Garami: Egyértelműen az azonnali felkerülés a cél

Vágólapra másolva!
2011.10.20. 14:48
null
Garamiank jelenleg az NB II-ben kell bizonyítania <br />(Fotó: Korponai Tamás)
Hétszázhét élvonalbeli mérkőzéssel a háta mögött Garami József nem titkoltan arra készül, hogy az MTK Budapest csapatát azonnal visszavezeti az NB I-be. A feladat sokak szerint egyszerűnek tűnik, a szakember azonban tudja, az út az első osztályba  még egy nagy múltú klub előtt sincs kikövezve a Nyugati csoportban.

– Gratulálok a csapat eddigi szerepléséhez, halkan megjegyezve, az Ajkának köszönhetően már biztosan nem nyernek veretlenül bajnokságot...
– Egy pillanatig sem gondoltam, hogy az MTK-t az NB II-ben nem lehet majd legyőzni, mi több, azt is biztosra veszem, nem az Ajka elleni volt az utolsó botlásunk. Azért nem annyira jó a csapatunk, hogy mindenkit ízekre szedünk, erre nálunk jóval nevesebb klubok sem képesek. A Bajnokok Ligájában kedden a Lyon ellen gálázó Real Madrid is kapott már kis hazája bajnokságában, nincs ebben semmi rendkívüli. A futball ilyen, ezért is örvend hatalmas népszerűségnek – mondta Garami József, a kék-fehérek szakmai igazgatója a Nemzeti Sportnak.

– A bajnokság egyharmadához közeledve milyen tapasztalatokat szerzett?
– A legfontosabb talán az, hogy nincsenek előre lefutott meccsek, a győzelemért mindenütt meg kell küzdeni. Volt már olyan, hogy több góllal nyertünk, mégsem volt olyan könnyű a párharc, mint a végeredmény mutatta.

– Örökre emlékezetes dátum marad kétezer-tizenegy augusztus huszadika?
– Miért kellene annak maradnia?

– Mert amióta 1985-ben Pécs kispadján a Fradi ellen bemutatkozott az NB I-ben, először meccselt az NB II-ben.
– Ez valóban így van. A Budaörs ellen egy nullás győzelmünk így számomra történelmi. Sok helyzetet dolgoztunk és hagytunk ki, az indulás a másodosztályban azt bizonyította, a játékoskeret alkalmas a bajnoki cím megszerzésére, de csak akkor, ha mindenki kivétel nélkül odateszi magát. Az nem fér bele, hogy két-három ember is gyengén futballozzon!

– A szakemberek azt hangoztatják, az MTK-nak gond nélkül kell visszajutnia az élvonalba.
– Visszakérdezek: a Ferencváros, amely nem a teljesítménye miatt esett ki, hány év alatt jutott vissza? Igen, egyértelműen az azonnali felkerülés a cél, azonban van néhány vetélytárs, amely ugyancsak szeretne osztályt váltani.

– A szombati ellenfelet, a Tatabányát is közéjük sorolja?
– Természetesen. De említhetem a Gyirmótot és a Kozármislenyt is, amelyik nagyon megerősödött.

A GARAMI JÓZSEFFEL KÉSZÜLT INTERJÚ TELJES SZÖVEGÉT A NEMZETI SPORT CSÜTÖRÖTÖKI SZÁMÁBAN OLVASHATJA!

A NYUGATI CSOPORT ÁLLÁSA
1. MTK Budapest 9 8 1 24–8 +16 24
2. Kozármisleny SE 9 7 2 16–10 +6 21
3. Duna FC Tatabánya 9 6 3 15–9 +6 18
4. Gyirmót FC 9 6 3 14–9 +5 18
5. Bajai LSE 9 5 1 3 16–12 +4 16
6. Ferencvárosi TC II 9 5 1 3 17–14 +3 16
7. FC Ajka 9 4 2 3 14–8 +6 14
8. Veszprém FC 9 4 1 4 17–16 +1 13
9. BKV Előre SC 9 4 1 4 11–11 0 13
10. Soproni Vasutas SE 9 4 1 4 8–15 –7 13
11. Szigetszentmiklósi TK-Erima 9 2 4 3 15–13 +2 10
12. Győri ETO FC II 9 2 2 5 16–21 –5 8
13. Budaörsi SC 9 2 2 5 9–14 –5 8
13. Videoton-Puskás Akadémia 9 2 2 5 9–14 –5 8
15. Paksi FC II 9 1 3 5 8–12 –4 6
16. Dunaújváros Pálhalma ASE 9 9 3–26 –23 0

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik