NB II: a Cegléd és a Vác is hátrányból fordítva győzött

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.10.22. 16:51
A labdarúgó NB II 14. fordulójában vasárnap délután négy mérkőzést rendeztek, mindegyiken hazai győzelem született, a vendégeknek mindössze két gólt sikerült szerezniük. A ZTE Tomás Dubek két góljával győzött a Soroksár ellen, a Vác és a Budafok hátrányból diadalmaskodott a Gyirmót, illetve a Budafok ellen, míg a Mosonmagyaróvár 1–0-ra megverte a Szegedet.

A Budafok kispadján vereséggel mutatkozott be Tóth Bálint, pedig csapata még vezetett a Cegléd otthonában, ám Asztalos Dávid duplájával és Sándor István bombagóljával a második félidőben elhódította a három pontot Klausz László csapata.Budafok kispadján vereséggel mutatkozott be Tóth Bálint, pedig csapata még vezetett a Cegléd otthonában, ám Asztalos Dávid duplájával és Sándor István bombagóljával a második félidőben elhódította a három pontot Klausz László csapata.

A Vác szintén hátrányból fordítva győzött a Gyirmótot fogadva. Az előző idényben még az élvonalban szereplő vendégek Szegi Vince góljával az első negyedóra végén megszerezték a vezetést, s a hazaiak Zsolnai Richárd, majd Gulyás Máté révén a második félidőben a maguk javára fordították az eredményt, s megnyerték a mérkőzést.

A Mosonmagyaróvár Szpirulisz Markosz 16. percben szerzett fejes góljával múlta felül a Szegedet, míg a ZTE Tomás Dubek duplájával győzte le a Soroksárt.

LABDARÚGÓ NB II
14. FORDULÓ
Vác–Gyirmót 2–1 (Zsolnai 66., Gulyás M. 82., ill. Szegi 14.)
Cegléd–Budafoki MTE 3–1(Asztalos 43., 53. – az elsőt 11-esből, Sándor I. 83., ill. Kercsó 36.)
Mosonmagyaróvár–Szeged 2011 1–0
(Szpirulisz 16.)
ZTE–Soroksár 2–0 (Dubek 33., 83.)

KÉSŐBB
17.00:Békéscsaba–Szolnok
17.00:Csákvár–Budaörs
17.00:Siófok–Nyíregyháza Spartacus
17.00:ETO FC Győr–Kazincbarcika
17.00:Sopron–MTK

SZOMBATON JÁTSZOTTÁK
Kisvárda–Dorog 2–0
(Vári B. 62., Grabant P. 82. – öngól)

AZ ÁLLÁS
1. MTK Budapest 13 11 1 1 30–10 +20 34
2. Kisvárda 14 10 3 1 30–13 +17 33
3. Kazincbarcika 13 7 3 3 13–13 0 24
4. Vác FC 14 6 4 4 18–13 +5 22
5. Szolnoki MÁV FC 13 6 4 3 16–11 +5 22
6. Békéscsaba Előre 13 6 3 4 26–14 +12 21
7. Gyirmót FC Győr 14 6 3 5 26–19 +7 21
8. ZTE FC 14 6 3 5 18–19 –1 21
9. Ceglédi VSE 14 6 3 5 16–20 –4 21
10. Nyíregyháza Spartacus FC 13 5 5 3 18–13 +5 20
11. Soroksár SC 14 5 5 4 15–15 0 20
12. Dorogi FC 14 4 4 6 20–20 0 16
13. ETO FC Győr 13 4 4 5 13–15 –2 16
14. Budaörs 13 4 3 6 22–24 –2 15
15. Szeged 2011 14 4 3 7 11–18 –7 15
16. Mosonmagyaróvár 14 2 7 5 8–12 –4 13
17. Budafoki MTE 14 2 5 7 11–22 –11 11
18. FC Csákvár 13 2 3 8 12–29 –17 9
19. Soproni VSE 13 1 5 7 8–18 –10 8
20. BFC Siófok 13 1 3 9 10–23 –13 6
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik