NB II: 750 milliós támogatást kap a Nyíregyháza, ha feljut

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2014.04.24. 13:01
null
A havonta előre megkapott szponzori támogatással a bajnoki évek végén kell elszámolnia a klubnak (Fotó: nyiregyhazaspartacus.hu)
Teljesítményhez kötött, öt évre és 750 millió forintra szóló támogatási szerződést köt a Nyíregyháza Spartacus FC Kft.-vel a szabolcs-szatmár-beregi megyeszékhely önkormányzata, ha a labdarúgócsapat júniusban feljut az NB I-be – erről a helyhatóság közgyűlése döntött csütörtöki ülésén a nyírségi nagyvárosban.

 

A határozat szerint, melyet Kovács Ferenc (Fidesz-KDNP) polgármester terjesztett elő a közgyűlésen, évi 150 millió forint szponzori támogatást kaphat a piros-kék együttes, amennyiben az elvárt bajnoki helyezéseket és a megfelelő hazai nézőszámot eléri az első osztályban. Az összeg tartalmazza az utánpótlás-nevelésre, a nyíregyházi Bozsik Akadémia Labdarúgó Nonprofit Kft.-nek nyújtott önkormányzati támogatást is, amely évi 25 millió forint.

A remélt feljutás után – a gárda jelenleg első helyen áll az NB II-ben és nyolc ponttal előzi meg a második Dunaújvárost, illetve tizenkettővel a harmadik Siófokot – a csapatnak az első bajnoki évben az 1–12. helyen kell végeznie az élvonalban a támogatás elnyeréséhez, valamint hazai mérkőzésein a nézőszámnak átlagban meg kell haladnia 3500-at.

A 2015–2016-os bajnokságban az 1–10., majd a 2016–2017-esben az 1–8., a 2017–2018-asban az 1–6., míg a 2018–2019. éviben az 1–5. hely megszerzése a támogatás kifizetésének a feltétele, miközben a hazai átlag nézőszám évente ötszázzal nő, 4000-ről 5500-ra.

A szponzori támogatással, amit havonta előlegként fizet az önkormányzat, a Nyíregyháza Spartacus FC Kft.-nek a bajnoki évek végén kell elszámolnia és ha a kitűzött bajnoki helyezést nem éri el a csapat, a kapott pénzt vissza kell fizetnie. Amennyiben a helyezést eléri az együttes, de a hazai nézőszámot nem, akkor százalékos arányban csökkentik a támogatást, viszont 10 százalékot meghaladó mértékű nézőszám csökkenésnél visszajár a teljes évi szponzori összeg.

A nyíregyházi labdarúgócsapatnak a támogatásért cserében népszerűsítenie kell majd a várost, illetve önkormányzati cégeit és idegenforgalmi attrakcióit a futballmérkőzésein.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik