Labdarúgás: igazi kupadöntő volt a Fradi-pályán

2012.06.11. 13:53
Címkék
Az Albert Flórián Stadionban rendezték meg az amatőr labdarúgócsapatok hatodik Pest Megyei Kupa döntőjét, amelyben hosszabbítás után a megye I-es Nagykőrösi Kinizsi tizenegyesekkel nyert az NB III-as Diósd ellen.

A korábbi első osztályú játékosoknak – a Nagykőrösben Pető Zoltán, Schrancz Balázs, Tóth Mihály, Pintér Zoltán, míg a Diósdban Koller Ákos, Kovács Béla, Csurka Zoltán – is köszönhetően igazi kupamérkőzést láthattak az Albert Flórián Stadionba kilátogatók.

A rendes játékidőben 2–2-re végeztek a csapatok, majd a hosszabbításban hiába vezetett az utolsó percben még a Diósd, Mojzes révén egyenlíteni tudott a Kinizsi, és végül a tizenegyespárbajban játékosai jobban tudtak koncentrálni, így az igazi kupadöntős mérkőzésen az alacsonyabb osztályú Nagykőrös hódította el a trófeát.

PEST MEGYEI KUPA, DÖNTŐ
NAGYKŐRÖSI KINIZSI–DTC-SELECT 3–3 (1–1, 2–2, 2–2) – 11-esekkel: 4–2
Albert Flórián Stadion, 1200 néző. Vezette: Czékus
Nagykőrös: Rónaszéki – Frank (Józan, 75.), Mojzes, Pető Z., Picikász – Schrancz, Pintér Z., Malik (Horváth Z., 110.), Perics – Szluka, Tóth M. Játékos-edző: Tóth Mihály
DTC-Select: Roma – Pásztor, Kozma, Koller, Arnold – Csurka – Kulin (Czuczi, 69.), Kovács B. (László Cs., 102.), Patakfalvi, Kele (Tóth G., 69.) – Mojzer. Vezetőedző: Rubold Péter
G: Perics (1–0) a 31., Kovács B. (1–1) a 44., Schrancz (2–1) az 55., Mojzer (2–2) a 69., Czuczi (2–3) a 116., Mojzes (3–3) a 118. percben
Legfrissebb hírek

Szerdai sportműsor: a vízilabda BL elődöntőjében játszik az FTC női csapata

Minden más foci
6 perce

Nuno Campos a portugálok vb-esélyéről; Kolbenheyer Zsuzsanna a hazai hokisokat támogató döntésről

E-újság
11 perce

NS-osztályzat: Schäfert bombagólja a mezőny fölé emelte

Magyar válogatott
30 perce

Jekyll, Hyde és a Garros – Moncz Attila publicisztikája

Tenisz
40 perce

„Tízpontos” felkészülés – Bodnár Zalán jegyzete

Magyar válogatott
45 perce

Tóth Rajmund: Nem ez az én feladatom, nem nagyon szoktam gólt rúgni

Magyar válogatott
1 órája

Marco Rossi: Kazahsztán gyakorlatilag agresszív transzban játszotta végig a mérkőzést

Magyar válogatott
1 órája

Szoboszlainak egy kis „focidetox” most jól fog esni

Magyar válogatott
1 órája
Ezek is érdekelhetik