Felkészülés: topligás csapatot vert meg stadionavatóján az NB II-es

Kántor BarnabásKántor Barnabás
Vágólapra másolva!
2016.07.22. 20:16
null
Győzelem az új stadion első meccsén (Fotó: Kántor Barnabás)
Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Serie A) szereplő Palermo 3–1-es vereséget szenvedett az NB II-es Balmazújvárostól, annak stadionavatóján.

A 18.30-as találkozónak már 17 órakor elkezdődött a felvezetése, a 2435 fő befogadására képes stadion avatóján a felvezető beszédek mellett fúvószenekar fellépését is megtekinthettük.

Ami ennél azonban sokkal fontosabb, hogy az egyáltalán nem tartalékos Palermónak – amelyből Balogh Norbert sérülés miatt hiányzott – az elejétől egyenlő partnere volt a hazai csapat. A Feczkó Tamás vezette együttes a 12. percben egy létszámfölényes kontra végén Varga Kevin szép találatával szerezte meg a vezetést (1–0).

A 33. percben egyenlített a Palermo Andrea Rispoli maradt üresen és lőtt közelről a kapuba (1–1). Az olaszok öröme azonban nem tartott sokáig, Varga Kevin egy szöglet utáni kavarodást követően duplázta meg saját maga és csapata góljainak számát (2–1).

A szünetben Balogh Norbert kisorsolt egy autót az egyik szerencsés szurkolónak, de a többiek is jól jártak, mert megérte kilátogatniuk erre a találkozóra, amelyen csapatuk nagyszerűen futballozott. Sőt, a 85. percben még egy ajándékot kaptak, a háromszoros válogatott Farkas Balázs ugyanis óriási gólt lőtt szabadrúgásból (3–1).

A Balmazújváros megérdemelten nyert, a csapatból a két gólszerző mellett Zsiga Ervint lehet kiemelni, aki centikre volt egy bombagóltól, és több megoldását is tapssal díjazta a publikum. A Roma (amely tavaly kapott ki a Gyirmóttól) után a Palermo is vereséget szenvedett egy másodosztályú magyar együttestől.

Összefoglaló

NB II, FELKÉSZÜLÉS
BALMAZÚJVÁROS
–PALERMO(olasz) 3–1 (2–1)
Balmazújváros, Városi Stadion, 2000 néző. Vezette: Solymosi Péter (Berettyán Péter, Horváth Róbert)
BALMAZÚJVÁROS:
Horváth L. (Gazsi, szünetben – Szécsi G., 66.) – Németh Á. (Kapacina K., 85.), Rus (Papp F., 66.), Tamás L. (Bakos B., 66.), Virág (Balogh K., 66.) – Zsiga (Kamarás, 77.), Kiss L. (Kovács M., szünetben), Sigér (Vólent, 77.) – Varga K. (Fekete Á., szünetben – Bódis, 77.), Belényesi (Farkas B., 55.), Kovács Á.(Hadházi, szünetben). Vezetőedző:Feczkó Tamás
PALERMO:
Posavec (Fulignati, 73.) – Goldaniga (Punzi, 66.), Vitiello (Giuliano, 66.), Andelkovic (Cionek, szünetben)– Rispoli (Bentivegna, 66.), Jajalo (Toscano, 66.), Hiljemark (Gonzalez, szünetben), Csocsev – Embalo, Nesztrovszkij (Lazaar, szünetben), Trajkovszkij. Vezetőedző:Davide Ballardini
Gólszerző:
Varga K. (12., 38.), Farkas B. (82.), ill. Rispoli (33.)

A fehér mezes balmazújvárosiak kitettek magukért (Fotó: palermocalcio.it)
A fehér mezes balmazújvárosiak kitettek magukért (Fotó: palermocalcio.it)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik