NB II: a Lokitól kapott kölcsön középpályást a Balmazújváros

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.08.02. 16:00
Kóródi Nándor személyében az élvonalbeli DVSC-től kapott egy évre kölcsön fiatal középpályást a labdarúgó NB II-ben szereplő Balmazújváros – számolt be róla a klub honlapja.

A 19 éves Kóródi Nándor a Püspökladányi LE együttesénél kezdte a pályafutását, majd szerepelt a Debreceni Honvéd SE, a Létavértes, a Józsa és végül 2013-tól a Debreceni Labdarúgó Akadémia kötelékében. A DVSC most nyáron adott neki profi szerződést, majd a felek közös egyeztetését követően a Balmazújváros kölcsönkapta a középpályást.

„Nagyon örülök, hogy Balmazújvárosban játszhatok. A klub és a stáb is nagyon jó benyomást keltett, valamint a körülmények is kiválóak – mondta Kóródi a klub honlapján. – A fejlődésem szempontjából nagyon értékes lehet ez az egy év (is). Szeretném a támadójátékommal segíteni a csapat előrejutását, ha pedig védekezésben van rám szükség, ott is meg fogok tenni mindent, hogy a maximumot kihozzam magamból.”

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A BALMAZÚJVÁROSNÁL
Érkezők: Balázs Richárd (Veszprém), Berki István (Monor), Bódis István (romániai-magyar, Szeged 2011 – kölcsönből vissza), Bíró Ákos (Bp. Honvéd – kölcsönbe), Bora György (Bp. Honvéd – legutóbb kölcsönben Dorog), Domokos Bálint (III. Kerületi TVE), Farkas Norbert (Siófok), Kóródi Nándor (DVSC – kölcsönbe), Orovecz Ádám (Kazincbarcika – kölcsönből vissza), Óvári Zsolt (Diósgyőr – kölcsönbe), Patvaros Zsolt (ZTE), Papucsek Barna (Kisvárda), Peszmeg Viktor (Cegléd), Szabó Balázs (DVTK – kölcsönbe), Szalai András (Paks – kölcsönbe), Ternován Patrik (DVTK – kölcsönbe), Verpecz István (Paks – kölcsönbe), Zaha Dániel (romániai, Banatul Timisoara – Románia)
Távozók: Nemanja Andrics (szerb-magyar, ?), Bacsana Arabuli (grúz, Puskás Akadémia), Ante Batarelo (horvát, ?), Belényesi Miklós (Tállya), Bokros Tibor (Debreceni VSC – kölcsönből vissza, onnan Cigánd), Jurij Habovda (ukrán, Haladás, szabadon igazolhatóként), Haris Attila (DVSC), Harsányi Zoltán (szlovák-magyar, ?), Horváth László (MTK), Irakli Maisuradze (grúz, ?), Pogacsics Krisztián (Kaposvár), Rudolf Gergely (visszavonult), Rus Adrián (romániai-magyar, Sepsi OSK – Románia), Lasa Sindagoridze (grúz, Szaburtalo – Grúzia), Sigér Dávid (Ferencváros), Tamás László (Haladás), Eke Uzoma (nigériai, Bp. Honvéd, szabadon igazolhatóként), Vajda Sándor (Mezőkövesd), Virág Aladár (befejezte pályafutását), Zsiga Ervin (Kaposvár)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik