Labdarúgás: Kisteleki István visszatért, NB III-as csapatnál állt munkába

Vágólapra másolva!
2020.10.08. 12:27
null
Kisteleki István a BVSC-Zugló szakmai igazgatója lett (Fotó: Nemzeti Sport, archív)<br />
Újra a labdarúgásban dolgozik a Magyar Labdarúgó-szövetséget 2006 és 2010 között irányító Kisteleki István. A 67 esztendős sportvezető az NB III-ba feljutó, korábban az NB I-ben is szereplő BVSC-Zugló szakmai igazgatója lett – árulta el Kisteleki a Magyar Nemzetnek.

 

Kisteleki István 2009 decemberében a fogadási botrány miatt támadások kereszttűzébe került, s váratlanul bejelentette, lemond az MLSZ elnöki tisztségéről. Csányi Sándor 2010-ben vette át a helyét a szövetség élén. Kisteleki azóta nem vállalt szerepet a futballban, ám a BVSC megkeresésére igent mondott.

„A futball mindig is hiányzott – kezdte Kisteleki István A változás tényét el tudtam fogadni, nem volt vele gond. Ugyanakkor a labdaszedőtől a futballistán és edzőn keresztül az MLSZ elnökéig terjedt a pályafutásom, és az volt a kérdés, hogy ezután mi az a pozíció, amit elvállalhatok. Mi az, ami nekem kedves, boldoggá tesz, hiszen tényleg minden voltam, ami lenni szerettem volna, és ha nem jön ilyen ajánlat, akkor is van mire emlékeznem.”

Kisteleki István 1988 és 1992 között már dolgozott a fővárosi klubnál, négy éven át volt a BVSC vezetőedzője.

„Gyönyörű négy évet töltöttem itt, én voltam az edzője annak a csapatnak, amely kilencvenegyben feljutott az NB I-be. Régóta nem volt semmi kapcsolatom a klubbal, most felhívtak, és megmutatták az új pályákat, öltözőket és klubházat. Egy hét múlva a vezetők közölték, hogy szeretnének egy nagyon jól felépített szakosztályt működtetni, és örülnének, ha én irányítanám.”

Kisteleki István elmondta, BVSC vezetősége nem bánná, ha a csapat feljutna az NB II-be, ám akkor sincs gond, ha ez nem jön össze.

„A legfontosabb a BVSC-re korábban jellemző futballkultúra felélesztése. Olyan klubot felépíteni, ahol a gyerekek a sport mellett emberi értékeket is kapnak a képzett, jó szemű edzőiktől, ahol jól érzik magukat. Ha emellett felbukkan közöttük egy új Törőcsik András, Bükszegi Zoltán vagy Gulácsi Péter, aki nyolc évig itt nevelkedett, az a hab lenne a tortán. Ez nekem kedves feladat, ezért is vállaltam el” – tette hozzá a zuglóiak új szakmai igazgatója, aki Horváth Gábort váltotta a klubnál.

A Magyar Nemzet megkérdezte Kistelekit a Ferencváros Bajnokok Ligája-szerepléséről. Érdekesség, a Fradit épp Kisteleki elnöksége alatt zárták ki az NB I-ből 2006-ban.

„Nagyon örülök, szívből szurkoltam neki. Persze tudom, miért kérdezi. Sohasem moshatom le magamról, hogy Fradi-ellenes vagyok, és én zártam ki a csapatot az élvonalból. Az MLSZ-ben ez nem így működik, nekem pedig nincsen Fradi-fóbiám. Sőt pontosan tudom, hogy az egész magyar futballnak jó, ha a Ferencváros ennyire eredményes” – mondta Kisteleki.

A KELETI CSOPORT ÁLLÁSA
1. Tiszakécske 12 10 1 1 37–7 +30 31
2. Jászberény 12 9 2 1 35–13 +22 29
3. Eger 12 7 3 2 24–6 +18 24
4. Tiszafüred 12 6 2 4 24–22 +2 20
5. Füzesgyarmat 10 6 1 3 18–11 +7 19
6. BVSC 10 5 4 1 23–13 +10 19
7. Sényő 12 5 2 5 24–17 +7 17
8. Tiszaújváros 12 5 2 5 17–16 +1 17
9. Balassagyarmat 12 4 4 4 13–18 –5 16
10. DVSC II 11 4 3 4 20–19 +1 15
11. Putnok 11 4 3 4 17–18 –1 15
12. Salgótarján 12 4 3 5 19–25 –6 15
13. Tállya 12 3 5 4 13–15 –2 14
14. Kisvárda II 12 3 5 4 17–22 –5 14
15. Cegléd 12 4 1 7 11–17 –6 13
16. Gyöngyös 12 3 2 7 16–30 –14 11
17. Hatvan 12 3 2 7 13–27 –14 11
18. Sajóbábony 12 3 2 7 15–31 –16 11
19. DVTK II 12 2 4 6 19–22 –3 10
20. Mezőkövesd II 12 1 1 10 9–35 –26 4
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik