Csak két mesterhármas született, otthon hibátlan az MTK – NB II-es őszi legek

Vágólapra másolva!
2017.12.02. 10:39
null
Az MTK hazai pályán hibátlan az őszi szezonban (Fotó: Nemzeti Sport)
Túl vagyunk az őszi szezonon a labdarúgó NB II-ben, a csapatok tizenkilenc mérkőzést lejátszottak az idényből, most vasárnap, illetve jövő vasárnap két, tavaszról előre hozott fordulóra kerül majd sor. A Nemzeti Sport Online megvizsgálta, hogy ősszel melyik csapat szerezte, illetve kapta a legtöbb gólt, melyiknek van a leghosszabb veretlenségi és nyeretlenségi sorozattal, melyik áll a hazai és az idegenbeli tabella élén, emellett megnéztük azt is, mely játékosok találtak legtöbbször a hálóba, hány mesterhármas született és kik azok, akiket a legtöbbször kellett sárga és piros lappal fegyelmezni.

 

 

BUDAÖRSI ÉS CSABAI A GÓLLISTA ÉLÉN
Tizenkilenc forduló után az NB II-ben az összesített góllövőlistát a budaörsi Sajbán Máté holtversenyben vezeti a békéscsabai Birtalan Botonddal, mindketten 11 találatot szereztek. Őket a Cegléd védőből lett támadója, Asztalos Dávid, a kisvárdai Horváth Zoltán, illetve a volt válogatott MTK-csatár, Torghelle Sándor követi 9–9 góllal. Érdekesség, hogy Sajbánnak az utóbbi hetekben nem megy, előző öt bajnokiján nem talált be, legutóbb október 22-én a Csákvár ellen volt eredményes.

A LEGNAGYOBB KÜLÖNBSÉGŰ SIKEREK
A legnagyobb különbségű győzelmet a Békéscsaba aratta a szezonban – a lila-fehérek a 10. fordulóban 6–0-ra verték meg a Csákvárt. Rajtuk kívül az MTK aratott ötgólos győzelmet a Mosonmagyaróvár felett, míg a Gyirmót a ZTE-t győzte le öt góllal.

CSAK KÉT MESTERHÁRMAS
Mindössze két mesterhármas született a szezonban, annál nagyobb szenzáció, hogy mindkettő egy mérkőzésen, a 8. fordulóban lejátszott Sopron–Budaörs találkozón! A 3–3-as eredménnyel végződő meccsen hazai oldalról Horváth Péter talált háromszor a hálóba (63 perc alatt), míg a budaörsieknél a góllövőlistát vezető Sajbán Máté triplázott – neki mindössze 23 percre volt ehhez szüksége.

A LEGTÖBB ÉS A LEGKEVESEBB SZERZETT GÓL
A legtöbb gólt az őszi szezonban az MTK szerezte, a kék-fehérek 46-szor találtak az ellenfelek kapujába, az együttes csak a Kisvárda és a Békéscsaba elleni találkozóin nem talált be. A legkevesebb találatot a sereghajtó Soproni VSE érte el, a gárda mindössze 11 gólt szerzett és 12 olyan mérkőzése is volt, amikor eredménytelen maradt. Sőt, a soproniak még nagyobb bajban lennének, ha nem lenne egy Horváth Péterük – a támadó a 11 góljukból hetet vállalt…

AZ MTK A HAZAI, A KISVÁRDA AZ IDEGENBELI TABELLA ÉLÉN
Az MTK százszázalékos hazai pályán, a kék-fehérek mind a 9 meccsüket megnyerték, ezeken 30 gólt szereztek és mindössze hatot kaptak. Feczkó Tamás együttese egyébként az egyetlen veretlen csapat hazai környezetben. Házon kívül a Kisvárda lehet a legbüszkébb teljesítményére, a szabolcsiak kilenc bajnokin hatszor nyertek, háromszor döntetlent játszottak – és idegenben ők az egyetlen gárda, amely még nem szenvedett vereséget. Otthon a leggyengébb mérleggel a Sopron rendelkezik, amely mindössze 7 pontot kapart össze, míg házon kívül a Sopron és a Siófok is csak 4 egységet szerzett – a Balaton-partiak gólkülönbsége ráadásul eggyel rosszabb is a riválisénál.

A LEGHOSSZABB VERETLENSÉGI ÉS NYERETLENSÉGI SZÉRIA
A leghosszabb veretlenségi sorozattal a Kisvárda büszkélkedhet, amely egymás után kilenc bajnokin tudott veretlen maradni és a 10. fordulóban, a Szolnok ellen kapitulált először (2–3) – ez mindmáig a szabolcsiak egyetlen veresége a bajnokságban. A leghosszabb nyeretlenségi szériával pedig a Siófok rendelkezik, a Balaton-partiak a 2. és a 14. forduló között tizenkét bajnokin át képtelenek voltak győzni.

DEREKASAN GYŰJTÖGET A VOLT FRADISTA
A legtöbb sárga lapot holtversenyben a soroksári Derekas Zoltán, a siófoki Farkas Norbert, a soproni Fazakas Géza, a csákvári Mészáros Dávid, a budafoki Nagy Tamás és a kisvárdai Sergiu Oltean gyűjtötte be, mindannyiukat hétszer fegyelmezték ilyen módon. Érdekesség, hogy a soroksári Derekas az előző idényben, még az NB III-as Fradi II-ben is derekasan gyűjtögetett, tíz sárga lappal zárta a bajnokságot. A siófoki Farkas mostani nagy „lapgyűjteménye” sem meglepetés, ő az előző kiírásban 14 sárga és 2 piros lapot szedett be, míg Sergiu Oltean egy évvel korábban – még a Cigánd színeiben – 11 sárgát kapott.

KETTEN KAPTAK KÉTSZER IS PIROSAT
Csak két futballista, a kazincbarcikai Tony-Markos Kanalos és a zalaegerszegi Nagy Tamás kapott kétszer piros lapot az eddig eltelt tizenkilenc fordulóban. Az egy piros lapot begyűjtő futballisták között viszont három kapus, a siófoki Balajcza Szabolcs, a soroksári Kovács Dániel és a csákvári Horváth Dániel is szerepel.

A 20. FORDULÓ PROGRAMJA – DECEMBER 3. (VASÁRNAP)
13.00: Dorog–Szolnok
13.00: Mosonmagyaróvár–Kisvárda
13.00: Soroksár–Vác
13.00: Kazincbarcika–Békéscsaba
13.00: Szeged 2011–Cegléd
15.00: Gyirmót FC Győr–Budaörs
15.00: Nyíregyháza Spartacus–Budafoki MTE
15.00: MTK–Csákvár
15.00: Sopron–Siófok
15.00: ETO FC Győr–ZTE

AZ NB II ÁLLÁSA
1. MTK Budapest 19 15 1 3 46–15 +31 46
2. Kisvárda 19 13 5 1 37–16 +21 44
3. Ceglédi VSE 19 9 5 5 23–23 0 32
4. Békéscsaba Előre 19 9 4 6 35–21 +14 31
5. Vác FC 19 8 6 5 27–18 +9 30
5. Nyíregyháza Spartacus FC 19 8 6 5 27–18 +9 30
7. Gyirmót FC Győr 19 8 4 7 31–24 +7 28
8. Szolnoki MÁV FC 19 8 4 7 23–23 0 28
9. Kazincbarcika 19 8 4 7 21–24 –3 28
10. Budaörs 19 7 5 7 31–29 +2 26
11. ETO FC Győr 19 7 5 7 22–24 –2 26
12. Dorogi FC 19 6 6 7 27–26 +1 24
13. ZTE FC 19 6 5 8 20–27 –7 23
14. Mosonmagyaróvár 19 5 7 7 16–22 –6 22
15. Soroksár SC 19 5 6 8 16–22 –6 21
16. Szeged 2011 19 4 6 9 12–22 –10 18
17. Budafoki MTE 19 4 6 9 16–28 –12 18
18. FC Csákvár 19 4 5 10 18–38 –20 17
19. BFC Siófok 19 4 4 11 17–29 –12 16
20. Soproni VSE 19 1 8 10 11–27 –16 11

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik