NB II: Rudolfék ismét kikaptak, győzelmével a Balmaz az új éllovas

Vágólapra másolva!
2016.09.25. 15:59
null
Horváth László győzelemnek örülhetett, a Balmazújváros az élre állt (Fotó: Reviczky Zsolt, archív)
A labdarúgó NB II 11. fordulójában az eddigi listavezető Nyíregyháza 1–0-ra kikapott a Budaörstől Csákváron, így egymás után másodszor szenvedett vereséget. Az új éllovas a Balmazújváros, amely otthon 2–1-re legyőzte a Dorogot. A Puskás Akadémia kétgólos előnyről bukott pontokat a ZTE ellen, Szíjjártó István vezetőedző keményen kritizált a mérkőzés után. A Soroksár kiütötte a Siófokot, a Békéscsaba hozta a kötelezőt a Cigánd ellen, míg a Kisvárda Gosztonyi András góljával megverte a Vácot. Az eddig gyengélkedő Mosonmagyaróvár idegenben győzte le 4–0-ra a Szolnokot, míg a Kozármisleny otthon verte meg a SZEOL-t.

 

NB II
11. FORDULÓ

ÖSSZEFOGLALÓK

Egymás után másodszor kapott ki a Nyíregyháza, így át kellett adnia a vezető pozícióját az ismét nyerő Balmazújvárosnak. A Budaörs a 37. percben Gál Szabolcs csúsztatásával szerzett vezetést és ezután hiába tartotta nyomás alatt a Szpari a Pest megyeieket, nem tudott egyenlíteni, mivel a támadók vagy pontatlanul céloztak, vagy Ordasi Gergő hárított nagy bravúrral.

Az új listavezető tehát a Balmazújváros, amely a Dorogot gyűrte le otthon 2–1-re. Az újonc a meccs elején kicsit ráijesztett a hajdúságiakra, hiszen Kővári Róbert révén vezetést szerzett, de a Balmaz négy perc alatt fordított, utána pedig az egész mérkőzésen nyugodtan és rutinosan játszhatott. Feczkó Tamás együttese utóbbi négy bajnokijából hármat megnyert.

Kétgólos előnyről bukott pontokat hazai pályán a Puskás Akadémia a ZTE ellen. A felcsútiak Pekár László és Lencse László góljaival az első félidő után 2–0-ra vezettek, de a szünet után hatalmas védelmi hibákat követtek el, így a zalaiak Bobál Gergely találatával előbb szépítettek, majd a belső védő, Forgács András lövésével egyenlítettek. A találkozó után Szijjártó István, a PAFC vezetőedzője rendkívül feldúltan értékelt.

Gólfesztivált és focisulit tartott a Soroksár a Siófok ellen, pedig Lucsánszky Tamás csapata nem kezdte jól a meccset, hiszen Gyepes Gábor a negyedik percben büntetőt rontott. Sokáig nem kellett azonban bánkódniuk a soroksári drukkereknek, hiszen Lovrencsics Balázs negyedórán belül duplázott. A Siófok ezután még szépíteni tudott, de a félidő végén Gyepes már jobban célzott (fejjel talált a hálóba), így a szünetben magabiztosan vezettek a hazaiak. A második félidőben Szalai Vilmos hamar a kiállítás sorsára jutott, ez pedig megpecsételte a Balaton-partiak sorsát, kaptak három újabb gólt és kiütéses vereséget szenvedtek.

Sorozatban hatodszor nyert a Békéscsaba, igaz, a sereghajtó Cigánd elleni siker eléggé nyögvenyelősre sikeredett. A győztes gólt a hajrában a csereként beállt Pilán Márkó szerezte meg, igaz, a csabaiak előtte több ziccert kihasználatlanul hagytak. Zoran Szpisljak együttese a legutóbbi hat bajnokiján a hat siker mellett gólt sem kapott.

Alacsony színvonalú meccsen megérdemelten győzött a Szeged 2011 az indiszponáltan futballozó Cegléd ideiglenes otthonában, Albertirsán. A hazai szurkolók nehezen viselték a vereséget, Varga Attila vezetőedző a találkozó után szóba elegyedett a drukkerekkel és kérte, hogy ne bántsák, hanem támogassák a csapatot.

Fordulatos mérkőzést játszott a Sopron a Csákvárral. Horváth Roland gólja után Supka Attila együttese a félidő végén két perc alatt két gólt szerzett, de a szünet után Paudits Patrik egyenlített, így végül igazságosnak mondható döntetlen született.

Egymás után második idegenbeli meccsét is megnyerte a Mosonmagyaróvár, nem is akárhogyan. Király József együttese a duplázó Laki Balázs vezérletével Szolnokon győzött 4–0-ra, és elmozdult a kieső helyről.

A SZEOL ellen minimális különbséggel nyerő Kozármisleny győztes gólját a középhátvéd Lantos Levente szerezte, míg a Kisvárdában először talált be a nyár végén szerződtetett Gosztonyi András – a támadó középpályás gólja győzelmet ért a Vác ellen, sőt a szabolcsiak a sikerrel feljutó helyre léptek a tabellán.

JEGYZŐKÖNYVEK

 

BALMAZÚJVÁROS–DOROGI FC 2–1 (2–1)
Balmazújváros, 800 néző. Vezette: Takács Tamás (Punyi Gyula, Berényi Ákos)
BALMAZÚJVÁROS: Horváth L. – Bokros, Tamás L., Rus, Virág – Kovács Á. (Farkas B., 65.), Sigér, Bódis, Belényesi, Zsiga (Kamarás, 90.) – Fekete Á. (Vólent, 70.) Vezetőedző: Feczkó Tamás
DOROG: Vajda G. – Grabant P., Bora, Berkó, Füredi – Medgyes (Mészáros Á., 61.), Kovács I. (Vígh, 76.), Kővári, Tóth M., (Grabant B., 71.), Bor – Sitku. Vezetőedző: Németh Szabolcs
Gólszerző: Kővári (0–1) a 6., Zsiga (1–1) a 15., Fekete Á. (2–1) a 19. percben
MESTERMÉRLEG
Feczkó Tamás
: – Örülök, hogy az első húsz percben megfordítottuk az eredményt, mert utána türelmesen és rutinosan játszottunk a jól felkészített és kitűnően játszó Dorog ellen.
Németh Szabolcs: – Jól kezdődött számunkra a mérkőzés, de ahelyett, hogy rúgtunk volna még egyet, az ellenfél megfordította az eredményt. Utána küzdöttek játékosaink, de nem vezetett eredményre.

SZOLNOKI MÁV–MOSONMAGYARÓVÁR 0–4 (0–1)
Szolnok, Tiszaligeti Stadion, 700
néző. Vezette: Lovas László (Bornemissza Norbert, Garai Péter)
SZOLNOK: Somogyi – Hajba, Tóth P. (Magyar B., 59.), Balogh M., Dedics – Kenderes – Tóth L., Pintér N., Tóth B. (Pantovics, 63), Csirmaz (Rokszin, 57.) – Olasz D. Vezetőedző: Balogh Pál
MOSONMAGYARÓVÁR: Tarczy – Bohner, Koszó, Deák, Galambos – Zsirai – Bartos (Horváth M., 78.), Czár, Darázs (Mayer, 61.), Schmatovich – Laki (Kószás, 72.) Vezetőedző: Király József
Gólszerző: Laki (0–1) a 18., Schmatovich (0–2) az 55., Laki (0–3) a 67., Czár (0–4) a 70. percben
MESTERMÉRLEG
Balogh Pál
: – Gyenge színvonalú mérkőzésen, a vendégek jó százalékkal használták ki helyzeteiket. Egyértelmű, hogy rendezni kell sorainkat.
Király József: – Eddig a mi csapatunk, most a Szolnok rúgta saját magának a gólokat. Természetesen nagyon örülünk, ennek a fontos idegenbeli győzelemnek.

KOZÁRMISLENY–SZEOL SC 1–0 (0–0)
Pécs, 400 néző. Vezette: Kovács Gergely (Kepe Arnold, Kulman Tamás)
KOZÁRMISLENY: Helesfay – Gubacsi, Causic, Lantos, Kocsis A. – Szekszárdi, Dinjar (Nagy E., 68.) – Nagy K. (Kemény, 76.), Tóth M. (Kirchner, a szünetben), Szinanovics – Városi. Vezetőedző: Kovács Zoltán
SZEOL: Leindler – Kéri, Gajág, Ikonomou, Grünvald – Rácz L., Forró – Lévai, Tomisics (Harsányi I., 25., Németh L., 61.), Beretka – Péter A. Vezetőedző: Tóth Ákos
Gólszerző: Lantos (1–0) a 77. percben
MESTERMÉRLEG
Kovács Zoltán
: – Küzdelmes mérkőzést játszottunk a SZEOL-al, megmutattuk az erőnket, és megérdemelten nyertünk.
Tóth Ákos: – Két ok miatt kaptunk ki: nem használtuk ki a szabadrúgásaink adta lehetőségeket, ellentétben a Mislennyel, valamint a szélcsend ellenére szembeszéllel kellett játszanunk.

SOPRONI VSE–AQVITAL FC CSÁKVÁR 2–2 (2–1)
Sopron, 600 néző. Vezette: Gaál Ákos (Szécsényi István, Király Zsolt)
SOPRON
: Heinrich – Tóth D., Sifter, Kovács G., Szabó L. – Nagy P., Kapacina V. (Horváth P., 77.), Gyürki (Deme, 67.) – Eszlátyi, Erdélyi, Garda (Soós B., 71.) Szakmai igazgató: Supka Attila
CSÁKVÁR: Kovács D. – Pintér B. (Lőrincz, 66.), Póti, Dulló, Baranyai Á. – Bakos Sz., Kiprich D., Nyilasi B. (Kékesi, 66.), Mészáros D. – Paudits, Horváth R. (Molnár T., 59.) Vezetőedző: Toldi Gábor
Gólszerző: Horváth R. (0–1) a 19., Eszlátyi (1–1) a 44., Gyürki (2–1) a 46., Paudits (2–2) a 69. percben
MESTERMÉRLEG
Supka Attila
: – Az első negyedórában eldönthettük volna a mérkőzést, de labdabirtoklásunkat elhibáztuk és mindjárt gólt is kaptunk. A végjátékban sokat bakiztunk, de rengeteget futott mindkét csapat, s jó mérkőzést játszottunk.
Toldi Gábor: – Az első harminc percben az történt, amit elterveztünk. Megvolt a lehetőségünk arra, hogy gólokat szerezzünk, de hibáztunk. Különösen elszomorít, hogy a játékvezető egy jogos tizenegyest nem adott meg számunkra.

PUSKÁS AKADÉMIA FC–ZTE FC 2–2 (2–0)
Felcsút, Pancho Aréna, 563
néző. Vezette: Szilasi Szabolcs (Takács Gábor, Mohos Milán)
PUSKÁS AKADÉMIA: Hegedüs L. – Heffler T., Fényes, Spandler, Tóth B. – Pekár (Óvári, 86.), Márkvárt, Sándor Gy., Nagy Zs. (Molnár Cs., 81.) – Tischler, Lencse (Zsidai, 54.). Vezetőedző: Szijjártó István
ZTE: Szappanos – Króner, Sundas (Nagy T., 39.), Forgács, Deutsch – Patvaros, Végh G. (Szakály A., 58.), – Kretz, Jakab, Babati (Gottfried, 44.) – Bobál G. Vezetőedző: Csató Sándor
Gólszerző: Pekár (11-esből, 1–0) a 27., Lencse (2–0) a 29., Bobál G. (2–1) a 71., Forgács (2–2) a 86. percben
MESTERMÉRLEG
Szijjártó István
: – Nem értem, mi történt kétgólos vezetésünk után. A szünetben megbeszéltük, a játékosok hasonló teljesítményt nyújtanak a folytatásban, de futni és ütközni sem akartak. Felháborító, hogy a Lencse László kényszerű kiválása után beálló Zsidai László mintha nem akart volna segíteni a csapaton.
Csató Sándor: – Az első félidőben gyámoltalanul, sok hibával futballoztunk, rengeteg labdát eladtunk, amit az ellenfél remekül kihasznált. Kétgólos hátrányból felállva nem lehetünk elégedetlenek az egy ponttal.

BUDAÖRSI SC–NYÍREGYHÁZA 1–0
(1–0)
Csákvár, 200 néző. Vezette: Gyarmati II Tibor (Kis Zoltán, Iványi István)
BUDAÖRS: Ordasi – Horváth L., Kinyik , Gál Sz., Ódé – Csillag, Csobánki (Bogáti, 22.), Ferkó, Stieber A. (Marques-Airosa, 78.) – Sajbán Máté, Horváth P. (Deli, 70.). Vezetőedző: Miskei Attila
NYÍREGYHÁZA: Hermány – Kónya (Harsányi, 28.), Úr, Kártik, Farkas M. – Heffler N. (Rezes, 70.), Holdampf, Tamási Zs., Tisza – Rudolf, Dragóner (Pálinkás, 62.). Vezetőedző: Mátyus János
Gólszerző: Gál Sz. (1–0) a 36. percben
MESTERMÉRLEG
Miskei Attila
: – Fegyelmezett csapatjátékkal nagyszerű győzelmet szereztünk. Büszke vagyok játékosaimra, nagyon sokat tettek a sikerért. A hétköznapokon tovább tanulunk és igyekszünk minél többet fejlődni.
Mátyus János: – Hihetetlenül sok helyzetet dolgoztunk és hagytunk ki, de nem hivatkozom erre, mert könnyű kifogás lenne. Többet kell tennünk annak érdekében, hogy eredményesek legyünk.

SOROKSÁR SC–SIÓFOK 6–1 (3–1)
Haraszti út, 400
néző. Vezette: Molnár Attila (Horváth Zoltán, Bertalan Dávid)
SOROKSÁR: Holczer – Csilus T. (Fülöp N.,84.), Gyepes, Gengeliczki, Silye – Haris, Peszmeg – Huszák (Szilágyi P., 66.), Sándor I., Gárdos – Lovrencsics B. (Koós, 83.). Vezetőedző: Lucsánszky Tamás
SIÓFOK: Tajti – Tamaskó, Szalai V., Czingráber, Farkas N. – Gál M., Elek B. – Kozma R. (Berde, 62.), Petneházi (Pendl, 78.), Gréczi – Berki P. (Nagy D., 57.). Vezetőedző: Goran Kopunovics
Gólszerző: Lovrencsics B. (1–0) a 13., Lovrencsics B. (2–0) a 25., Gréczi (2–1) a 29., Gyepes (3–1) a 37., Gengeliczki (4–1) az 57., Szilágyi P. (5–1) a 83., Sándor I. (6–1) a 92. percben
Kiállítva: Szalai V. (a második sárga lap után) az 53. percben
MESTERMÉRLEG
Lucsánszky Tamás
: – A mérkőzés elején kihagyott tizenegyes ellenére éreztem, nagyon együtt van a csapat. Ritkán fordul elő egy gárda életében, hogy ennyire kijön neki a lépés. Minden tekintetben felülmúltuk a Siófokot.
Goran Kopunovics: – Három kontinensen edzősködtem eddig, de egyetlen csapatomat sem verték meg ennyire. Nem történt tragédia, a legjobb csapatokkal is előfordul hasonló, de az okát meg kell találnom. Hétfőtől a következő fordulóra készülünk.

KISVÁRDA MASTER GOOD–VÁC FC 1–0 (1–0)
Kisvárda, 1100
néző. Vezette: Ducsai József (Márkus Tamás, Varga II Gábor)
KISVÁRDA: Ivancsics A.– Talabér, Fodor F., Papucsek, Vári – Minczér (Fodor A., 67.), Lucas – Gosztonyi (Szabó P., 39.), Erős G., Cseri T. – Grumics (Karacs, 76.). Szakmai igazgató: Révész Attila
VÁC: Halasi – Hegedűs Cs., Dlusztus, Tóth F., Földi (Nagy S., 34.) – Tóth B., Rása – Niedermüller, Tóth G., Kákonyi (Nagy R., 85.) – Balajti (Rusvay, 69.). Vezetőedző: Nagy Tibor
Gólszerző: Gosztonyi (1–0) a 29. percben
MESTERMÉRLEG
Révész Attila
: – Komoly fegyvertény volt nyerni a Vác ellen, miként az is, hogy negyedik bajnoki óta nem kaptunk gólt. A meccs végére az eredménykényszer miatt óvatosabbá vált a játékunk, de nagyon nem kellett izgulnunk a győzelem miatt.
Nagy Tibor: – Az első félidőben beszorított bennünket a Kisvárda, megérdemelten vezetett, de a szünetben rendeztük a sorokat, s volt esélyünk az egyenlítésre. Nekünk sok a tizennégy nap alatt játszott hat mérkőzés, amelyek mindegyikére utaztunk.

BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE–CIGÁND SE 1–0 (0–0)
Békéscsaba, 1226 néző. Vezette: Berényi Tamás (Szalai Dániel, Vígh-Tarsonyi Gergő)
BÉKÉSCSABA: Ribánszki – Bagi, Kelemen, Szélpál N., Fabio – Szalai D. (Gránicz, 57.), Viczián, Nagy I., Juhász Gy. (Pilán, 57.) – Birtalan B., Urbin (Ihrig-Farkas, 76.). Vezetőedző: Zoran Szpisljak
CIGÁND: Bákonyi – Molnár R., Raduc, Sipos T., Szilágyi L. – Sergiu, Baksa – Kinczel (Katona Gy., 29), Modra (Balogh A., 67.), Varga K. (Roszel, 83.) – Csicsvári. Szakmai igazgató: Szénay Péter
Gólszerző: Pilán (1–0) a 79. percben
MESTERMÉRLEG
Zoran Szpisljak
: – Ezúttal is kiderült, nincsenek könnyű mérkőzések, de végül kiszenvedtük a győzelmet. Jelentős fölényben játszottunk, sok helyzetet kialakítottunk, akár több gólt is szerezhettünk volna.
Szénay Péter: – Sokkal nagyobb türelemmel kellene játszanunk, mert ha nem szerzünk gólt, jön egy hiba és kikapunk. Nagy szívvel küzdött a csapat, de ez kevés volt a pontszerzéshez.

CEGLÉDI VSE–SZEGED 2011-GA 0–2 (0–1)
Albertirsa, 400
néző. Vezette: Farkas Tibor (Kovács II Gábor, Máyer Gábor)
CEGLÉD: Verebélyi – Valkovszki, Albert I., Makrai, Farkas András – Peres (Babolek, a szünetben), Csordás, Asztalos (Markó, 68.), Sánta – Pozsár (Szabó V., 68.), Albert Á. Vezetőedző: Varga Attila
SZEGED: Szántai – Jagodics B., Tóth G., Mészáros M. – Povázsai, Horváth A., Germán, Király P. (Farkas Aurél, 91.), Zabari – Andorka (Geiger, 73.), Zádori (Balogh G., 93.). Vezetőedző: Klausz László
Gólszerző: Jagodics B. (0–1) a 33., Zádori (0–2) a 90. percben
MESTERMÉRLEG
Varga Attila
: – Mindent megpróbáltunk, játékosaim maximális küzdőszellemmel tették dolgukat, de a Szeged jobb csapat, s megérdemelten vitte el a három pontot. Szeretnénk ott tartani, ahol a vendégek tartanak, de még hosszú lesz az út.
Klausz László: – Örülök a győzelemnek, mert megérdemelten nyertünk. Sok helyzetet alakítottunk ki, s a védelmünk is nagyon jól működött.

AZ ÁLLÁS
1. Balmazújváros 11 7 1 3 16–10 +6 22
2. Kisvárda 11 6 3 2 17–8 +9 21
3. Nyíregyháza Spartacus FC 11 6 2 3 13–12 +1 20
4. Békéscsaba Előre 11 6 1 4 15–8 +7 19
5. ZTE FC 11 5 4 2 18–11 +7 19
6. Puskás Akadémia FC 11 5 4 2 23–22 +1 19
7. BFC Siófok 11 6 5 16–18 –2 18
8. Szeged 2011 11 5 3 3 14–6 +8 18
9. Soroksár SC 11 5 3 3 21–15 +6 18
10. Kozármisleny FC 11 5 2 4 12–11 +1 17
11. Soproni VSE 11 4 3 4 14–12 +2 15
12. Vác FC 11 4 3 4 14–13 +1 15
13. FC Csákvár 11 3 5 3 11–16 –5 14
14. Dorogi FC 11 4 1 6 12–15 –3 13
15. Budaörs 11 4 1 6 7–10 –3 13
16. Mosonmagyaróvári TE 11 3 2 6 14–13 +1 11
17. Szolnoki MÁV FC 11 3 2 6 15–21 –6 11
18. Ceglédi VSE 11 3 1 7 16–22 –6 10
19. SZEOL SC 11 3 1 7 7–15 –8 10
20. Cigánd SE 11 1 2 8 4–21 –17 5
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik