Megyei foci: láncfűrészes drukker mentette meg a bajnokit

Vágólapra másolva!
2017.10.31. 16:01
A múlt vasárnap rendezték a Bács-Kiskun megyei II. osztályú labdarúgó bajnokság déli csoportjában a Szeremle–Borota mérkőzést. A találkozó arról marad emlékezetes, hogy a 75-80. perc körül a vendégek 4–2-es vezetésénél a nagy szélvihar egy fát döntött a pályára a kapu mögött.

Szerencsére senkinek sem esett baja, és az egyik nézőnél véletlenül épp volt egy STIHL fürész (!!!) amivel összedarabolta a fát, majd közösen a játékosokkal és a technikai személyzettel együtt tíz perc alatt letakarították a pályát, így folytatódhatott a meccs. Ez követően a Szeremle még Kudella Nándor révén szépített, ám Tarjányi Sándor az utolsó percekben esett két találata eldöntötte a három pont sorsát. A mérkőzést 6–3-ra a Borota nyerte, mely így továbbra is negyedik a tabellán, és zárkózott a dobogósokra, hiszen a Sükösd és a Dusnok is pontokat vesztett – számolt be az esetről a sugopart.hu.sugopart.hu.

FAAPRÍTÁS A FOCIPÁLYÁN

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik