Felkészülés: ötgólos Vasas-főpróba; Radó debütált

P. K.P. K.
Vágólapra másolva!
2020.07.26. 22:44
null
Radó András bemutatkozott a Vasasban (Fotó: vasasfc.hu)
Vasárnap több másod- és harmadosztályú csapat is főpróbát tartott a jövő heti bajnoki rajt előtt.

 

Az NB II-ben bajnokesélyesnek számító Vasas FC a Jova – Terbe, Litauszki, Tóth B., Silye – Hidi M. – Kleisz, Szatmári – Vernes, Balajti, Pekár összeállításban lépett pályára a jövő heti bajnoki rajtot megelőző utolsó felkészülési mérkőzésén az ugyancsak jövő héten kezdődő NB III-as idényre melegítő Balatonfüred ellen.

A 600 néző előtt megrendezett mérkőzésen a Vasas a szünetben Balajti Ádám duplájával vezetett 2–0-ra, a második félidőben a Balajti helyére becserélt 19 éves Köböl Krisztián talált be kétszer, mind a kétszer szabadrúgásból. A második félidőben a napokban Zalaegerszegről szerződtetett NB I-es gólkirály, Radó András is pályára lépett, de az első angyalföldi találatára még várni kell. Bene Ferenc csapata így is fölényes, 5–1-es győzelmet aratott, s magabiztosan várhatja a jövő vasárnapi, Kazincbarcika elleni rajtot.

Ugyanezt nem mondhatja el magáról a harmadosztályú Kisvárda II-től 3–1-es verséget szenvedő Nyíregyháza, a szintén NB III-as Kecskeméttel ikszelő Szolnok sem.

Dorogon két másodosztályú csapat találkozott – a vendég ajkaiak 1–1-es döntetlent követően utazhattak haza. A Csákvár is NB II-es csapattal találkozott, hazai pályán 2–1-re legyőzte a Békéscsabát.

NB II-ES CSAPATOK FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEI
Vasas FC–Balatonfüredi FC 5–1
A Vasas gólszerzői: Balajti (4., 17.), Kalmár (50.), Köböl (56., 79.)
Nyíregyháza Spartacus–Kisvárda II 1–3
Gólszerző: Tóth (87.), ill. Sikorszki (10.), Jelena (36.), Bíró (71.)
Szolnoki MÁV–Kecskeméti TE 1–1
Gólszerző: Novák Cs., ill. Szalai J.
Dorogi FC–FC Ajka 1–1
Gólszerző: Girsik, ill. Kovács
Aqvital FC Csákvár–Békéscsaba 2–1
Gólszerző: Sejben (4.), Daru (36.), ill. Szalai D. (19.)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik