FÜZESI BÁLINT 2019.05.24 15:42

Menetelő ZTE, újoncként befutó Kaposvár, váratlan Gyirmót-bukás – NB II-es értékelés

Véget ért a labdarúgó NB II 2018–2019-es kiírása, és a Nemzeti Sport Online szokás szerint értékeli a mögöttünk hagyott idényt. A ZTE FC magabiztosan nyerte meg a bajnokságot, a másik feljutó nagy meglepetésre az újonc Kaposvár lett. A harmadik helyre a tavasszal nagy csalódást keltő, edzőváltáson is áteső Gyirmót FC Győr futott be, míg a Vasasnak hiába volt remek sorozata, végül lemaradt a dobogóról. Büszke lehet a teljesítményére a Budaörs és a Soroksár, míg a Cegléd, a Mosonmagyaróvár és a Monor nem, hiszen ez a három csapat esett ki a másodosztályból.

 

A ZTE magabiztosan lett bajnok (Fotó: Koncz György)

MENETELŐ ZTE, NAGY MEGLEPETÉST OKOZÓ KAPOSVÁR

Nagy valószínűséggel nem sokan gondolták a bajnokság kezdete előtt, hogy a tavaly májusban fél lábbal már az NB III-ban lévő ZTE FC és az akkor még ténylegesen harmadosztályú Kaposvári Rákóczi FC jut fel az élvonalba a 2018–2019-es kiírásban. Pedig ez történt!

A zalaiak feljutása a remek őszi szezon után nem számít meglepetésnek, a csapat tavasszal az első tizenegy bajnokijából kilencet megnyert, de a hajrát sem vette félvállról, hiszen utolsó négy meccsét is kivétel nélkül hozta. A zalai drukkereknek gyakorlatilag egy pillanatig nem kellett izgulniuk a feljutás miatt, a ZTE FC aratta a legtöbb sikert (25) és szerezte a legtöbb gólt (77). A sikerben óriási szerepet vállalt a 15 góllal záró csapatkapitány, Babati Benjámin, illetve Bobál Gergely, Bedi Bence, Barczi Dávid, Zoran Lesjak, valamint a télen érkező Kocsis Gergő is. Az élvonalra persze erősítenie kell a Dobos Barna által edzett együttesnek, amely nyilván hosszú távon szeretne megragadni az NB I-ben.

Nagy meglepetésre újoncként jutott fel az NB I-be a Kaposvári Rákóczi FC, amely két év alatt két osztályt ugrott, hiszen tavaly májusban még az NB III-ban szerepelt. A somogyiak márciusban még hármas holtversenyben is álltak a ZTE-vel és a Gyirmóttal a tabella elején, sokan azonban még akkor sem gondolták volna, hogy Waltner Róbert együttese feljutó helyen végez. Április közepén valószínűleg még kevesebben gondolták ezt, a csapat akkor egymás után kikapott az ETO-tól, a Békéscsabától és a Nyíregyházától is, ezt viszont sorozatban hat siker követte, így ennek, és a riválisok (Gyirmót, Vasas) bukdácsolásának köszönhetően a Kaposvár befutott. Ádám Martin téli érkezése (éppen a rivális Vasastól) nagyot lendített a somogyiak szerekén, a támadó őszi három gólja után tavasszal nyolcszor talált be, több esetben pontokat érő gólt szerzett. És nem szabad elfelejteni az örökifjú, szintén nyolc találattal záró, 38 esztendős Rajczi Pétert sem, aki adott esetben még az élvonalat is vállalná…

A Zalaegerszeg 2012, a Kaposvár 2014 után szerepelhet ismét az NB I-ben.

Rajczi Péter (középen) nyolc góllal zárt a Kaposvárban (Fotó: Lang Róbert)

VÁRATLAN GYIRMÓT-BUKÁS, KEVÉS VOLT A VASAS NAGY SOROZATA

14 CSAPATNÁL 21 EDZŐVÁLTÁS
A 2018–2019-es bajnokságban rengeteg edzőváltás volt, a ZTE, a Gyirmót, a Vasas, a Kazincbarcika, a Vác, a Dorog, a Tiszakécske és a Budafok egyszer, míg az ETO, a Siófok, a Nyíregyháza, a Balmazújváros és a Cegléd kétszer, a Mosonmagyaróvár háromszor váltott trénert.

Télen még vezette a mezőnyt a Gyirmót FC Győr, a csapat azonban végül annak is örülhet, hogy a bronzérmet megszerezte. A gyengébb tavaszi rajt, a Budaörs elleni kínos hazai zakó (1–5) után a klubvezetőség menesztette Szepessy Lászlót, onnantól kezdve Hannich Péter szakmai igazgató látta el a vezetőedzői feladatokat. A zuhanórepülés ettől nem állt meg, a gyirmótiak elveszítették a ZTE és a Vasas elleni rangadót, sőt a Siófoktól és az ETO-tól is kikaptak – összességében Hannich irányításával kilenc meccsből csupán kettőt nyertek meg, és simán lemaradtak a feljutásról. Ez sem marad következmény nélkül, hiszen kiderült, hogy Hannich csütörtökön közös megegyezéssel szerződést bontott a klubbal. 

Hiába futott óriási sorozatot a Vasas, Szanyó Károly együttesének meg kellett elégednie a negyedik hellyel. A rossz tavaszi rajt után már-már mindenki elkönyvelte, hogy az angyalföldieknek semmi esélyük sincs a feljutásra, a piros-kékek azonban rácáfoltak erre, a szezon közepén szédületes szériát futottak, kilenc meccsükből nyolcat megnyertek, és a Gyirmót elleni idegenbeli sikerrel – amely által egy pontra megközelítették a második Kaposvárt – megteremtették maguknak ismét az esélyt a feljutásra. A hajrát már nem bírta a Vasas, kikapott a végül kieső Mosonmagyaróvártól, nem bírt pályaválasztóként a Budaörssel, s a ZTE ellen kapott „ötös” miatt a dobogóról is leszorult. Az angyalföldieket valószínűleg nem vigasztalja, hogy ők adják a gólkirályt: Balajti Ádám 32 góllal lett első.

A Vasasnak meg kellett elégednie a negyedik hellyel (Fotó: Dömötör Csaba)

AKIK BÜSZKÉK LEHETNEK A TELJESÍTMÉNYÜKRENAGY GYŐZELMEKET ARATÓ BUDAÖRS, KUPAMENETELŐ SOROKSÁR

Ismételten remekelt a Budaörsi SC, Bognár György együttese olyan látványos idegenbeli sikereket aratott tavasszal, mint a Gyirmót elleni 5–1-es, a Kaposvár és a ZTE elleni egyaránt 2–0-s, illetve a Csákvár elleni 4–0-s győzelem. Ez a tavalyi negyedik pozíció után ezúttal ötödik helyet ért, s a remek teljesítménynek köszönhetően biztossá vált, hogy Mezőkövesdre távozik az együttes házi gólkirálya, Sajbán Máté, illetve testvére, Sajbán Miklós.

Végig sérülések sújtották tavasszal a Békéscsaba 1912 Előre SE-t, így Boér Gábornak nem volt könnyű dolga, de a szakember irányításával erőn felül teljesítettek a viharsarkiak. A hajrára azonban teljesen „elfogytak” – az utolsó meccsen már a negyedik számú kapus védett –, idénybeli utolsó három bajnokijukat elbukták, így a dobogótól távol kerültek. Boér egyébként nem folytatja Békéscsabán, már eldőlt, hogy a következő idényben az ETO FC Győrt irányítja.

A bajnoki szereplés mellett a Magyar Kupában is remekelt a Soroksár SC, amely az Andráshida elleni továbbjutás után a negyeddöntőben kiejtette a Puskás Akadémiát, és a döntőbe jutásért rendezett párharcban a Budapest Honvéd állította meg az együttest. Úgy tűnt, hogy a kettős terhelés kicsit sok Lipcsei Péter együttesének, hiszen a kupameccsek idején nem ment a bajnokságban (4–0-s vereség a Vasastól, 6–2-es a Siófoktól), de a hajrára kiegyenesedett a csapat, ezt a Békéscsaba (5–3) és a Nyíregyháza elleni (4–0) látványos győzelemmel bizonyította.

FÉLIG ÜRES, FÉLIG TELI POHÁR GYŐRBEN, A SZPARINÁL ÉS CSÁKVÁRON; LENDÜLETET ADOTT MÁRTON ÉRKEZÉSE A SIÓFOKNAK

A Nyíregyháza elleni, március 17-i 1–0-s vereség után váratlanul mondott le Király József az ETO FC Győr vezetőedzői posztjáról, de a váltásból jól jöttek ki a győriek, hiszen a megbízott edzőként a szezon végéig ténykedő Herczeg Miklós irányításával kilencből hat bajnokit megnyert a gárda.

A GÓLLÖVŐLISTA ÉLCSOPORTJA
32 gólos: Balajti Ádám (Vasas)
19 gólos: Nagy Patrik (Gyirmót FC Győr), Szarka Ákos (Gyirmót FC Győr)
17 gólos: Bobál Gergely (ZTE), Sajbán Máté (Budaörs)
16 gólos: Hornyák Marcell (Nyíregyháza Spartacus), Kovács Dávid (Budafok)

Látványos győzelmei (5–0 a Tiszakécske, 3–0 a Békéscsaba ellen) és látványos vereségei (0–5 a Vác, 0–3 a Monor ellen) egyaránt voltak tavasszal a Kazincbarcikai SC-nek, amely a 9. helyezéssel nem lehet elégedetlen, viszont az egy pozícióval rosszabb helyen végző Nyíregyháza Spartacus – tavasszal már – Zoran Szpisljak irányításával hiába maradt tíz meccsen keresztül veretlen, nem tudott igazi áttörést felmutatni.

Az Aqvital FC Csákvárnak nem ment hazai pályán tavasszal, ötször is kikapott saját közönsége előtt (a Vasastól, az ETO-tól, a Nyíregyházától, a Kazincbarcikától és a Budaörstől), de idegenben tíz meccséből kilencen is pontot, pontokat szerzett, így tudott a 11. helyen zárni.

Nagy lendületet adott a sokáig szenvedő és kiesés ellen küzdő BFC Siófoknak az edzőváltás. Mihalecz István helyét a 30. forduló előtt Márton Gábor foglalta el, a gárda ezután legyőzte a Balmazújvárost, a Soroksárt (idegenben 6–2-re!), a Gyirmótot, a Mosonmagyaróvárt, a Budaörsöt és a Ceglédet – az utolsó nyolc bajnokin tehát éppen annyi sikert ért el, mint az első 30 fordulóban.

A legrosszabb formában a Vác FC fejezte be a bajnokságot, a Duna-partiak az utolsó öt bajnokijukat elbukták, de a tavasz elején volt egy négyes győzelmi sorozatuk, így a kieséstől egyáltalán nem kellett tartaniuk. A csapathoz Horváth Károly a télen tért vissza, de már bizonyos, hogy a szakember csak fél évig maradt, hiszen ismét távozik a klubtól.

A Dorogi FC Miskei Attila menesztése után új lendületet vett, de a csapat hajrája gyengén sikerült, utolsó öt bajnokiján csupán két pontot szerzett. Így a gárda ebben az idényben sem tudott az első tízbe kerülni, pedig ez volt a célkitűzés. Információink szerint nagy változások várhatóak a keretben, az új tréner pedig már meg is van, a klubnál korábban már dolgozó Németh Szabolcs veszi át ismét az együttest.

FURCSA EDZŐVÁLTÁS TISZAKÉCSKÉN, IJESZTŐ VOLT A BALMAZ SOROZATA

 
Az NB II összes fordulójának eredményei

Kissé érthetetlennek tűnt a Duna Aszfalt Tiszakécske VSE edzőváltása, hiszen az együttes már a 31. forduló után majdnem biztosította bennmaradását, a vezetőség mégis a trénercsere mellett döntött – Szabó Istvánt a Hatvanból érkező Simon Antal váltotta, aki végül a Vác elleni presztízsgyőzelmet hozta. Az előző idénytől eltérően most nem kellett izgulnia a Csizmadia Csaba által irányított Budafoki MTE-nek, az együttes viszonylag korán biztosította bennmaradását, és az is belefért, hogy utolsó öt meccséből négyet elveszített.

Egy ijesztően rossz sorozat miatt a Balmazújváros bennmaradása sokáig veszélyben forgott, de a március 10. és május 1. között elszenvedett nyolc vereség után a hajdúságiak javítani tudtak, utolsó három bajnokijukat megnyerték és megőrizték NB II-es tagságukat.

NEM SEGÍTETT AZ EDZŐVÁLTÁS CEGLÉDEN ÉS ÓVÁRON SEM

Egészen április 28-ig kellett várni a Ceglédi VSE első tavaszi győzelmére, s ekkor már sejthető volt, hogy a márciusban Nagy Tibor helyett kinevezett Schőn László irányításával az együttes képtelen lesz megőrizni másodosztályú tagságát. Ez végül így is lett, mivel a hajrában sem javult jelentősen a Pest megyeiek teljesítménye.

Nem segítettek az edzőváltások a Credobus Mosonmagyaróváron sem, a Várhidi Péter helyére érkezett Tóth Andrással a gárda csak fellángolásokig (például a Gyirmót legyőzéséig) jutott – a hajrában már Király József próbálta megmenteni a csapatot, de neki is csak részsikerek (döntetlen a ZTE, győzelem a Vasas ellen) jutottak.

Hiába javult sokat az őszhöz képest az újonc BSS Monor, a tavasszal elért négy siker nem volt elég a bennmaradáshoz, így a végig Horváth Dávid által irányított csapat nyártól ismét az NB III-ban szerepel.

 A BAJNOKSÁG VÉGEREDMÉNYE
  1. ZTE FC 38 25   7   6 77–41 +36 82
  2. Kaposvári Rákóczi FC 38 21 11   6 62–41 +21 74
  3. Gyirmót FC Győr 38 20   5 13 75–50 +25 65
  4. Vasas FC 38 18 11   9 73–64   +9 65
  5. Budaörs 38 20   4 14 65–46 +19 64
  6. Békéscsaba Előre 38 17   9 12 56–49   +7 60
  7. Soroksár SC 38 18   5 15 68–61   +7 59
  8. ETO FC Győr 38 17   7 14 60–46 +14 58
  9. Kazincbarcika 38 16   8 14 59–50   +9 56
10. Nyíregyháza Spartacus FC 38 15 11 12 53–49   +4 56
11. FC Csákvár 38 12 16 10 57–59   –2 52
12. BFC Siófok 38 12 11 15 49–53   –4 47
13. Vác FC 38 11 13 14 44–51   –7 46
14. Dorogi FC 38 10 13 15 54–59   –5 43
15. Tiszakécske VSE 38   9 16 13 34–52 –18 43
16. Budafoki MTE 38 12   5 21 46–66 –20 41
17. Balmazújváros 38 10 10 18 33–48 –15 40
18. Ceglédi VSE 38   8   8 22 35–68 –33 32
19. Mosonmagyaróvár 38   6 13 19 35–61 –26 31
20. Monor 38   7   9 22 49–70 –21 30
 
A BAJNOKSÁG MÁSODIK FELÉNEK VÉGEREDMÉNYE
  1. ZTE FC 19 14 2   3 42–18 +24 44
  2. Kaposvári Rákóczi FC 19 12 3   4 28–16 +12 39
  3. Vasas FC 19 12 2   5 42–33 +9 38
  4. Nyíregyháza Spartacus FC 19 10 5   4 28–23   +5 35
  5. ETO FC Győr 19 11 1   7 32–22 +10 34
  6. Soroksár SC 19 11 1   7 39–32   +7 34
  7. Budaörs 19 10 2   7 36–25 +11 32
  8. BFC Siófok 19   9 2   8 32–28   +4 29
  9. Kazincbarcika 19   9 1   9 28–27   +1 28
10. Békéscsaba Előre 19   8 3   8 26–27   –1 27
11. Gyirmót FC Győr 19   7 4   8 33–31   +2 25
12. Budafoki MTE 19   7 2 10 26–33   –7 23
13. FC Csákvár 19   5 7   7 22–30   –8 22
14. Vác FC 19   6 3 10 27–33   –6 21
15. Balmazújváros 19   6 3 10 16–26 –10 21
16. Dorogi FC 19   4 7   8 25–30   –5 19
17. Monor 19   4 6   9 27–33   –6 18
18. Tiszakécske VSE 19   3 8   8 14–25 –11 17
19. Mosonmagyaróvár 19   3 7   9 19–29 –10 16
20. Ceglédi VSE 19   3 3 13 13–34 –21 12
2019.06.11 14:44:34

Labdarúgó NB II SOMOGYI ZSOLT

Az MTK-nak nem kell, reméli, lesz olyan klub, amely azt gondolja, egy évig még tud segíteni.

2019.06.04 21:48:40

Labdarúgó NB II SZÖLLŐSI GYÖRGY

NS-VÉLEMÉNY. Szűnjön meg az érdektelen, de drága NB III!

2019.05.24 14:03:24

Labdarúgó NB II FÜZESI BÁLINT

Kevés volt a Vasas nagy sorozata • Büszkék lehetnek Budaörsön és Soroksáron • Nem segített az edzőváltás Cegléden és Óváron.

2019.05.19 14:25:12

Labdarúgó NB II nemzetisport.hu

A Budaörs a Csákvárnak, a Balmaz a Vácnak rúgott négyet • Nyert a Kaposvár • Szépen búcsúzott a Monor.