MTK: „A Gera Dánielről szóló pletykák minden alapot nélkülöztek”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.07.26. 13:13
null
Michael Boris új stílust akar az MTK-nál (Fotó: Török Attila)
Hagyományos szurkolói ankétot tartott az MTK Baráti Kör az Új Hidegkuti Nándor Stadionban, a csütörtöki eseményen mind a játékosok, mind Michael Boris kijelentette, csak a jövőre és a feljutásra koncentrálnak.

Polyák Balázs sportigazgató kiemelte, hogy a 26-os keretből 21 játékos a klubnál nevelkedett, ez egyedülálló itthon. E szép mutató mellé eredményt is szeretnénk párosítani, erre lehet is esélyünk. A klub anyagi helyzete stabil, a tulajdonosi hozzájárulás alapján biztosan kijelenthető, hogy nem lesznek elmaradások és ki nem fizetett játékosok.

Akadt kérdés, amely Gera Dániel és Pintér Ádám sorsát firtatta. „A Gera Dániel eladásáról szóló pletykák minden alapot nélkülöztek, rá komolyan számítunk, egyszerűen a sérülése miatt nem bevethető egyelőre. Pintér Ádám itt van, a csapattal edz, és minden esély megvan arra, hogy ha itthon marad, akkor más magyar csapatban nem lép pályára, csak az MTK-ban” – mondta.

Michael Boris elmondta, milyen változtatásokat szeretne látni a csapat játékában. „Úgy jöttem ide, hogy az MTK szereti, ha nála van a labda. Én is szeretem ezt, de én mégis picit mást szeretnék játszatni. Azt mondtam, hogy új stílust akarok, és éreztem, hogy ez a játékosoknak is új volt. Az elmúlt öt és fél hétben azt próbáltam megértetni velük, pontosan mit is kell csinálniuk a pályán. Az elmúlt hetekben a labdára való vadászat, a labdaszerzés volt a fő súlypont az edzéseken, nem a befejezésekre koncentráltunk. Az utóbbi időszakban viszont már erre helyeztük a hangsúlyt, a Hapoel ellen egy félidő alatt három helyzetből hármat lőttünk, tehát vannak már előjelek” – nyilatkozta.

Az MTK legközelebb szombaton, egy zárt kapus edzőmérkőzésen az Újpest FC ellen lép pályára.


NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ MTK-NÁL
Érkezők: Deák István
(szerbiai, Napredak Krusevac – Szerbia), Demjén Patrik (Budaörs – kölcsönből vissza), Bese Balázs (Vasas – kölcsönből vissza), Fülöp Noel (Monor), Gréczi Márton (Tiszakécske – kölcsönből vissza), Karacs Dániel, Szabó Dominik, Kovács Botond, Sági Milán, Szuhodovszki Soma, Szerencsi Miklós, Palincsár Martin, Farkas Norbert (mind Monor – kölcsönből vissza), Kovács Máté, Varasdi Dániel (mindketten az U19-es csapatból), Lustyik Levente (Békéscsaba – kölcsönből vissza), Mezei Szabolcs (Békéscsaba – kölcsönből vissza ?), Nagy Zsombor (Dorog – kölcsönből vissza), Simon András (Paksi FC), Somodi Bence (Kazincbarcika), Szatmári István (Békéscsaba – kölcsönből vissza), Talabér Attila (Vasas – kölcsönből vissza)
Távozók: Stephen Amankona (ghánai, ?), Nasiru Zakari Banahene (ghánai, ?), Balogh Béla (?), Demjén Patrik (Budaörsi kölcsön után ZTE), Ulysse Diallo (mali, ?), Patrick Ikenne-King (nigériai, Honvéd, kölcsönbe), Hinora Kristóf (Vasas, kölcsön után végleg), Horváth László (Kazincbarcika), Kapronczai Gergely (Ajka, kölcsönbe), Artem Kicsak (ukrán, ?), Kulcsár Tamás (Budaörs), Nagy Barnabás (Ajka – kölcsönbe), Slobodan Mihajlovic(osztrák, ?), Talabér Attila (Szeged-Csanád GA), Torghelle Sándor (?), Jevhen Szelin (ukrán, Anorthoszisz Famaguszta – Ciprus), Vass Ádám (Gyirmót FC Győr, szabadon igazolhatóként), Anton Bidzilya (Békéscsaba – kölcsönbe), Lustyik Levente (Békéscsaba – kölcsönbe), Gréczi Márton (Békéscsaba – kölcsönbe), Varasdi Dániel (Budaörs – kölcsönbe) Szuhodovszki Soma (Tiszakécske – kölcsönbe), Tóth Zoltán (NK Lendva – Szlovénia, kölcsönbe), Farkas Norbert (Mosonmagyaróvár)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik