ZTE: Zalaegerszeg a fiatalok szemében hiteles klubbá vált – Sallói István

TŐSÉR NORBERTTŐSÉR NORBERT
Vágólapra másolva!
2021.05.18. 08:04
null
Sallói István szeretné, ha az NB I kapuja nyitva lenne a tehetségek előtt (Fotó: Zalai Hírlap/Umberto Pezzetta)
A korábbi remek labdarúgó, a ZTE-nél sportigazgatóként dolgozó Sallói István nem tagadta meg önmagát, vehemensen ecsetelte, miért hiba, ha a tehetségek előtt elzárják a bizonyítás lehetőségét.

 

 

– Kezdjük azzal, ami a ZTE-drukkereket foglalkoztatja: Szánthó Regő marad a klubnál, vagy visszamegy a Ferencvároshoz?
– Tavaly nyáron kétéves kölcsönadási szerződést kötöttünk a Fradival, de csak néhány hét múlva derül ki, a játékos melyik klubnál folytatja – kezdte Sallói István, a ZTE FC sport­igazgatója. – Szánthó Regő az első élvonalbeli idényében huszonhét bajnokin játszott, tíz góljával csapatunk legeredményesebb játékosa volt, szóval egyértelműen tehetséges futballista. Ugyanakkor korábban három lehetséges opcióban állapodtunk meg a Ferencvárossal. Az egyik, hogy a zöld-fehéreknek szükségük van a szélsőre, és a következő idényben náluk játszik, a másik, hogy a teljesítménye alapján értékesíteni próbálják, míg a harmadik, hogy marad Zalaegerszegen. Talán nem én vagyok az egyetlen, aki az utóbbinak örülne legjobban, de jelenleg úgy állunk, hogy az FTC-nél kezdi meg a felkészülést.

– És Artem Favorov? Az ukrán középpályás is szerzett nyolc gólt.
– Szintén csapatunk erőssége volt, szeretnénk is folytatni a közös munkát, de biztosat csak később tudok mondani. A Puskás Akadémia indul a nemzetközi kupában, ezért a keret már május végén megkezdi a felkészülést, és Hornyák Zsolt vezetőedző kérése volt, hogy valamennyi labdarúgójával együtt szeretné megkezdeni az edzéseket, ezért csak később derül ki, Artem Favorovra igényt tart-e. Mindenesetre szeretnénk, ha mindkét játékos maradna Zalaegerszegen.

Kupavita az öltözőben
A sportigazgató korábban jelezte, a Magyar Kupában kiemelkedő teljesítményre készülnek, s a kék-fehérek március közepén el is jutottak a negyeddöntőig, de a koronavírus-járvány módosította a célt, ezért a klub NB III-as csapata utazott el Kisvárdára, s 6–1-re kikapott.
„A bajnokságban egész idény alatt egyszer álltunk kieső helyen, március elején, a Mezőkövesd elleni kettő nullás vereség után – mondta Sallói István. – Ebben az időszakban tíz nap alatt négy mérkőzés várt a játékosokra, ráadásul Mezőkövesdre a csapatbusz helyett több autóval utaztunk el, mert szétválogattuk a kerettagokat, nehogy jobban elterjedjen a fertőzés. Négy nappal később aztán feldobta a letargikus hangulatot, hogy döntetlent értünk el a Ferencváros ellen, de egyre több volt a betegünk, ezért tulajdonosi döntésre feladtuk a Magyar Kupa-sorozatot, mert Végh Gábor is úgy ítélte meg, fontosabb a kiesés elkerülése a bajnokságban. Ezt nehezen viselték a játékosok, nagy vita alakult ki az öltözőben, de nem volt visszaút.”
A sportvezető hozzátette, kínosabb lett volna továbbjutás – és a vírushelyzet fennmaradása – esetén az elődöntőben hasonló döntést meghozni. Mindenesetre a következő idényben az elődöntőbe, esetleg a döntőbe jutás a cél.

– Szépe János és Vass Patrik már nem tagja a keretnek, de mintha tavaly is hasonlóan alakult volna a nyári szünet. Újra csapatot kell építeni?
– Nem, mert tavaly nyáron már hosszabb távra építkeztünk. Két évvel korábban, amikor visszajutottunk az élvonalba, csak egyéves szerződéseket kötöttünk a játékosokkal, mert úgymond újoncként nem tervezhettünk hosszabb távra. Alacsony költségvetésünk jelentős részét a játékosbérek teszik ki, de ha nem látjuk a bevételi források hátterét, nem köthetünk hosszabb távú szerződéseket, mert azzal a klub fennmaradását veszélyeztetnénk. A közelmúltban az élvonalból kieső klubok közül soknál okozott problémát, hogy vezetőik túlvállalták magukat, és gazdaságilag nehéz helyzetbe kerültek, vagy akár meg is szűntek. Így viszont, bár az első évben bent maradtunk, a meghatározó játékosainkat nem sikerült megtartanunk, és új csapatot kellett építenünk. Mivel azonban a Magyar Labdarúgó-szövetség időközben három évre kalkulálható pénzelosztási szabályzatot alkotott meg, tavaly már bátrabban tervezhettünk.

– Mégis, az előző idényben mintha erősebb keretük lett volna.
– Ezzel nem feltétlenül értek egyet, bár tény, a bajnoki hajrában látványosabb eredményeket ért el a csapat. Vannak posztok, amelyeken erősödtünk, de olyan is, amelyen gyengültünk. Ilyen a jobbhátvédposzt, amelyet saját felelősségemnek érzek, mert nem sikerült Bolla Bendegúzhoz hasonló kvalitású játékost szerződtetni.

– Ha már a Fehérvár labdarúgóját említette, ugyanaz a dilemma, mint Szánthó Regő esetében. A védő az előző, míg a szélső ebben a bajnokságban szinte végigfutballozta az idényt, a csapat meghatározó tagjai lettek, majd visszatérnek klubjaikhoz. A Zalaegerszegnek mi ebben a jó?
– Jelenleg tíz kiemelt akadémia működik az országban, kiemelt költségvetéssel, s a tehetséges fiatal labdarúgók ezekben a futballműhelyekben szerepelnek. Sajnos a Zalaegerszeg nincs ebben a körben, így nehéz a saját utánpótlásunkból meríteni, így marad a kölcsönszerződés, esetleg a labdarúgó megvásárlása. Klubfilozófiánk alapján jellemzően magyar játékosokra építünk, és szeretnénk évente legalább egy fiatal játékost felépíteni a magyar labdarúgás számára. Jó lenne, ha olyan klubok is hozzájuthatnának a tehetséges fiatalokhoz, akik a kiemelt akadémiai programban nem vehetnek részt. Ezzel a válogatott is nyerne. Bár a kölcsönvett játékosok felépítéséből saját klubjaik részesülnek előnyben, az elmúlt két év alapján a Zalaegerszeg a fiatalok szemében hiteles klubbá vált, ami a hosszú távú stratégiánk része, még ha ez anyagilag egyelőre nem térül meg. Mindegy lenne, melyik csapatban játszanak a tehetségek, a lényeg, hogy lehetőséget kapjanak az NB I-ben.

– Kicsit „felkapta a vizet”.
– Igen, mivel azzal jót akarunk a magyar futballnak, hogy a fiataloknak lehetőséget biztosítunk, de nem jutunk hozzá a tehetségesebbekhez, pedig a klubjuknál valószínűleg nem kapnának annyi lehetőséget, mint nálunk. Éves szinten, korosztályonként nagyjából kétszázötven fiatal jön ki az akadémiákról, de a tizenkét csapatos NB I-ben korosztályonként csak hét-nyolc játszhat, mert nincs több hely. Az lenne az ideális, ha a legjobbak kaphatnák meg a lehetőséget, mert ha nem játszanak, elkallódhatnak az NB II-ben, az NB III-ban vagy akár a megyei osztályban, ami nem szolgálja a hazai labdarúgás és a válogatott érdekét.

– A ZTE is szerepeltet NB III-as csapatot.
– Mint mondtam, a kiemelt akadémiák összegyűjtik a tehetségeket tizennégy éves korban, de mi is figyelemmel követjük a fejlődésüket, és később próbáljuk meggyőzni őket, hogy nálunk lépjenek be a felnőttfutballba. Az elmúlt két év alapján egyre nagyobb a tiszteletünk a fiatal játékosok körében, és hisznek abban a klubfilozófiában, amit követünk. Kovács Barnabás, Szalay Szabolcs vagy Németh Dániel már így érkezett a klubhoz, és az élvonalban is bemutatkozhattak, de vannak saját utánpótlásunkból kikerülő tehetségek is, mint Németh Erik, de említhetném Csóka Dominikot, a Wolverhamptonhoz tartozó Csóka Dániel öccsét, aki az utolsó fordulóban tizenhét évesen lépett pályára.

– Milyen csapatra számít a következő idényben?
– Bízom benne, sikerül előrelépnünk, és megmozgatja a fantáziánkat, hogy a mezőny első feléhez tartozzunk. Számunkra kéthullámos a nyári átigazolási időszak. Az első a felkészülés kezdetéig tart, amely június tizenhatodikán lesz, másik azonban bőven a bajnokság kezdete utánra esik. Szeretnénk, ha a felkészülés kezdetéig a csapat kilencven százaléka az edző rendelkezésre állna, de biztos vagyok benne, a nagy csapatoknál az átigazolási időszak végén is lehetnek játékosok, akik számunkra erősítést jelentenének, és akkor megszerezhetők.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik