Labdarúgás: nagyszabású ünnepség Csabán az MNK-siker emlékére

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.05.18. 13:03
Harminc évvel ezelőtt 106 éves történelmének egyik legnagyobb sikerét aratta a Békéscsaba 1912 Előre labdarúgócsapata. A klub vezetősége az 1988-as Magyar Népköztársasági Kupa-győzelem alkalmából a vasárnapi, Nyíregyháza elleni hazai bajnoki mérkőzésen köszönti az egykori csapat tagjait, vezetőit és szakmai stábját.

1988. június 13-án a Békéscsaba 3–2-re megverte az idény bajnokát, a Budapest Honvédot a Magyar Népköztársasági Kupa-döntőjében.

A csabai klub fennállásának legnagyobb sikerét aratta akkor, amelyről – a klub honlapjának beszámolója szerint – a vasárnapi, Békéscsaba–Nyíregyháza NB II-es bajnoki szünetében és a meccs után emlékeznek meg, hiszen a lila-fehérek vezetősége és az önkormányzat fontosnak tartja, hogy köszöntsék az egykori csapat tagjait és szakmai stábját.

„Nagyszabású eseményt rendezünk, amelyre meghívjuk az akkori csapat tagjait, vezetőit és a stáb tagjait – mondta Kozma János, a Békéscsaba 1912 Előre igazgatósági elnöke. – A Nyíregyháza elleni meccs szünetében a pályán bemutatjuk az összes résztvevőt, a játékosokat, a vezetőket és a stábtagokat.”

Az igazgatósági elnök hozzátette: a Szpari elleni bajnoki után a szurkolók beszélgethetnek az akkori csapat tagjaival, valamint együtt tekinthetik meg újra a kupagyőzelem összefoglalóját. Három mezt is kisorsolnak majd, emellett a mérkőzés belépőjegyeiből befolyt összeg 30 százalékát helyi alapítványoknak ajánlják fel.

Mracskó Mihály hihetetlen élményként emlékszik vissza a sikerre, az egykori középpályásnak az egész karrierjét meghatározta a kupagyőzelem.

„A szurkolók félelmetesek voltak, beszaladtak a pályára. Alsógatyában maradtunk, mert egyszerűen mindent letéptek rólunk! Akkora örömöt szereztünk nekik, magunknak és a városnak, hogy az felejthetetlen” – ecsetelte az egykori huszonötszörös magyar válogatott labdarúgó.

Az NB II 36. fordulójában a Békéscsaba–Nyíregyháza NB II-es bajnoki mérkőzés vasárnap 17 órakor kezdődik a Kórház utcai stadionban.

A 36. FORDULÓ PROGRAMJA – MÁJUS 20.
17.00: Vác–Budaörs
17.00: Szolnok–Budafoki MTE
17.00: ETO FC Győr–Sopron
17.00: Kisvárda–Szeged 2011
17.00: Siófok–Kazincbarcika
17.00: Csákvár–Soroksár
17.00: Cegléd–Dorog
17.00: Békéscsaba–Nyíregyháza Spartacus
17.00: Mosonmagyaróvár–Gyirmót FC Győr
19.00: ZTE–MTK (Tv: M4)

AZ NB II ÁLLÁSA
1. MTK Budapest 35 26 4 5 82–35 +47 82
2. Kisvárda 35 20 8 7 61–37 +24 68
3. Békéscsaba Előre 35 17 8 10 58–37 +21 59
4. Nyíregyháza Spartacus FC 35 15 12 8 51–36 +15 57
5. Budaörs 35 15 11 9 64–49 +15 56
6. Gyirmót FC Győr 35 15 11 9 54–40 +14 56
7. ETO FC Győr 35 15 7 13 48–46 +2 52
8. Ceglédi VSE 35 13 9 13 39–44 –5 48
9. Vác FC 35 12 11 12 40–35 +5 47
10. Soroksár SC 35 12 11 12 40–40 0 47
11. Dorogi FC 35 11 12 12 42–42 0 45
12. Mosonmagyaróvár 35 9 15 11 33–38 –5 42
13. BFC Siófok 35 11 8 16 37–42 –5 41
14. Kazincbarcika 35 11 8 16 36–51 –15 41
15. FC Csákvár 35 11 8 16 44–63 –19 41
16. Szolnoki MÁV FC 35 11 6 18 36–55 –19 39
17. Budafoki MTE 35 10 9 16 36–50 –14 39
18. Szeged 2011 35 8 15 12 28–35 –7 39
19. ZTE FC 35 9 8 18 33–53 –20 35
20. Soproni VSE 35 3 11 21 28–62 –34 20
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik