Megyei foci: börtönbüntetés a játékosnak, aki fél szemére megvakított egy drukkert

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2021.10.20. 11:50
null
Szurkolók a lelátón a 2017-es PVSK–Komló mérkőzésen (Fotó: Laufer László/Dunántúli Napló)
Két és fél év börtönre ítélte a Fonyódi Járásbíróság nem jogerősen azt a labdarúgót, aki 2020 októberében vizespalackkal fejbe dobott egy szurkolót, aki emiatt az egyik szemére megvakult – tájékoztatta a Somogy Megyei Főügyészség szerdán az MTI-t.

 

Azt írták: az eset a Somogyvár–Kaposmérő megyei másodosztályú labdarúgó-mérkőzésen történt, miután a 34 éves játékost a második félidőben lecserélték.

A garázdaság miatt büntetett előéletű férfi a kispadról összeszólalkozott a tőle néhány méterre álló vendégszurkolóval, majd a vizespalackkal nagy erővel fejbe dobta őt.

A műanyag flakon felsértette a szurkoló szaruhártyáját, emiatt a bal szemére elvesztette a látását.

A bíróság a focistát maradandó fogyatékosságot okozó súlyos testi sértés bűntettében találta bűnösnek és a szabadságvesztés kiszabása mellett három évre eltiltotta a Magyar Labdarúgó-szövetség versenyrendszerében szereplő sportrendezvények látogatásától.

Az ügyészség tudomásul vette a döntést, a vádlott és a védője fellebbezett ellene.

(MTI)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik