A csatár, aki több gólt szerzett, mint bármely NB-s klub

M. G.M. G.
Vágólapra másolva!
2016.12.15. 20:31
Téli szünetre vonul a magyar futballvilág, a klubok már elkezdték kiadni felkészülési programjukat, no de van még mire visszatekinteni: a felnőtt hazai bajnokságok legextrémebb számaira és teljesítményeire vetünk egy pillantást. Vagy többet. Van csapat, amely még gólt sem kapott az őszi szezonban, az „abszolút gólkirály” pedig 57 (!) találatnál jár.

Card
Card

NÉGY GÓLT SZEREZ MECCSENKÉNT. Kezdjük is a magyar felnőttbajnokságok abszolút őszi gólkirályával, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megye III. osztályának Szamos-csoportjában szereplő Jánkmajtis KSE csatára, Balás Gergely ugyanis valami egészen irgalmatlan ütemben termel: 14 őszi mérkőzésének mindegyikén betalált, összesen 57-szer – ez 4 gól fölötti átlag.

Balás kilencet hintett a Botpaládnak (22–0), hetet a Csegöldnek (14–0) és a Túristvándinak (10–1), míg a legjobban a Cégénydányád védői fogták meg, mert az ő kapujukat csak egyszer vette be. Azt nem állítanánk, hogy a csoportban kiegyensúlyozottak az erőviszonyok, a Jánkmajtis százszázalékos mérleggel, 114–18-as gólkülönbséggel hasít az élen. Balás Gergely egymaga több gólt szerzett, mint az NB-s bajnokságokban szereplő 86 klub bármelyike.

Az MLSZ nyilvántartása szerint az 1982-ben született csatár – aki a DVSC-t, a DVTK-t, a Nyíregyházát, a Győri ETO-t, a Hajdúböszörményt, a Balkányt, a Nagyszekerest, a Nagykállót és a Mándokot is megjárta karrierje során – a 2006–2007-es szezon óta 217 meccsen 169 találatot szerzett, a mostani kiemelkedően a legjobb idénye. Az NB I-ben 18 mérkőzést játszott 2001 és 2006 között, nem szerzett gólt, és állítása szerint ki is ábrándult a profi futballból, mivel többször nem fizették ki a járandóságát.

MAKULÁTLANOK. Ha már említettük a százszázalékos Jánkmajtist, említsük meg az összes hibátlan mérlegű csapatot is! Százszázalékos teljesítménnyel vezeti bajnokságát a Cigánd II. (Borsod-Abaúj-Zemplén megye III. osztály, Zemplén-csoport), a Sajószentpéter (Borsod-Abaúj-Zemplén megye III. osztály, Kazincbarcika-csoport), a Pestszentlőrinci SFA (BLSZ IV. osztály, 1. csoport – a csapattól 4 pontot levontak), a Főnix (Fejér megye III. osztály, Középcsoport), a Biri SE (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye III. osztály, Nyírség-csoport), a Jánkmajtis (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye III. osztály, Szamos-csoport) és a Letenye (Zala megye III. osztály, Déli csoport).

Egyes megyei eredményekre mi is csak nagyot néztünk (Fotó: NS-archív)
Egyes megyei eredményekre mi is csak nagyot néztünk (Fotó: NS-archív)

MÉG A MAKULÁTLANNÁL IS MAKULÁTLANABBAK. Szenteljünk egy külön passzust a Főnix FQL Systemnek, amely a Fejér megyei III. osztály Középcsoportját verte agyba-főbe az ősszel: a csapatnál bevallott cél az, hogy megpróbálják kapott gól nélkül megnyerni a bajnokságot. Jó úton is haladnak: eddig 105–0 a gólkülönbségük – ez jobb is volt, csak a kizárt Isztimér eredményeit törölték –, a feljutás pedig biztosra vehető. Az is biztos, hogy az összes csoportriválisnak adva van a cél: legalább egy gólt szerezni a fehérváriak ellen.

A Főnix lehengerlő ősze
A Főnix lehengerlő ősze

NULLÁN, SŐT, LEJJEBB. Ha már foglalkoztunk a hibátlanokkal, foglalkozzunk azokkal a csapatokkal is, amelyeknek még nincs pontjuk. Ha azt nézzük meg, hány pontot lehetett volna gyűjteni, közülük az Újpest II-é a legrosszabb teljesítmény – 60 megszerezhető pontból 0. A lilák második csapata az egyetlen NB-s együttes, amely pont nélkül áll. Van még jó néhány alacsonyabb osztályú klub, amely hasonlóképpen járt, a legrosszabbul azok állnak, amelyeket még pontlevonás is sújt: a Pest megyei II. osztály Déli csoportjában szereplő Gyál 15 mérkőzésen nem jutott ponthoz, és a levonás miatt –8-cal zárja a tabellát.

A Heves megyei II. osztály Keleti csoportjában szereplő Szihalmi SC 14 mérkőzésen nem tudott pontot szerezni, de nagyon nem: a gólkülönbsége 2–204… A mélypont a Tarnaleleszi Meteor elleni 0–32, erre a bajnokira (nem ez volt az első ilyen helyzet) létszámhiányosan állt ki a Szihalom. Mondhatni, valami nagyon nincs rendben. A 204 kapott gól és a –202-es gólkülönbség egyaránt negatív rekord az őszi szezonban az összes magyar felnőtt bajnokságot figyelembe véve.

EZEK A CSAPATOK MÉG VERETLENEK
Duna Aszfalt TVSE Bács-Kiskun I.
Géderlak Bács-Kiskun III. Nyugat
Szilády RFC Kiskunhalas Bács-Kiskun III. Dél
Siklós Baranya I.
Kővágószőlős Baranya IV. B
Hidasnémeti BAZ II. Kelet
Abaújszántó BAZ II. Kelet
Taktaharkány BAZ III. Miskolc
Cigánd II BAZ III. Zemplén
Sajószentpéter BAZ III. Kazincbarcika
BVSC BLSZ II.
Testvériség II BLSZ III. 3.
Pestszentlőrinci SFA BLSZ IV. 1.
Makó II Csongrád II.
Sándorfalva II Csongrád III. Homokhát
Baks Baráti SE Csongrád III. Tisza-Maros
Csanádpalota FC Csongrád III. Tisza-Maros
Iváncsa Fejér I.
Vértesboglár Fejér III. Észak
Főnix Fejér III. Közép
Dunakiliti GYMS II. Mosonmagyaróvár
Hotel Lajta-Park GYMS III. Észak
Farád GYMS III. Csorna
Hajdúhadház Hajdú-Bihar II. Észak
Püspökladány Hajdú-Bihar II. Dél
Gyöngyösi AK-YTONG Heves I.
Andornaktálya II Heves III.
TASK Tatabánya Komárom-Esztergom III. Dél
Bajóti Szikra Komárom-Esztergom III. Észak
Balassagyarmati VSE Nógrád I.
Püspökhatvan SE Pest III. Észak
Erdőkertesi SE Pest III. Északkelet
Pilisi LK II Pest III. Délkelet
Tápiószőlős KSE Pest III. Közép B
Somogysárd SE Somogy II. Dél
Balkányi SE Szabolcs-Szatmár-Bereg I.
Kótaj Szabolcs-Szatmár-Bereg II. DIAMIT
Dombrád Szabolcs-Szatmár-Bereg II. Nyírerdő
Nyírpazony SE Szabolcs-Szatmár-Bereg III. Szabolcs
Biri SE Szabolcs-Szatmár-Bereg III. Nyírség
Hodászi BSK Szabolcs-Szatmár-Bereg III. Szatmár
Berencs FC Szabolcs-Szatmár-Bereg III. Rétköz
Jánkmajtis Szabolcs-Szatmár-Bereg III. Szamos
Madocsa SE Tolna II. Kelet
Mórágyi SE Tolna II. Kelet
Tolnanémedi KSC Tolna III. Nyugat
Körmendi FC Vas I.
Izsákfa FC Vas III. Sárvár
Balatonfüredi FC Veszprém I.
Somló SC Veszprém III. Észak
Kamond FC Veszprém III. Északnyugat
Kemendollári LSC Zala III. Észak
Letenye SE Zala III. Dél
Botfai LSC Zala III. Közép
Kehidakustány SE Zala III. Kelet
Ada Nova SE Zala III. Nyugat
A félkövérrel kiemelt csapatok százszázalékosak. A Pestszentlőrinci SFA mérlege pontlevonás miatt nem tökéletes.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik