Deutsch az MTK-ról: Súlyos hibák; megvan az új befektető

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.06.26. 07:42
null
Deutsch Tamás amondó, az MTK-nak bajnokként kell visszajutnia az NB I-be (Fotó: Koncz György, archív)
A Digi Sport Reggeli Start című műsorában Deutsch Tamás, az MTK elnöke beszélt az NB II-be kiesett labdarúgócsapat jövőjéről, lehetőségeiről.

 

Deutsch Tamás először is arról beszélt a Digi Sportnak, hogy nagy büszkeség a klub számára a női labdarúgók bajnoki címe, mert az összes látványsportot figyelembe véve csak két aranyérem került a fővárosba, és ebből az egyik az MTK-é (a másik a Honvéd férfi labdarúgóié – a szerk.).

A kék-fehérek elnöke a folytatásban kifejtette, hogy míg a női csapatuk eredményére azért is lehetnek nagyon büszkék, mert le tudták győzni a jobb anyagi lehetőségekkel gazdálkodó Ferencvárost, addig a férfiak kiesése éppen azért is szégyen és méltatlan a klubhoz, mert a költségvetéseket tekintve, a legfrissebb kimutatások szerint az 5. helyezett volt a csapat az NB I-ben. Továbbá Deutsch Tamás meggyőződése, hogy több csapatnak is gyengébb volt a játékoskerete, mint a 11. helyen végző, így az élvonaltól búcsúzó MTK-nak.

„Súlyos hibákat követtünk el” – ismerte el a sportvezető. Kifejtette, házon belül mindig megmagyarázták, hogy miért nincs évek óta bajnokcsapata U17-es és U19-es korosztályban az egyébként az akadémiájáról is közismert klubnak, mint ahogy azt is, hogy miért csak három volt MTK-s szerepelt az U17-es Eb-n 6. helyen végző magyar csapatban. Ugyanakkor véleménye szerint azon utólag már nincs értelme rágódni, hogy miért nem ültették vissza szezon közben a kispadra Garami Józsefet, vagy hogy jó döntés volt-e a téli edzőváltás. Mivel a csapat kiesett, így egyértelmű, hogy hoztak rossz döntéseket.

Ezért Deutsch szerint most egyértelmű változásokra van szükség, ennek első jele lehet, hogy Tamási Zsolt vezetőedző helyére Feczkó Tamás érkezett. További személyi változásokról nem esett szó, de a Nemzeti Sport Online úgy tudja, hogy a 2014-ben 2021-ig szerződést hosszabbító, eddigi klubigazgató, Domonyai László jövője is bizonytalan a klubnál, és változás történhet a Sándor Károly Akadémia vezetőségében is.

Deutsch Tamás az NB II-vel kapcsolatban nagyon határozottan fogalmazott.

„Az MTK a másodosztályban ugyanolyan anyagi feltételek között tud működni, mint az NB I-ben. Felelősségem teljes tudatában ki merem jelenteni, hogy egyetlen NB II-es klub sem fog jobb anyagi feltételek között működni, mint az MTK. Ezért a feljutás a minimális célkitűzés. Az MTK-nak nem egyszerűen fel kell jutnia, hanem bajnokként kell visszakerülnie az NB I-be.”

Deutsch Tamás az interjú zárásaként elmondta, megszületett a megegyezés egy új, magyar befektetővel, ennek részleteiről várhatóan még az NB II-es szezon rajtja előtt beszámolnak.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ MTK-NÁL
Érkezők: Balogh Béla (Mezőkövesd), Bori Gábor (Gyirmót), Gengeliczki Gergő (Soroksár), Lencse László (Puskás Akadémia), Szentpéteri Viktor (Vác)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők: Demjén Patrik
(Dorog), Deutsch Bence (Zalaegerszeg), Horváth Péter (Soproni VSE), Jakab Dávid (Zalaegerszeg), Talabér Attila (Kisvárda)
Az utánpótlásból felkerültek: –
Kiszemeltek:

Távozók:

Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Leandro Martínez
(olasz-argentin, Haladás)
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk: Danijel Petkovics
(montenegrói; DVTK, DVSC), Federico Groppioni (olasz, ?), Jurij Kolomojec (ukrán, ?), Myke Bouard Ramos (brazil, ?), Dragan Vukmir (szerb)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik