Nemzetisport.hu nyomtatott 2008.09.18 19:54 Frissítve: 2012.02.08 02:48

Megkapta a pontokat a Bőcs! Három egység a Ferencváros hátránya

Az MLSZ Fellebbviteli Bizottsága csütörtöki ülésén helybenhagyta a Versenybizottság határozatát, amelynek értelmében az NB II Keleti csoportjának első fordulójában lejátszott Jászberény–Bőcs bajnoki (1–1) három pontját 3–0-ás gólkülönbséggel a Bőcs javára írta.

A Bőcs százszázalékos a bajnokságban
Fotó: Németh Ferenc (NS-archív)
A Bőcs százszázalékos a bajnokságban
A testület megállapította, hogy a mérkőzésen Murinai Barnabás jogosulatlanul szerepelt a hazai együttesben. Ezért helyben hagyta a Versenybizottság határozatát, így a mérkőzés három bajnoki pontja 3–0-s gólkülönbséggel a Bőcsöt illeti.

A bőcsiek a döntésnek köszönhetően hat meccs után százszázalékosan vezetik a tabellát a Ferencváros előtt.

Az NB II-es idényt remekül kezdő borsodi csapat közvetlenül a Jászberény elleni találkozó után óvott, mikor rájöttek, hogy Murinai játékengedély nélkül lépett pályára. Az MLSZ Versenybizottsága első fokon igazat adott a bőcsieknek, de a Jászberény fellebbezett – mint most kiderült, sikertelenül.

A játékos egyébként a második fordulóban, Békéscsabán is pályára lépett, de az Előre nem nyújtott be óvást, hiszen 4–3-ra megnyerte a mérkőzést. Az MLSZ ebben az ügyben hivatalból jár el.

AZ NB II KELETI CSOPORT ÁLLÁSA

1. Bőcs KSC 6 6 20–6 +14 18
2. Ferencvárosi TC 6 5 1 24–6 +18 15
3. Ceglédi VSE 6 4 2 10–9 +1 12
4. DVSC II-DEAC 6 3 1 2 11–10 +1 10
5. MTK Budapest II 6 3 1 2 10–12 –2 10
6. Kazincbarcika 6 3 3 10–10 0 9
7. BKV Előre SC 6 2 3 1 7–6 +1 9
8. Vecsés FC 6 2 2 2 13–9 +4 8
9. Jászberényi SE 6 2 1 3 12–12 0 7
10. Makó FC 6 2 1 3 7–9 –2 7
11. Baktalórántháza 6 2 1 3 7–11 –4 7
12. Szolnoki MÁV-Mondi 6 2 1 3 10–17 –7 7
13. Békéscsaba 6 2 4 11–23 –12 6
14. Vác-Újbuda 6 1 2 3 17–16 +1 5
15. ESMTK 6 1 1 4 13–14 –1 4
16. Tököl 6 1 5 11–23 –12 3
2020.01.25 22:54:19

Labdarúgó NB II VINCZE ANDRÁS

ALAPVONAL. A futball hátországában pezsegni kezdett az élet, a jelek szerint megannyi érdekes és kifogyhatatlannak tetsző téma is akad – a kicsik pályáin végre van valami mozgás.

2020.01.17 22:00:17

Labdarúgó NB II THURY GÁBOR

NS-VÉLEMÉNY. A Fáy utcában komolyan számolnak vele.

2020.01.16 11:11:59

Labdarúgó NB II PÓR KÁROLY

Új klubmodell, feljutás esetén is csak magyar játékosokat szeretnének szerepeltetni – interjú Nagy Miklós tulajdonos-klubigazgatóval.

2019.12.27 09:15:35

Labdarúgó NB II SOMOGYI ZSOLT

„Az a célunk, hogy minél jobb körülmények között a lehető legjobb játékosok nevelésével segítsük a magyar labdarúgást.”