NB II: a fővárosból visszatér Gyirmótra a 196 centis játékos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.06.23. 18:10
Széles Imre személyében belső védőt igazolt a Gyirmót – számolt be a két évre szóló szerződés megkötéséről a labdarúgó NB II rajtjára készülő labdarúgócsapat a hivatalos honlapján.

A 196 centiméter magas, győri születésű belső védő a legutóbbi három szezont az MTK-nál töltötte, a kék-fehérek második csapatának oszlopos tagja volt.

Az élvonalból kieső Gyirmót szombaton már felkészülési mérkőzést játszik: ellenfele a Mezőkövesd Zsóry lesz a 11 órakor kezdődő, az újpesti Bánka Kristóf Sportcentrumban sorra kerülő meccsen.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A GYIRMÓT FC GYŐRNÉL
Érkezők
:
Németh Zsolt (szlovákiai, FC DAC 1904 – Szlovákia, szabadon igazolhatóként),Nagy Patrik (Haladás, szabadon igazolhatóként), Széles Imre (MTK II)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:
Az utánpótlásból felkerültek:
Kiszemeltek:
Távozók: Mijusko Bojovics (montenegrói, Újpest, szabadon igazolhatóként), Kristian Kolcak (szlovák, szabadon igazolható), Madarász Márk (Puskás Akadémia, szabadon igazolhatóként), Anto Radeljic (bosnyák-horvát, szabadon igazolható), Tamás Krisztián (Videoton), Bori Gábor (MTK)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Novák Csanád (Vasas, onnan Mezőkövesd), Simon Ádám (Videoton)
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk: Sebők Zsolt (ETO FC Győr), Nagy Sándor (ukrajnai, DVSC)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik