ZTE: Ilyenkor kell megmutatni, ki a férfi – Waltner Róbert

Vágólapra másolva!
2021.04.02. 07:11
null
Waltner Róbert vezetőedző szombaton a diósgyőriek ellen vezeti csatába zalaegerszegi együttesét (Fotó: Zalai Hírlap/Pezzetta Umberto)
Waltner Róbert maximálisan hisz abban, hogy a ZTE FC a következő idényben is az élvonalban szerepel.

 

A helyzet nem ismeretlen Waltner Róbertnek – mégis merőben más, mint volt az előző két csapatánál. Március 15-én derült ki, hogy a ZTE FC közös megegyezéssel szerződést bontott Boér Gábor vezetőedzővel, a klub elöljárói még aznap bejelentették, Waltner Róbert váltja a kispadon. A 43 esztendős, korábbi hatszoros válogatott támadó nem először vett át idény közben csapatot: 2017 őszén Artner Tamás távozása után lett az akkor még NB III-as Kaposvári Rákóczi vezetőedzője (és nyert bajnoki címet vele), tavaly novemberben Gál Istvánt váltotta az NB II-es BFC Siófok élén (a közös munka március 10-én ért véget), majd jött az egerszegi kinevezés. Waltner helyzete nem könnyű, hiszen a ZTE hét fordulóval a befejezés előtt csak jobb gólkülönbségének köszönhetően előzi meg a már kieső helyen álló Budafokot, ám töretlenül hisz benne, hogy a csapat eléri a célját, s kiharcolja a bennmaradást.

„Tetszett a szombati, Ajka elleni felkészülési meccsünk, örültem, mert sok mindent visszakaptam abból, amit az edzéseken gyakoroltunk – mondta a ZTE FC vezetőedzője. – Egy héttel korábban a Gyirmót ellen messze nem voltam ennyire elégedett, felemás volt a futballunk, a bajnoki főpróbán azonban sokkal több volt a pozitívum, a teljesítményünk bizakodásra ad okot. Hogy mennyire vagyok más helyzetben, mint korábban Kaposváron és Siófokon? A Rákóczinál a hetedik fordulót követően vettem át a csapatot, lehetett építkezni, igaz, kötelező volt kiharcolni a feljutást. Amikor Siófokon kineveztek, a téli felkészülés alatt volt lehetőség a játékosokkal dolgozni, most viszont hét bajnoki alatt kell kiharcolni a bennmaradást. Nyilván más lenne a helyzet, ha lenne mondjuk hat hetünk felkészülni, ugyanakkor tudtam, mit vállalok. Úgy éreztem, ha megkerestek és bíznak bennem, kötelességem segíteni a ZTE-nek, de azzal is tisztában vagyok, eredményt kell produkálni. Jól jött a válogatott miatti háromhetes szünet, mert igaz, hogy a televízióban sok ZTE-meccset láttam, volt lehetőségem jobban megismerni a kerettagokat. Nem tagadom, mindennap ott van a fejemben, miként lehet megverni a Diósgyőrt, ugyanakkor nem az ellenfeleink foglalkoztatnak elsősorban, hanem hogy a saját játékunk rendben legyen.”

Waltner Róbert 2002-ben bajnok lett a ZTE-vel, 92 góllal a klub NB I-es történetének legeredményesebb játékosa (a 2003–2004-es idényben tizennyolc találattal gólkirály lett), és bár a szerződése egyelőre csak az idény végéig szól, Zalaegerszegen örülnének, ha hosszú távon maradna. Hogy az elképzelésből valóság legyen, ahhoz első lépésként az első osztályban kellene tartani a csapatot, ami nem lehetetlen, de nem is egyszerű feladat.

„Kívülállóként a ZTE meccseit látva volt elképzelésem a csapatról, a játékosokról, ez a közös munka során bizonyos tekintetben érthetően változott – mondta Waltner Róbert. – Próbálom megtalálni a legerősebb kezdő tizenegyet, senkiről sem lemondva, hiszen nem csak tizenegy labdarúgóra van szükségünk, csapatban kell gondolkodnunk. A kés nemcsak a játékosok nyakán van, hanem az enyémen is: egy klubért küzdünk, ilyenkor kell megmutatni, ki a férfi. Annak idején játszottam kieső és kiesőjelölt csapatban is, tudom, van, aki nehezebben viseli a nyomást. Fontos a hétközi munka, hiszen ha jól végzed, bízhatsz magadban, bátran vághatsz neki egy-egy mérkőzésnek. Az elmúlt napokban próbáltuk stabilizálni a védekezésünket, mivel nagyon sok gólt kapott a csapat, és bízom benne, tétmeccsen is megmutatjuk, elbírjuk a ránk nehezedő nyomást.”

NB I, 2020–2021, 27. FORDULÓ

HELYSZÍN
ÁPRILIS 3., SZOMBAT
14.45: Paksi FC–MTK Budapest (Tv: M4 Sport)
Paks, Paksi FC Stadion
17.00: ZTE FC–DVTK (Tv: M4 Sport)Zalaegerszeg, ZTE Aréna
19.30: Budapest Honvéd–Újpest FC (Tv: M4 Sport)Budapest, Új Hidegkuti Nándor Stadion
ÁPRILIS 4., VASÁRNAP
14.30: Kisvárda–Mol Fehérvár FC (Tv: M4 Sport)Kisvárda,Várkerti Stadion
17.00: Budafoki MTE–Ferencvárosi TC (Tv: M4 Sport)Budapest, Budafoki MTE Sporttelep
19.15: Puskás Akadémia–Mezőkövesd (Tv: M4 Sport)Felcsút, Pancho Aréna
Az összes mérkőzés zárt kapus.
Az NB I góllövőlistája itt!
AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 26 18 7 1 55–18 +37 61
2. Puskás Akadémia 26 15 3 8 37–31 +6 48
3. Mol Fehérvár 26 11 7 8 50–32 +18 40
4. MTK Budapest 26 10 8 8 38–33 +5 38
5. Mezőkövesd 26 10 8 8 31–32 –1 38
6. Újpest FC 26 10 4 12 35–51 –16 34
7. Paksi FC 26 9 7 10 52–52 0 34
8. Kisvárda 26 9 7 10 23–34 –11 34
9. Budapest Honvéd 26 7 8 11 37–37 0 29
10. Zalaegerszegi TE 26 7 5 14 42–50 –8 26
11. Budafoki MTE 26 7 5 14 31–48 –17 26
12. Diósgyőri VTK 26 6 5 15 28–41 –13 23
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik