MLSZ: pályaépítési program indul a fővárosban

SOMOGYI ZSOLTSOMOGYI ZSOLT
Vágólapra másolva!
2017.04.27. 18:50
null
Az első pályákat a XVIII. kerületben építik meg (Fotók: Földi Imre)
Pályaépítési programot indított a Magyar Labdarúgó-szövetség, amelynek első együttműködési megállapodását írták alá csütörtökön a XVIII. kerületi önkormányzattal. A szerződés aláírását követő sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a program révén szinte minden fővárosi kerületben épül, vagy megújul egy futballpálya

A második világháborút követően több mint 270 futballpálya működött Budapesten. Ma alig több mint száz áll a sportolni vágyók rendelkezésére."

Gundel Takács Gábor mondta a megdöbbentő adatokat. Az ismert televíziós ezúttal mint a Budapesti Labdarúgó-szövetség társadalmi elnöke volt jelen azon a sajtótájékoztatón, amelyen az MLSZ együttműködési megállapodást kötött a XVIII. kerületi önkormányzattal. A megállapodás értelmében a Nagyszalonta utcai Vilmos Endre Sportcentrum (korábban MALÉV Sporttelep) területén műfüves nagypályás építenek világítással, felújítják a füves pályát (az új gyepszőnyeget és öntözőrendszert kap), az öltözőt felújítják és négy helyiséggel bővítik. Ezen kívül a Gerely utcai – jelenleg használaton kívüli – sportpályán felújítják a füves pályát, és négy öltözővel bővül a sporttelep. Valamint a Thököly úti Deák Ferenc „Bamba" Sportcentrum területén található pályák mellett új öltözők épülnek.

Ebből is látszik, hogy nemcsak futballpályák építéséről, felújításáról van szó, de az lenne a legfontosabb.

Gundel Takács Gábor a csütörtöki sajtóeseményen elmondta: Tíz éve dolgozik a budapesti amatőr labdarúgásban, így pontosan tudja: a fővárosban működő rengeteg gyerek-, amatőr- akár öregfiúkcsapatok rendkívül kevés pályán kénytelenek osztozni, a létesítmények szinte elviselhetetlenül túlterheltek.

Ha már szóba került: a világháborút követő időszakban a területek a grundok beépítése nyomán kezdett el csökkenni először a labdarúgópályák száma, majd a rendszerváltás okozott csaknem gyógyíthatatlan sebeket a fővárosi labdarúgáson. A csődbe kerülő állami vállalatok közül nagyon sok pénzzé tette az értékes ingatlant, ahol addig a futballélet zajlott, s néhány éven belül a pályákon benzinkutak, lakóparkok, bevásárlóközpontok nőttek ki a földből – fű helyett.

Éppen ezért a Magyar Labdarúgó-szövetség útjára indította a Budapesti Pályafejlesztési Programot, amelynek célja a infrastruktúra megújítása.

A Magyarországon igazolt labdarúgók negyede budapesti. De az ország területén működő pályák mindössze hat százaléka található a fővárosban – mutatott rá Gundel Takács Gábor arra, hogy mi indokolta a program beindítását.

Az MLSZ pályázatot hirdetett, és folyamatosan tárgyal a kerületekkel, önkormányzatokkal. Úgy értesültünk, hogy Budapest valamennyi kerületében történik majd fejlesztés, a leginkább nyitott kerület a XVIII., azaz Pestszentlőrinc volt.

Ughy Attila (jobbra) XVIII. kerületi polgármester és Studniczky Ferenc, az MLSZ programjának vezetője (középen)
Ughy Attila (jobbra) XVIII. kerületi polgármester és Studniczky Ferenc, az MLSZ programjának vezetője (középen)

Így a program keretében Ughy Attila polgármester, míg az MLSZ részéről Studniczky Ferenc, a program vezetője írta alá a megállapodást.

„Nagy vágyam, hogy ott, ahol a gyerekkoromat töltöttem, és szinte minden nap fociztunk a barátaimmal, ismét gyerekzsivajtól és labdapattogástól egyen hangos a terület. Ebbe az irányba tettünk egy nagy lépést – mondta Ughy Attila polgármester.

Az eseményen a XVIII. kerületi önkormányzat alpolgármestere, Lévai István Zoltán arról beszélt, hogy hosszú és alapos előkészítő munka előzte meg a szerződés aláírását, mellyel az amatőr sport feltételein szerettek volna javítani.

„Több futballklub is működik a kerületben, de egész egyszerűen nem volt hol futballozniuk, megfelelő minőségű és mennyiségű pálya ugyanis nem áll rendelkezésre. Ezen a helyzeten tudunk most nagyon sokat segíteni” – fogalmazott az alpolgármester.

A legfontosabb persze az, hogy a gyerekeknek legyen hol futballozniuk. Gundel Takács Gábor arról is beszélt, hogy ma már a szülők érthető módon nagyon megnézik, hol engedik sportolni a gyereküket, ezért a megfelelő körülmények megteremtése, biztosítása alapfeltétel. Márpedig ezek hiányában hiába reménykedünk abban, hogy a gyerekeke megmaradnak a futball mellett, hiszen pillanatok alatt találnak más elfoglaltságot – és az még a jobbik eset, ha csak másik sportágak találnak, de a futball számára azok a gyerekeke alighanem elvesznek.

Hosszú évtizedek rombolása után most az építkezés, a fejlesztés indul tehát el, amelynek a magyar futball lehet az igazi nyertese.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik