Vignjevics: Furcsa, hogy az NB I-ben én dolgozom a leghosszabb ideje egy klubnál – ráadásul külföldiként

Vágólapra másolva!
2018.10.19. 11:31
null
Nebojsa Vignjevicsnek is furcsa, hogy az NB I-ben ő dolgozik a leghosszabb ideje egy klubnál – külföldiként (Fotó: Dömötör Csaba)
Nebojsa Vignjevics, az újpestiek vezetőedzője olykor kedvenc kávézójában álmodja meg a nyerő stratégiát, a meccs előtti este olvasással és filmnézéssel kapcsolódik ki.

 

Csütörtök, Budapest belvárosa. A délutáni csúcs, az autós őrület még várat magára, a környékbeli irodákból még nem indultak haza az emberek. Csak a 2-es villamos zakatol hangosan a síneken. A Parlamenttől egy ugrásra lakik Nebojsa Vignjevics. A környék finoman fogalmazva sem elhagyatott, a szerb edzőt mégsem zavarja a nyüzsgő belvárosi élet. Sőt, kifejezetten kedveli a Duna-partot, a magyaros ételeket, a közeli sétálóutcát, no és kedvenc kávézója is néhány lépésre található otthonától. A szókimondó szakvezető 2013 októbe­rében érkezett Budapestre, ezért nem csoda, hogy a pincérek kérdés nélkül szolgálják fel neki a napi menüt.

A fiúk Budapesten, a lányok Belgrádban

Az újpestiek edzője nem kitárulkozós fajta. Kevesen tudják róla, hogy három gyermek édesapja, és fia, a 23 esztendős Nemanja egy ideje már Budapesten él édesapjával.

„Most éppen a vizsgáira készül, kettő még hátravan – meséli Nebojsa Vignjevics. Nálunk senki sem lusta típus, így az iskola mellett dolgozik is. A feleségem és a két lányom odahaza van Belgrádban, csak mi, a család férfi tagjai tartunk össze itt, Budapesten. Nemanja szereti a labdarúgást, gyakran van kint a meccseinken. Sajnos már nem futballozik, pedig tehetséges volt, ám egyik napról a másikra megunta. Később a tenisszel próbálkozott, Novak Djokovics volt a példaképe.”

Versenyhelyzetbe került a csapatkapitány
Érdekes helyzet állt elő Újpesten: a mindenkori csapatkapitány a kezdőcsapaton kívül találta magát. Legutóbb a Puskás Akadémia ellen már csupán csere volt Litauszki Róbert, és alighanem Diósgyőrben is a kispadon kezdi a bajnokit. Nebojsa Vignjevics a következőket mondta erről: „Kire Risztevszki személyében macedón válogatott védőt igazoltunk, Litauszki Róbertnek is meg kell küzdenie a helyéért. De nincs ezzel gond, szerencsére az a fajta játékos, aki sosem adja fel. Ez csak jót tehet a csapatnak, hiszen végre versenyhelyzet van minden poszton.”

Az edző Belgrádban született, ott is nőtt fel. Egészen fiatalon elhatározta, hogy edző szeretne lenni, ám édesapja nem díjazta ötletét, mondván: a futballban senki sem garantálja a sikereket. Mégis a nehezebbik utat választotta, és tessék, elmondhatja magáról, hogy ő az NB I-ben legrégebb óta hivatalban lévő vezetőedző, két hónappal korábban érkezett, mint a Ferencvárostól nemrég távozó Thomas Doll.

„Thomasszal tiszteltük egymást, egymás munkáját, sokat beszélgettünk. Kicsit nekem is furcsa, hogy a magyar élvonalban én dolgozom a leghosszabb ideje egy klubnál – ráadásul külföldiként.”

Füzettel, laptoppal üldögél a kávézóban

Az Újpesttel a legutóbbi idényben bajnoki bronzérmet, valamint Magyar Kupa-aranyat nyert. Eltökéltségét jelzi, hogy munkáját gyakran hazaviszi magával. Az edzések levezénylése és a taktika megálmodása után nem csupán akkor gondol a futballra, ha véletlenül a tévé elé ül és sportcsatornára kapcsol.

„Sokat üldögélek itt, a törzshelyemen. A szerbek szeretnek kávézókban lazítani, nézni az embereket, a turistákat. Gyakran lehozom magammal a laptopomat vagy a jegyzetfüzetemet, és itt találok ki egy-egy új formációt, taktikai elemet.”

A lilák szombat délután a tabella utolsó előtti helyén szerénykedő Diósgyőrhöz mennek. Amióta elkészült az új DVTK-stadion, a fővárosiak még nem játszottak Miskolcon. Nebojsa Vignjevics ezért is várja az összecsapást, nem lepődne meg, ha telt ház fogadná őket. Miskolcon általában jelentős eseménynek számít az Újpest vendégjátéka, ezért a szakvezető csapata is komolyan veszi a találkozót, s a keret tagjai már péntek este útnak indulnak.

„A Diósgyőr egyáltalán nem olyan rossz, mint amit a tabella mutat. Egyetlen ellenfele sem ütötte ki, szoros összecsapásokat játszott. Biztos vagyok benne, hogy remek hangulat lesz az új stadionban, és sokan kijönnek a meccsre. Nem szeretnénk a véletlenre bízni a három pont sorsát, ezért egy nappal a mérkőzés előtt elutazunk Miskolcra. Nem szokásunk, de most úgy éreztük, jobb lesz így.”

A mérkőzések előtti este Nebojsa Vignjevics szeret kikapcsolódni. Nem tartja szerencsésnek, ha valaki álmatlanul forgolódik az ágyában, amiért folyamatosan a taktikán agyal. Ilyenkor az edző kicsit lazít, eltereli gondolatait. A lényegi kérdések – a taktika, a kezdőcsapat összetétele – addigra már úgyis eldőltek.

Még könyvet is visz magával Diósgyőrbe

„Ha itthon vagyunk, akkor is jobban szeretek olvasni, esetleg megnézni egy filmet. Ilyenkor gyűjtöm az energiát a másnapi mérkőzésre, hiszen a kispadnál jobbára túlfűtött hangulat uralkodik, egy-egy kilencven perc rengeteg erőmet kiszívja. Most, hogy az előző estét szállodában töltjük, alighanem a stáb többi tagjával beszélgetünk majd, de azért egy könyvet is beteszek a táskába.”

A vezetőedző diósgyőri kollégájára is kitért. Fernando Fernándezt olyan edzőnek ismerte meg, aki tudja, mit szeretne, ám mintha minden ellene játszana – és egyelőre a legjobb összeállítást sem találta meg. Sokat cserélgeti a kezdő tagjait, épp ezért Nebojsa Vignjevics is kíváncsi, milyen csapattal áll ki ellenük a miskolci együttes. Az újpesti taktika amúgy már korábban összeállt – a belvárosi kávézó teraszán.

NB I, 2018–2019, 11. FORDULÓ
OKTÓBER 20., SZOMBATHELYSZÍN
17.00 Kisvárda–Mezőkövesd
Kisvárda, Várkerti Sporttelep
17.00 Haladás–Mol Vidi (Tv: M4 Sport)
Szombathely, Haladás Stadion
17.00 MTK–Budapest Honvéd
Budapest,
Új Hidegkuti Nándor Stadion
17.00 DVTK–Újpest
Miskolc, DVTK-stadion
17.00 DVSC–Paks
Debrecen, Nagyerdei Stadion
19.30 Puskás Akadémia–Ferencváros (Tv: M4 Sport)
Felcsút,
Pancho Aréna
TABELLA • GÓLLÖVŐLISTA
AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 10 7 3 21–8 +13 24
2. Budapest Honvéd 10 6 1 3 13–7 +6 19
3. MTK Budapest 10 5 2 3 16–15 +1 17
4. Paksi FC 10 4 4 2 16–11 +5 16
5. Mol Vidi FC 9 4 3 2 16–10 +6 15
6. Mezőkövesd Zsóry FC 10 4 3 3 16–12 +4 15
7. Debreceni VSC 10 3 5 2 14–13 +1 14
8. Újpest FC 9 3 4 2 8–7 +1 13
9. Puskás Akadémia FC 10 2 2 6 10–16 –6 8
10. Kisvárda 10 2 2 6 9–21 –12 8
11. Diósgyőri VTK 10 1 3 6 7–16 –9 6
12. Szombathelyi Haladás 10 1 2 7 11–21 –10 5
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik