NB II: a Honvédtól négy, a KTE-től két játékost igazolt az SZTK

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.07.31. 11:36
Czuczi Márton, Bora György, Tóth Benjamin és Vólent Roland személyében a Honvédtól négy, míg Lévai Norbert és Polyák Kristóf személyében a Kecskeméttől két játékost igazolt a labdarúgó NB II-ben szereplő Szigetszentmiklósi TK-Erima – számolt be róla a klub honlapja.

A 23 éves Czuczi Márton eddig a Bp. Honvéd kapusa volt, és négy alkalommal lépett pályára az NB I-ben. A kispesti klub mellett korábban a Békéscsaba kapuját is védte.éves Czuczi Márton eddig a Bp. Honvéd kapusa volt, és négy alkalommal lépett pályára az NB I-ben. A kispesti klub mellett korábban a Békéscsaba kapuját is védte.

Ugyancsak a Honvédtól szerződött Szigetszentmiklósra Bora György. A 19 esztendős játékos a Honvéd-MFA-ban 17 NB III-as mérkőzésen jutott szóhoz, az SZTK-Erimánál kölcsönben futballozik.

Tóth Benjamin szintén a Bp. Honvédtól érkezett, szintúgy kölcsönbe. A 21 esztendős labdarúgó a Honvéd-MFA színeiben 23 NB III-as találkozón szerepelt.

A 22 éves támadó, Vólent Roland a Honvédnál nevelkedett, amelynél 12 NB I-es meccsen lépett pályára, de volt a Sopron, a Kazincbarcika, a Siófok, a Balmazújváros és a Békéscsaba játékosa is. Az NB II-ben 102 bajnokin 27 gólt szerzett, a Szigetszentmiklósban ismét kölcsönjátékosként növelheti másodosztályú mérkőzéseinek és góljainak számát.

Kecskemétről érkezett az SZTK-Erimához a 19 éves Lévai Norbert. A fiatal támadó háromszor lépett pályára a lila-fehér csapat élvonalbeli együttesében.

Eddig is csapattársa volt Kecskeméten Polyák Kristóf, aki szintén 19 éves és ugyancsak három NB I-es fellépése van. Ő azonban az NB III-ban is szerepet kapott 13 alkalommal, igaz, akkor még a Honvéd második csapatában szerepelt.

A Pest megyei klub már korábban bejelentette Balázs Richárd, Nagy Olivér, Illés Gyula és Gulyás Máté szerződtetését, és az is eldőlt, hogy a korábban Angliában is futballozó, egykori siófoki hátvéd, Kovács János is a csapatnál folytatja.

Az érkezők mellett újabb távozók is vannak: a támadó Benkő Krisztián Svédországban, a védő Sós Márkó Csepelen folytatja pályafutását, míg az egyaránt középpályás Mészáros László és Bonifert Péter kölcsönben az NB III-as Diósdban futballozik az augusztus 1-jén kezdődő szezonban.

Az SZTK-Erima az NB II 1. fordulójában szombaton a ZTE-t fogadja 17.30-as kezdettel.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ SZTK-ERIMÁNÁL

Érkezők:Balázs Richárd(szabadon igazolható, legutóbb Békéscsaba), Czuczi Márton(szabadon igazolható, legutóbb Bp. Honvéd), Gulyás Máté(Veresegyház),Illés Gyula(Siófok),Kovács János (Siófok), Lévai Norbert (Kecskemét), Nagy Olivér(szabadon igazolható, legutóbb Ceahlaul Piatra Neamt – Románia), Polyák Pál (Kecskemét)
Kölcsönbe érkezők:Bora György (Bp. Honvéd), Tóth Benjamin (Bp. Honvéd), Vólent Roland (Bp. Honvéd)

Kölcsönből visszatérők:–

Az utánpótlásból felkerültek:

Kiszemeltek:

Távozók: Baranyai Sándor (?), Benkő Krisztián (Svédország), Fekete Ádám (Balmazújváros), Horváth László (Balmazújváros), Jasarevic Mahir (Mosonmagyaróvár), Kállai Norbert (?), Osváth Attila (Vasas), Pollák Zoltán (szabadon igazolható), Sós Márkó (Csepel), Weitner Ádám (Győri ETO)
Kölcsönbe távozók: Bonifert Péter (DTC-Select), Mészáros László (DTC-Select) Kölcsönbőlvisszatérnekklubjukhoz:Ladányi Tibor(MTK), Tóth Ferenc(MTK)

Távozhatnak:

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik