Az NB II-ből a vb-re? Ez az egyetlen szolnoki szerzemény célja

Vágólapra másolva!
2015.02.26. 11:29
null
Csirszki Martin (itt még a DVTK piros-fehér mezében) Cegléden mutatkozott be tétmeccsen a Szolnok játékosaként (Fotó: dvtk.eu)
Csirszki Martint óriási tehetségnek tartották a Diósgyőrnél több mint két évvel ezelőtt, ám az utóbbi hónapokban keveset lehetett hallani a 20 éves középpályásról. A fiatal futballista januárban az NB II-es Szolnokhoz igazolt kölcsönbe, és a Nemzeti Sport Online-nak elmondta, szeretne minél több játéklehetőséget kapni, az egyik legnagyobb vágya pedig, hogy az U20-as válogatottnál is felfigyeljenek rá.

Csirszki Martin a Szolnoki MÁV egyetlen téli szerzeménye volt, a Diósgyőrtől kölcsönbe érkező középpályás múlt szombaton mutatkozott be tétmérkőzésen az NB II-es csapatnál, és végigjátszotta a Cegléden 4–3-ra megnyert bajnokit.

LEHET ÚT AZ NB II-BŐL A VB-RE
Megnéztük, hogy a januári, spanyolországi edzőtáborban résztvevő, illetve a február közepén Telkiben készülő U20-as válogatott keretéből hány játékos futballozik NB II-es csapatnál a tavasz során, a május végén kezdődő új-zélandi világbajnokság előtt.
Asztalos Dávid (Ajka – kölcsönben az MTK-tól)
Berecz Zsombor (Vasas)
Bobál Dávid (Sopron – kölcsönben a Honvédtól)
Bobál Gergely (Gyirmót – kölcsönben a Honvédtól)
Madarász Márk (Gyirmót)
Marcsek Ákos (Vasas)
Osváth Attila (Szigetszentmiklós)
*Székely György (Újbuda, NB III) – az 1860 Münchentől tért haza januárban
U20-as vb: sorsolás, program, szabályok

„Nagyon jó közegbe csöppentem Szolnokon, és úgy érzem, sikerült beilleszkednem a téli felkészülés során, jó csapat állt össze. Sok biztató szót kapok, nagyon pozitívak a tapasztalataim. Minden adva van ahhoz, hogy tovább fejlődhessek” – mondta Csirszki Martin a Nemzeti Sport Online-nak.

A 20. születésnapját január elején ünneplő középpályást néhány évvel ezelőtt a Diósgyőr egyik legnagyobb reménységeként tartották számon, miután 17 évesen bemutatkozott az élvonalban, ám 2012 végén súlyos sérülést szenvedett, és a féléves kihagyás után alig kapott szerepet az NB I-ben.

„Azon dolgozom, hogy Szolnokon rendszeres játéklehetőséget kapjak, és tudom, hogy ehhez folyamatosan jó teljesítményt kell nyújtanom. Az NB II-t egyébként erős bajnokságnak látom, nem véletlen, hogy ennyire nyílt sisakos a harc az aranyéremért” – jelentette ki a másodosztály negyedik helyén álló együttes fiatal futballistája.

Az utánpótlás-válogatott Csirszki a DVTK-nál kevés szerepet kapott a felnőttegyüttes tétmeccsein, és 2013 ősze óta nem küldtek neki meghívót korosztályos nemzeti csapatba, de a középpályás még nem mondott le a válogatottságról.

„A célom, hogy minél többet játszhassak, és a lehető legjobb formába kerüljek. Hatalmas lehetőség lenne, ha sikerülne felhívnom magamra a figyelmet a világbajnokságra készülő U20-as válogatottnál, ám ehhez előbb bizonyítanom kell, hogy a csapat segítségére lehetek. Szeretem a kihívásokat.”

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A SZOLNOKI MÁV-NÁL
Érkezők:
Kölcsönbe érkezők: Csirszki Martin (DVTK)
Távozók: Bohner Roland (Gyirmót), Magos Mátyás (Vác)
AZ NB II ÁLLÁSA
1. Mezőkövesd Zsóry FC 16 9 5 2 32–16 +16 32
2. Vasas FC 16 10 1 5 34–19 +15 31
3. Békéscsaba Előre 16 10 1 5 22–17 +5 31
4. Szolnoki MÁV FC 16 9 4 3 32–25 +7 31
5. Gyirmót FC Győr 16 8 6 2 26–14 +12 30
6. Szeged 2011 16 7 2 7 19–19 0 23
7. Soroksár SC 16 6 3 7 19–21 –2 21
8. ZTE FC 16 5 6 5 22–23 –1 21
9. Soproni VSE-GYSEV 16 5 6 5 26–28 –2 21
10. Szigetszentmiklósi TK 16 5 6 5 13–15 –2 21
11. FC Ajka 16 4 5 7 25–26 –1 17
12. Kaposvári Rákóczi FC 16 4 4 8 18–22 –4 16
13. Aqvital FC Csákvár 16 3 5 8 23–29 –6 14
14. Ceglédi VSE 16 2 8 6 19–26 –7 14
15. FGSZ Siófok 16 2 8 6 23–32 –9 14
16. Balmazújváros 16 2 4 10 18–39 –21 10
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik