ZTE: Maradandót szeretnék alkotni! – Ricardo Moniz

BORBOLA BENCEBORBOLA BENCE
Vágólapra másolva!
2022.06.15. 08:52
null
Fotó: Zalai Hírlap/Pezzetta Umberto
Kilenc év után tért vissza a magyar élvonalba a Zalaegerszegi TE FC új vezetőedzője, Ricardo Moniz.

 

– Szenvedélyes edzőnek tartják: milyen hangulatban érkezett meg ismét Magyarországra, fűti a bizonyítási vágy?
– Ennek a történetnek nem csak én vagyok a főszereplője – felelte lapunk kérdésére kedden Zalaegerszegen az 57 éves holland vezetőedző. – A felnőttcsapat mellett a nyolcéves gyereklabdarúgók edzésein is ott leszek, szeretnék jó kapcsolatot kialakítani az összes utánpótlásban dolgozó szakemberrel, és persze a zalaegerszegi labdarúgásért rajongó szurkolókkal is. Az intenzitást szeretném emelni a csapat futballjában, ez az elsődleges célom. Azóta, amióta távoztam Magyarországról, azon dolgozom, hogy ezt minél jobban elsajátítsam. Kilenc év után tértem vissza az NB I-be, gyorsan történt minden, de már az első beszélgetés után igent mondtam a zalaegerszegiek felkérésére. Dragóner Attilát még a Ferencvárosból ismerem, nem tagadom, meglepődtem, amikor először felhívott…

– Miben lett jobb a magyar futball az elmúlt években?
– Mindenkitől azt hallom, hogy sokat emelkedett az NB I színvonala, de ezt egyelőre nehezen képzelem el, hiszen annak idején a Ferencvárosnál olyan ragyogó képességű játékosaim voltak, mint Böde Dániel, Leonardo, Vladan Csukics vagy éppen Muhamed Besic.

– Van olyan játékos, akit mindenképpen a ZTE-nél szeretne látni?
– Sok játékost figyelünk, a csapat kerete nyolcvan százalékban készen áll, húsz játékossal kezdjük el a felkészülést. Érkeznek még új futballisták, de csak olyanok, akik szívesen jönnek Zalaegerszegre. Nekem az is fontos, hogy az új futballisták is szenvedélyesek legyenek.

– Közönségszórakoztató futballt várnak a csapatától – mit gondol, kivitelezhető ez ilyen rövid idő alatt?
– Gyorsan össze kell raknunk a csapatot, és szerintem ezt a feladatot megoldom. A védekezésnek és a támadásnak együtt kell működnie, és bár romantikus alkat vagyok, a nap huszonnégy órájában tudnék a labdarúgásról beszélni, a nap végén mégis csak az eredmény számít. Szeretném, ha a szurkolók élvezettel járnának ki a stadionunkba, a játékosoknak pedig úgy kell edzeniük, mintha az életük múlna rajta.

– Mivel lenne elégedett a következő idényben? Az élmezőnyben kell végeznie az együttesnek, vagy ne legyenek kiesési gondjai?
– Egyelőre a csapat arculatát kell kialakítanom. Ami biztos, maradandót szeretnék alkotni. Hosszú távra tervezek, korábbi csapataimnál akár öt-hat éves periódusban gondolkodtak, hadd említsem a Lipcsét, amikor ott dolgoztam, a csapat a negyedosztályban szerepelt, onnan jutott el rövid idő alatt a Bajnokok Ligájáig. A labdarúgás egyszerű játék, nem is kell túlbonyolítani. Egyéniségeket szeretnék látni a csapatban, és emellett a munka hegyeket tud megmozgatni.

– Amikor a Ferencváros vezetőedzője volt, a ZTE a másodosztályban szerepelt, így személyes élménye nemigen lehet a klubról. Mit látott eddig a városból?
– Édesanyám nyolcvankét éves, hétfőn nagyot sétáltunk a belvárosban. A labda eddig sok helyre elvitt a világban, most ebbe a szép városba sodort, itt kell nagyot alkotnom.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik