Megyei foci: „Borzalmas, amikor a nézők megtámadják csapatomat”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.11.12. 22:23
Vasárnap rendezték meg Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében a Kállósemjén–Encsencs megyei másodosztályú mérkőzést, melyen a hazaiak egygólos hátrányból fordítottak, így 2–1-es győzelmet arattak. Az encsencsiek edzője, Szedlár János a mérkőzés után felháborodottan értékelte a mérkőzést és az azt övező balhét: elmondása szerint a hazai nézők az első félidő lefújása után megtámadták a játékosait, akik közül egyet meg is ütöttek, ezért rendőrségi feljelentést készül tenni.

„Borzalmas érzés, amikor a félidőben, öltözőbe vonuláskor a nézők megtámadják csapatomat. A megütött játékosomat lecserélve lejátszottuk a második félidőt is, de a történtek miatt rendőrségi feljelentést teszek. Nem gondoltam, hogy ilyen megtörténhet. Ilyen körülmények között szerzett győzelméhez nem tudok gratulálni a Kállósemjénnek” – idézi a szon.hu Szedlár Jánost, az Encsencs edzőjét.„Borzalmas érzés, amikor a félidőben, öltözőbe vonuláskor a nézők megtámadják csapatomat. A megütött játékosomat lecserélve lejátszottuk a második félidőt is, de a történtek miatt rendőrségi feljelentést teszek. Nem gondoltam, hogy ilyen megtörténhet. Ilyen körülmények között szerzett győzelméhez nem tudok gratulálni a Kállósemjénnek” – idézi a szon.hu Szedlár Jánost, az Encsencs edzőjét.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik