – Szlovákia), Nagy Martin (szlovákiai, Ruzomberok – Szlovákia), Boszorád Martin (szlovákiai, Zlaté Moravce – Szlovákia), Rokszin Ádám (Szolnok), Bagi István (Békéscsaba), Szatmári Zoltán (Komárom)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők: Földes Milán (Szigetszentmiklós), Horváth Dániel (Kozármisleny), Lázár Zsolt (Siófok)
Az utánpótlásból felkerültek: Farkas Dániel, Gyurákovics Erik, Kovács Krisztián, Kiliti Róbert, Ködmön Zoltán, Németh Bence, Pálfi Donát, Zeke Márió
Távozók:Graszl Károly (Ajka), Kunsági Roland (szabadon igazolható), Medgyes Sinan (Budaörs), Mocsi Attila (Videoton), Varga Róbert (?)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Rácz Ferenc (Mezőkövesd)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: –

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A GYIRMÓT FC GYŐRNÉL
Érkezők
:
Czár Richárd (Mosonmagyaróvár), Németh Zsolt (szlovákiai, FC DAC 1904 – Szlovákia, szabadon igazolhatóként),Nagy Patrik (Haladás, szabadon igazolhatóként), Rengel Péter (Gabčíkovo – Szlovákia), Róbert Jano (szlovák-magyar, Lokomotiva Kosice – Szlovákia), Stieber András (Budaörs, szabadon igazolhatóként), Széles Imre (MTK II), Szőcs László (szlovák-magyar, MFK Skalica – Szlovákia)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:Lázár Patrik (MTE 1904)
Az utánpótlásból felkerültek:
Távozók:Mijusko Bojovics (montenegrói, Újpest, szabadon igazolhatóként), Kristian Kolcak (szlovák, FK Aktobe – Kazahsztán), Madarász Márk (Puskás Akadémia, szabadon igazolhatóként), Anto Radeljic (bosnyák-horvát, szabadon igazolható), Tamás Krisztián (Videoton), Bori Gábor (MTK), Nagy Sándor (ukrajnai, DVSC), Vass Patrik (MTK), Veres Szilárd (CFR Cluj – Románia)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Novák Csanád (Vasas, onnan Mezőkövesd), Simon Ádám (Videoton)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Sebők Zsolt (ETO FC Győr)

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A KAZINCBARCIKÁNÁL
Érkezők
:
Botló Ádám (Putnok), Valter Heil (román, Olimpia Satu Mare – Románia), Tony Kanalos (román, Olimpia Satu Mare – Románia), Kristófi Sándor (Tiszaújváros), Takács Péter (Békéscsaba, legutóbb ceglédi kölcsönben), Tóth Szabolcs (Tállya)
Kölcsönbe érkezők: Boros Gábor (DVTK), Lőrincz Patrik (DVTK)
Kölcsönből visszatérők:

Az utánpótlásból felkerültek:
Távozók:Faggyas Milán (szabadon igazolható), Farkas János (Cegléd), Fülöp Gergő (szabadon igazolható), Lipusz Norbert, Illés Gábor, Kis Szabolcs, Kovács Péter (mind Tiszaújváros), Kardos Norbert (Tiszakécske)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Engel Alex (Mezőkövesd)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: –

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A KISVÁRDÁNÁL
Érkezők: Zöldesi Illés (Videoton), Fodor Ákos (Puskás Akadémia), Heffler Norbert (Mezőkövesd, legutóbb balmazújvárosi kölcsönben, szabadon igazolhatóként), Molnár F. Tamás (Szolnok), Sergiu Oltean (román-magyar, Cigánd), Lukács Rajmund (STC Salgótarján)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők: Molnár Róbert (Cigánd)
Az utánpótlásból felkerültek: Szőr Levente
Távozók: Erős Gábor (visszavonult), Cseri Tamás (Mezőkövesd), Fodor András (szabadon igazolható), Fodor Ferenc (Nyíregyháza), Ivancsics Alex (szabadon igazolható), Molnár Róbert (Szolnok), Minczér Tibor (szabadon igazolható), Rajczi Péter (Kaposvár), Szabó Péter (Szeged 2011)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Talabér Attila (MTK), Bacsa Patrik (DVTK)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Toma György,Horváth Adrián (lejár a szerződése)

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A MOSONMAGYARÓVÁRNÁL
Érkezők: Huszárik Zsolt (Komárom), Juhász György (Békéscsaba), Markosz Szpiriulisz (FTC), Vágó Levente (SZEOL)
Kölcsönbe érkezők: Kovács Botond (MTK II), Tóth Milán (MTK II)
Kölcsönből visszatérők:
Az utánpótlásból felkerültek:
Távozók:Baranyai Ádám, Czár Richárd (Gyirmót FC Győr), Deák István (Bp. Honvéd), Galambos Ádám (Csákvár), Horváth Martin, Jasarevic Mahir (Szolnok), Koszó Balázs (ZTE), Németh Milán
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Lázár Patrik (Gyirmót FC Győr)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:


NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ MTK-NÁL
Érkezők:Bori Gábor (Gyirmót), Balogh Béla (Mezőkövesd), Farkas Balázs (Balmazújváros) Gengeliczki Gergő (Soroksár), Lencse László (Puskás Akadémia), Szentpéteri Viktor (Vác), Vass Patrik (Gyirmót)
Kölcsönből visszatérők: Demjén Patrik
(Dorog), Horváth Péter (Soproni VSE), Deutsch Bence (Zalaegerszeg), Hujber Tamás (Kaposvár), Jakab Dávid (Zalaegerszeg), Talabér Attila (Kisvárda), Szatmári István (ZTE)
Az utánpótlásból felkerültek: –
Távozók:
Bolla Bendegúz (Videoton), Federico Groppioni (olasz, Csep-Gól), Jurij Kolomojec (ukrán, Vorszkla Poltava – Ukrajna), Danijel Petkovics (montenegrói, Franciaország – Lorient), Poór Patrik (Puskás Akadémia), Myke Bouard Ramos (brazil, Haladás), Vadnai Dániel (Mezőkövesd), Vukmir Dragan (III. Kerületi TVE)
Kölcsönbe távozók: Hinora Kristóf (Nyíregyháza)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Leandro Martínez
(olasz-argentin, Haladás)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:
Pintér András (Soroksár), Khaly Thiam (szenegáli, Gaziantespor-kölcsön után)

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A NYÍREGYHÁZA SPARTACUSNÁL
Érkezők:Bajzát Péter (Soroksár, szabadon igazolhatóként), Fodor Ferenc (Kisvárda, szabadon igazolhatóként), Forró Gyula (Puskás Akadémia FC), Gajdos Zsolt (Haladás, szabadon igazolhatóként), Gréczi Gábor (Siófok), Kelemen Dávid (Paks, legutóbb békéscsabai kölcsönben) Papp Máté (Budaörs), Pekár László (Puskás Akadémia), Jova Levente (FTC, legutóbb soroksári kölcsönben), Csilus Tamás (FTC, legutóbb soroksári kölcsönben), Dragóner Filip (FTC, kölcsön után végleg), Csernák Martin (FTC), Bíró Dominik (Kaposvár), Horváth Ferenc (Kaposvár)
Kölcsönbe érkezők: Hinora Kristóf (MTK), Kesztyűs Barna (Paks)
Kölcsönből visszatérők:
Az utánpótlásból felkerültek:
Távozók: Tamási Zsolt (Soroksár), Dvorschák Gábor (Soroksár, szabadon igazolhatóként), Harsányi Zoltán (?), Pálinkás Gergő (lejár a szerződése), Perger Bence (lejár a szerződése), Szécsi Márk (Puskás Akadémia), Törtei Tamás (Cegléd), Tisza Tibor (DVSC)
Kölcsönbe távozók:Ötvös Bence (Cigánd)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Takács Tamás (DVSC)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Úr László, Vámos Márk


NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A SIÓFOKNÁL
Érkezők:Balajcza Szabolcs (Újpest, szabadon igazolható), Hidvégi Sándor (Haladás)
Kölcsönbe érkezők: Bévárdi Zsombor (Videoton), Lorentz Márton (Videoton)
Kölcsönből visszatérők:
Az utánpótlásból felkerültek:
Távozók:Czvitkovics Péter (abbahagyta), Gréczi Gábor (Nyíregyháza), Mogyorósi József (szabadon igazolható)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Czingráber Máté (Vasas), Lázár Zsolt (ETO FC Győr)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Filipánics Bálint (szabadon igazolható)



NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A SOPRONI VSE-NÉL
Érkezők:Koronczai Benjámin (Dorog), Molnár Márk (Haladás)
Kölcsönbe érkezők: Angyal Zsolt (Haladás), Bor Dávid (Paks), Fehér Zoltán(Haladás),Garda Géza(Haladás),Gyürki Gergő(Haladás), Kokenszky Norbert (Paks), Kővári Róbert (Paks), Soós Bence(Haladás),Szellák Soma(Haladás), Tóth Martin (Haladás)
Kölcsönből visszatérők:
Az utánpótlásból felkerültek:
Távozók:Erdélyi László (ETO FC Győr), Németh Milán (Haladás), Eszlátyi István (Békéscsaba), Deme Imre, Csordás Szabolcs, Póti Krisztián (érdeklődnek iránta: Balmazújváros), Tóth Dávid (Haladás), Zimomrja Olexandr
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Horváth Péter (MTK), Nagy Patrik (Haladás, onnan Gyirmót FC Győr)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:Fazakas Géza (Puskás Akadémia, ZTE)


NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A SOROKSÁRNÁL
Érkezők: Romic Danijel (horvát-magyar, Cibalia Vinkovci – Horvátország), Albert Ádám(Cegléd),Csillag Dárius(Budaörs), Dvorschák Gábor(Nyíregyháza, szabadon igazolhatóként), Gyömbér Gábor (Puskás Akadémia, szabadon igazolhatóként), Kovács Dániel(Csákvár, szabadon igazolhatóként),Orosz Márk(Mezőkövesd, szabadon igazolhatóként), Tamási Zsolt (Nyíregyháza)
Kölcsönbe érkezők:Derekas Zoltán(FTC), Lakatos István (FTC), Gera Dávid (FTC), János Norbert (FTC), Pergel Bence (FTC)
Kölcsönből visszatérők:
Az utánpótlásból felkerültek:
Távozók: Bajzát Péter(Nyíregyháza, szabadon igazolhatóként), Gengeliczki Gergő(MTK),Haris Attila(FTC, de legutóbb soroksári kölcsönben; Balmazújváros), Jova Levente(FTC, de legutóbb soroksári kölcsönben; Nyíregyháza),Papp Máté(Csákvár), Peszmeg Viktor (Cegléd), Sándor István (Cegléd), Szilágyi Péter(Cegléd, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz*:Lovrencsics Balázs(FTC),Lorentz Márton(Videoton, onnan Siófok)
*A hivatalosan az FTC játékosának számító, de a Fradiban az NB I-ben nem szereplő, régóta az NB II-es Soroksárnál kölcsönben lévő játékosokat nem tüntettük fel, kivéve az FTC-hez csatlakozó Lovrencsics Balázst.
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:Nagy Olivér(szabadon igazolható)

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A SZEGED 2011-GA-NÁL
Érkezők: Balázs Richárd (Ajka), Andrej Causic (Kozármisleny, szabadon igazolhatóként), Mihai Onisor Nicorec (Cigánd, szabadon igazolhatóként), Ikonomu Konsztantinosz (SZEOL, szabadon igazolhatóként), Katona Máté (Haladás), Papp Ferenc (Balmazújváros, szabadon igazolhatóként), Szabó Péter (Kisvárda)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:
Az utánpótlásból felkerültek:
Távozók:Andorka Péter (Kaposvár), Geiger Norbert (Méhkerék), Király Patrik (Békéscsaba), Farkas Aurél (Szolnok), Mészáros Márk (Békéscsaba), Szemerédi Norbert (ZTE)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: –
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: –

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A SZOLNOKI MÁV-NÁL
Érkezők:Angyal Norbert (Cigánd), Berdó Péter (DVSC – kölcsön után végleg), Farkas Aurél (Szeged 2011), Gazsi Tamás (Balmazújváros – kölcsön után végleg), Hrabina Alex (Békéscsaba, szabadon igazolhatóként), Katona György (Cigánd), Jasarevic Mahir (MTE 1904), Molnár Róbert (Kisvárda), Pintér Norbert (Balmazújváros – kölcsön után végleg)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:
Az utánpótlásból felkerültek:
Távozók:Dedics Alex (szabadon igazolható), Hajba Tamás (Csorna, szabadon igazolhatóként), Kovács Olivér (szabadon igazolható), Molnár F. Tamás (Kisvárda) Rokszin Ádám (ETO FC Győr), Pantovics Nikola (szabadon igazolható)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Csirmaz István (Mezőkövesd), Török Milán (Haladás)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A VÁCNÁL
Érkezők:Abu Attila (Budafok), Búrány Zoltán (SZEOL), Borvető Áron (Vasas), D'urso Giuliano (Csepel), Havasi Dániel (Szekszárd), Szabó Norman (FTC II)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:
Az utánpótlásból felkerültek:Földi Máté
Távozók:Majoros Árpád (szabadon igazolható), Németh Gábor (Érd, kölcsön után végleg), ifj. Nyilas Elek (Cegléd, szabadon igazolhatóként), Pallagi Botond (Érd, kölcsön után végleg), Rusvay Gergely (visszavonult), Rácz Márk (Gödöllő, kölcsön után végleg), Szenes Bence (szabadon igazolható), Szentpéteri Viktor (MTK), Tóth Barnabás (DVTK)
Kölcsönbe távozók:Dlusztus András (Békéscsaba)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Mátyás Zsolt (Bp. Honvéd)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: –

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A ZTE-NÉL
Érkezők:Balázs Zsolt (Paks), Tomás Dubek (szlovák, MFK Ruzomberok – Szlovákia), Koszó Balázs (Mosonmagyaróvár), Nagy Gábor (Újpest, szabadon igazolhatóként), Szemerédi Norbert (Szeged 2011), Vernes Richárd (Bp. Honvéd)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:
Az utánpótlásból felkerültek:Horváth Leonárd
Távozók:Daru Bence (Paks, kölcsön után végleg)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Angyal Zsolt (Haladás), Bobál Gergely (Bp. Honvéd), Deutsch Bence (MTK), Fadgyas Tamás (MTK), Jakab Dávid (MTK), Kovács Gábor (Paks), Oláh Bálint (DVTK), Szatmári István (MTK)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: –

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik