Felkészülés: nagy múltú szerb klubbal ikszelt a Vasas

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.07.25. 19:47
A labdarúgó NB II-ben szereplő Vasas 1–1-es döntetlent játszott Szlovéniában, Cesta Milosa Zidanskában a szerb Crvena zvezdával.

Az első félidőben egy szöglet után szerzett vezetést a Crvena zvezda, de a szünet előtt még emberhátrányba kerültek a szerbek. Ennek ellenére a vezetők egyeztetése után mindkét csapat tizenegy-tizenegy játékossal fejezte be a mérkőzést.

A második félidőben hatot is cserélt Szanyó Károly vezetőedző, az újak közül Rajczi Péter pedig eredményes tudott lenni, a csatár kiváló indítás után erőszakosan megharcolt védőjével, majd a labdának alányesve, a kifutó kapus felett a hálóba emelt.

NEMZETKÖZI FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
CRVENA ZVEZDA (szerb)–VASAS 1–1 (1–0)

Cesta Milosa Zidanska (Szlovénia)
VASAS: Németh – Görgényi, Grúz, Tamás, Hajdú – Berecz, Vida, Nagy Tamás – Nagy Dániel, Ferenczi, Remili. A 2. félidőben beállt: Polényi, Ádám, Menyhárt, Takács, Rajczi és Gál
A magyar gólszerző: Rajczi

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik