Bomba erős keret Gyirmóton, harmadik csapatával is feljutna Benczés

Füzesi BálintFüzesi Bálint
Vágólapra másolva!
2015.07.30. 18:21
null
Az előszezon sokkja: a Gyirmót legyőzte az AS Romát. De mire megy a csapat az NB II-ben? (Fotó: asroma.it)
Szombaton megkezdődik a labdarúgó NB II 2015–2016-os szezonja. A bajnokság végén az első két helyezett jut fel az NB I-be, míg az utolsó három helyezett kiesik a harmadosztályba. A feljutás nagy esélyese a Gyirmót és a Mezőkövesd, de a Szolnok és a Dunaújváros is beleszólhat az NB I-es tagság kérdésébe. Az újoncok közül a Kisvárda stabil  középmezőnybeli helyezésre pályázhat, a Budaörs és a Vác azonban várhatóan a bennmaradásért fog küzdeni. Érdekesség, hogy a Magyar Labdarúgó-szövetség döntésének következtében minden bajnokit szombatonként rendeznek majd meg, vasárnap csak akkor lesz meccs, ha a televízió közvetíti az adott találkozót. Szokásos évad eleji beharangozónkban áttekintjük az esélyeket.

Az előzőnél gondtalanabb, nyugodtabb szezonra vágynak az FC Ajkánál, amelynél továbbra is a csapatot a másodosztályban tartó Jákli Péter felel a szakmai munkáért, de a vezetőedző két új segítőt kapott: az egyik a nyáron visszavonuló Mihalecz Péter, a másik a továbbiakban játékos-edzőként tevékenykedő Sowunmi Thomas. A klubnál a játékoskeretet is igyekeztek megerősíteni, Gőcze Gergő, Horváth Attila, Olasz Dénes, Sándor István, Kovács Gergő és Vittman Ádám megszerzése mind jó fogás, így a szakmai stábnak már minden posztra van két hasonló képességű játékosa. A távozók közül Asztalos Dávid, Csordás Szabolcs, Köles János és Szabó Zsolt elvesztése számít veszteségnek, de a keret összességében erősödött, és ha idegenben is tud javítani teljesítményén az Ajka, akkor nem elképzelhetetlen a stabil középmezőnybeli tagság elérése.
NSO-tipp: 10–13. hely

A bennmaradás kivívása után, a remélt MLSZ-támogatás érdekében a Balmazújváros elköszönt hat horvát és három ukrán labdarúgójától (ketten az élvonalba igazoltak, Ante Batarelo a Haladáshoz, míg Bozidar Radosevic a DVSC-hez), helyükre pedig csakis magyar játékosok érkeztek. Az újak közül az SZTK-Erimától érkező Fekete Ádám és Horváth László, a korábbi ceglédi Kormos László, az ukrán-magyar Viscsák György és a román-magyar Zsiga Ervin jelenthet komoly erősítést, de a Debrecenből érkező fiatalok is esélyt kaphatnak a bizonyításra. A vezetőedző továbbra is a csapatot tavasszal bent tartó Feczkó Tamás (a szakmai stábhoz rehabilitációs trénerként György Rolland csatlakozott), aki nyugodtabb szezonra vágyik, és ennek van is realitása.
NSO-tipp: 9–12. hely

KÍVÁNCSI AZ NB II-ES KLUBOK NYÁRI ÁTIGAZOLÁSAIRA?
KATTINTSON IDE, TEKINTSE MEG ÖSSZEÁLLÍTÁSUNKAT!

Három év után tért vissza az NB II-be a Budaörsi SC, amelynél a szakmai stáb egészében, a játékoskeret csaknem felerészben kicserélődött. A Soroksárra távozó vezetőedző, Albert Flórián helyét a korábban Tatabányán dolgozó Miskei Attila vette át, segítője az egykori NB II-es gólkirály, Márkus Tibor lett, míg a 10 évig Budaörsön futballozó Tüske Roland a csapat szakmai igazgatójaként tevékenykedik a jövőben. Az újdonsült vezető nem tétlenkedett, segítségével a klub igyekezett olyan labdarúgókat igazolni, akikkel reális esély lehet az NB II-ben maradásra. A támadósorba Szabó Viktor, Varga Bence, Marques-Airosa Patrik érkezett, a középpályára többek között Nagy Tamás, Hegedűs János, Papp Máté és Menyhárt Attila jött, míg a védelem Gál Szabolccsal és Lajer Gáborral erősödött. Ennek ellenére nehéz lesz megkapaszkodnia a másodosztályban az alacsony költségvetéssel dolgozó csapatnak, bravúr lenne a bennmaradás. Az Árok utcai létesítményben egyébként még van tennivaló a hétvégéig, hiszen hazai meccset csak akkor lehet rendezni, ha lesz fedett sajtóhely és kommentátorállás, a felállított mobil lelátón két sorban háttámla lesz a székeken, továbbá a vendégjátékosok nem a hazai szektor előtt érkeznek a pályára.
NSO-tipp: 12–15. hely

23 gól távozott a nyáron az Aqvital FC Csákvártól, a két legeredményesebb támadó közül Gajdos Zsolt Szolnokra, míg Horváth Roland Zalaegerszegre szerződött. Bognár György együttese zömében ismét tehetséges fiatalokat szerződtetett (Baranyai Ádám, Gróf Dávid, Szekér, Bartos Julian, Erős Dávid), illetve a Puskás Akadémiától tavaly kölcsönkapott trió (Fényes Szabolcs, Molnár Tibor, Oldal Tibor), további egy évig erősítheti a csapatot. A szakmai stáb továbbra is az előző szezonban látott támadófutballt szeretné megvalósítani a mérkőzéseken. A cél ebben a kiírásban sem lehet más, mint a bennmaradás, de a Fejér megyeieknek várhatóan ismét vért kell majd izzadniuk ennek kivívásáért.
NSO-tipp: 13–16. hely

Az NB I-es kiesés után először hivatalosan a stabil másodosztályú szereplést tűzték ki célul a Dunaújváros PASE együttesénél, de a Fejér megyeiek az azonnali visszajutást sem tartják elképzelhetetlennek. Artner Tamás együttese a nyáron nagy neveket is szerződtetett, a kapuba mindjárt a Pápáról hosszú évek után távozó Szűcs Lajost, a középpályára pedig a gólerős Magasföldi Józsefet. Emellett a klub szeretne megfelelni a „fiatalszabálynak” is, vagyis a bajnokikon a kezdőcsapatban három 1995. január 1. és 1997. január 1. között született játékos is helyet kap majd, ezért több tehetségesnek tartott fiatal is érkezett (Havasi Dániel, Tóth Csaba, Fejős Áron). A legutóbbi, élvonalbeli keretből mind az öt légiós elhagyta a klubot, de a szintén távozó Böőr Zoltán (aki visszavonult és az Újpest technikai vezetője lett), Farkas Viktor, Nagy Gergely és Nikházi Márk is meghatározó labdarúgónak számított. A Dunaújváros az első négy bajnokiját idegenben játssza, mivel a gyepet teljesen kicserélik a stadionban és ez Artner Tamás szerint nagy hátrányt jelenthet.
NSO-tipp: 3–6. hely

A valaha volt legerősebb, NB I-es szintű kerettel vághat neki a bajnokságnak a Gyirmót FC Győr, amely többek között a korábbi NB I-es gólkirály Simon Attilával, a Győrt elhagyó Völgyi Dániellel, az MTK-ból érkező Vass Patrikkal, a korábbi pécsi Balogh Bélával, az U20-as vb-bronzérmes Simon Andrással és a Ciprusról hazatérő kapussal, Sebők Zsolttal erősítette meg állományát. Azért a tavaszi csapat alapemberei közül is többen távoztak (Balog Zoltán, Cseri Tamás, Graszl Károly, Magasföldi József, Papp Kristóf, Bobál Gergely), de ezzel a kerettel – hét évnyi próbálkozás után – kötelező feladat a feljutás kiharcolása. A vezetők tehát anyagilag és – az épülő gyirmóti stadion révén – infrastrukturálisan is mindent megtesznek a csapat eredményes szereplése érdekében, sőt a nyár elején Szentes Lázár személyében még szakmai igazgatót is szerződtettek. Szentes szerepet játszott a távozó vezetőedző, Sisa Tibor utódjának kiválasztásában (a döntés Bene Ferencre esett), aztán ez héttel ezelőtt Bölöni László hívására Szaúd-Arábia szerződött, így ismét megüresedett a poszt. A nyár egyik szenzációja volt, hogy az újjáalakuló Gyirmót felkészülési mérkőzésen 2–1-re legyőzte az olasz AS Romát, míg 0–0-s döntetlent játszott a szintén olasz Fiorentinával.
NSO-tipp: 1–2. hely

Nem bíznak semmit a véletlenre Kisvárdán, a remek anyagi kondíciókkal rendelkező szabolcsi együttes nem kevesebb, mint tizenkét játékost igazolt. A Szolnokról megszerzett Vári Barnabás, a Gyirmótról szerződtetett Graszl Károly és Cseri Tamás, a Sopronból érkező Eszlátyi István és Fazakas Géza, a Kaposvárt elhagyó Rajczi Péter és a legutóbb a Fradiban szereplő Tarczy Pál mind jelentős erősítést jelent, de melléjük tehetséges fiatalok is érkeztek. A távozók sorában egyedül az MTK-hoz visszatérő brazil Myke Bouard Ramos elvesztése veszteség. A csapathoz ráadásul új edző is érkezett, az előző szezonban Siófokon dolgozó Soós Imre, míg az eddig a Kisvárdát irányító Révész Attila a jövőben „csak” szakmai igazgatóként dolgozik a klubnál. A legjobban szereplő újonc címre eséllyel pályázhatnak a szabolcsiak, egy erős középmezőnybeli tagság elérhető számukra.
NSO-tipp: 5–8. hely

A rosszul sikerült tavalyi szezon után idén mindenképpen szeretné kiharcolni a feljutást a Mezőkövesd Zsóry. A vezetők a nyáron a korábban két együttessel is feljutó (DVTK, Puskás Akadémia) Benczés Miklóst ültették a kispadra, akinek személyes ambíciója, hogy harmadik csapatával is feljusson az élvonalba. Az anyagi és infrastrukturális háttér adott és a keretet is sikerült megerősíteni: a kapuba Ribánszky László, a védelembe Nagy József és Polényi Gábor, a középpályára Heffler Norbert és Tamási Zsolt, míg a csatársorba Rácz Ferenc érkezett, illetve Harsányi Zoltán is ismét a borsodiak rendelkezésére áll. Ráadásul a rutinos gólvágóval, Bajzát Péterrel is sikerült megegyezni a hosszabbításról, így nagy „blama” lenne. ha a Kövesd ismét lemaradna a feljutásról.
NSO-tipp: 1–2. hely

Csak az MLSZ NB II-es feltöltésének és a sportvállalkozás üzletrész-átruházásának köszönhetően maradhatott NB II-es a Siófok, amelynél György Tamás lett az új többségi tulajdonos, ő pedig rendezte az előző vezetőség tartozásait. A klub új irányítója Kovács Zoltánt szerződtette sportigazgatónak, míg a szerb Goran Kopunovicsot vezetőedzőnek, de a keret elég lassan állt össze. Andorka Péter, Fülöp Noel, Gárdos András, Peszmeg Viktor, Illés Gyula és Tajti Norbert távozása érzékeny veszteség, helyükre a Vasastól Tamás László, Nagy Dániel, Czingráber Máté és Szivacski Donát, a KTE-től Gréczi Gábor, a ZTE-től Farkas Norbert, a Kaposvártól Bozsó Antal, Kazincbarcikáról Elek Bence, Salgótarjánból Banai Balázs, Paksról pedig Szekszárdi Tamás érkezett, így a csapat átlagéletkora jelentősen megfiatalodott. A Balaton-partiak egyelőre nem álmodozhatnak másról, csak a bennmaradásról.
NSO-tipp: 13–16. hely

Nagy változások történtek a nyáron a Soproni VSE-nél, a főtámogató GYSEV kiszállt a klub támogatóinak sorából és csak a városi támogatásnak és a Haladással megkötött megállapodásnak köszönhető, hogy a csapat egyáltalán el tud indulni az NB II-ben. A játékoskeret az anyagi feltételek megváltozásának eredményeképp jelentős mértékben kicserélődött: több alapember (Eszlátyi István, Fazakas Géza, Horváth Péter, Bobál Dávid, Erdélyi László, Horváth András, Pintér András) elhagyta a klubot, míg helyükre zömében rutintalan játékosok érkeztek (a Haladástól 11 fiatal labdarúgó, illetve Batizi-Pócsi Balázs). Supka Attila szakmai igazgató a korábbi hírekkel ellentétben mégis maradt a posztján, de a soproniak célja ebben a szezonban – a megerősített ificsapattal – csak a bennmaradás kiharcolása lehet, amely nem lesz könnyű feladat.
NSO-tipp: 13–16. hely

Jelentős átalakuláson esett át az előző szezonban az NB II-ben épphogy megkapaszkodó Soroksár SC. A klubnál Lisztes Krisztián helyett az Albert Flórián, Szabados György edzőpáros vette át a csapatot, de a keretben is jelentős változások történtek: a ferencvárosi kölcsönjátékosokon kívül Sándor István, Kincses Péter és Lannert Bence is távozott, helyükre Ceglédről Koós Gábor, Siófokról Fülöp Noel, Gárdos András és Peszmeg Viktor, Gyirmótról Kákonyi Dániel érkezett, illetve fővárosi fiatalok is csatlakoztak a kerethez. Gondot jelent a gólzsák, Lovrencsics Balázs hosszú ideig elnyúló sérülése, de a célt, a biztos bennmaradást várhatóan teljesíteni tudja a csapat, miközben a klub szeretne megfelelni az MLSZ által hozott „fiatalszabálynak” is.
NSO-tipp: 10–13. hely

Nyilas Elek önkéntes távozása után a klub utánpótlásában dolgozó korábbi csatár, Klausz László vette át a Szeged 2011-Grosics Akadémia irányítását. A klub vezetősége így látja biztosítottnak a két évvel ezelőtt kialakított koncepció megtartását, amely a fiatal akadémisták csapatba építését tartja elsődlegesnek. A hazai bajnokijait továbbra is Gyulán játszó egyesületnél persze a rutinos játékosoknak is szerepet adnak, a nyáron a gólerős csatár, Andorka Péter mellett Békéscsabától Balogh Miklós és Király Patrik is érkezett. A klubot elhagyók listája azonban hosszabb, szinte egy csapatnyi játékos eligazolt, közülük a két szerb légiós, Zseljko Belecsan és Szlobodan Markovics, illetve Fitos László és Máté Péter távozása számít igazi veszteségnek. Az előző szezonban a bajnokság 7. helyén végző szegediek ismét a középmezőnyben foglalhatnak helyet.
NSO-tipp: 7–11. hely

Ismét megfogalmazott cél a feljutás a Szolnoki MÁV-nál, ahol a nyáron igyekeztek ennek megfelelően erősíteni a gárdát. A jelentős NB I-es rutinnal rendelkező Balajti Ádám, Búrány Zoltán, Vermes Krisztián, Horváth Péter négyes mellett a Csákvár előző szezonbeli házi gólkirályát, Gajdos Zsoltot is megszerezték a Tisza-partiak, míg az alapemberek közül csak Vári Barnabás távozott. Sok múlhat az őszi szezonban visszatérő csatárduón, Urbin Péteren és Hamar Ádámon, azonban a nem igazán bő keret miatt az esetleges sérülések, eltiltások gondot okozhatnak Kis Károlynak. Ha az együttest mindezek elkerülik, akkor harcban lehetnek a feljutásért.
NSO-tipp: 2–6. hely

Az előző esztendőktől eltérően nem volt nagy „felfordulás" az SZTK-Erima játékoskeretében, az alapemberek közül mindössze Horváth László, Osváth Attila és Pollák Zoltán távozott. A Romániából hazatért Nagy Olivér, illetve Gulyás Máté és Illés Gyula segítséget jelenthetnek a Pest megyei gárdának, amelynél ismét a stabil középmezőnybeli tagság elérése a célkitűzés. A klubhoz a tavasszal visszatérő Horváth Ferenc irányítja a 2015–16-os kiírásban is a csapatot és az állandóság meghozhatja a várt eredményt.
NSO-tipp: 8–12. hely

Nem számítanak könnyű szezonra az újonc Vác FC-nél, ahol a nyári időszakban Csank János távozása után Sisa Tibor érkezett a kispadra, aki 13 év után tért vissza a piros-kékekhez. A Duna-partiak igyekeztek megerősíteni és versenyképessé tenni a játékosállományt is: visszatért a csapathoz az irányító Sipeki István, hazajött Angliából a magyar állampolgársággal már rendelkező csatár, Samuel Obot, míg Békéscsabáról a szintén támadó Prasler Thomas érkezett. A középpályát a DVTK-nevelésű, fiatal Csirszki Martin is erősítheti, a védelem pedig Balogh Balázzsal és Dlusztus Andrással erősödött. A klubnak eközben azt is biztosítania kell, hogy a Magyar Labdarúgó-szövetség engedélyezze a hazai bajnokik Vácott történő megrendezését, mivel az ellenőrök a szerdai biztonságtechnikai bejáráson hiányosságokat tapasztaltak. A klub alkalmazottai az orvosi és doppingszoba kialakításán, illetve az eredményjelző javításán dolgoznak, míg a mellékhelyiségek újravakolásában és tisztasági festésében a szurkolók segédkeznek társadalmi munkában.
NSO-tipp: 11–14. hely

Sorozatban negyedik szezonját kezdi meg az NB II-ben a ZTE FC, amelynél a vezetők most sem tűzték ki egyértelműen célul a feljutást, és a Lendvai Miklós helyét elfoglaló mesteredző, Csank János is csak azzal a feltétellel vállalta el a munkát, hogy nyugodtan építhet csapatot a következő szezonban. A keret ismét jelentősen átalakult – bár ez nem ismeretlen jelenség a zalaiaknál – , a kilenc távozó (Czirjék Zoltán, Kovács Gergő, Farkas Norbert, Denis Grbic, Károly Bálint, Kovács György, Melczer Vilmos, Vittman Ádám, Délczeg Gergely) helyére hatan érkeztek: Kecskemétről a Gyagya Attila, Kovács Dániel, Patvaros Zsolt hármas, Csákvárról Horváth Roland, Nyíregyházáról Koller Krisztián, Pápáról Nagy Tamás, Króner Martin pedig kölcsönjátéka után végleg a zalaiakhoz került. A ZTE-től mindenképpen elvárható az előző szezon 8. helyezésének felülmúlása.
NSO-tipp: 3–7. hely

NB II
AZ 1. FORDULÓ PROGRAMJA (08. 01.)
SZOMBAT


Siófok–Dunaújváros PASE 17.30
Budaörs–Balmazújváros 17.30
Szigetszentmiklós–ZTE 17.30
Ajka–Sopron 17.30
Soroksár–Szolnok 17.30
Kisvárda–Csákvár 17.30
Szeged 2011–Gyirmót 17.30
Mezőkövesd–Vác 19.00
Az őszi szezon teljes programja!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik