Vignjevics: Az Újpestben senki sem játszhat önmagáért

Vágólapra másolva!
2013.12.08. 10:24
null
Dusan Vasziljevicsék a végére pörögtek fel, kétgólos hátrányból egyenlítettek a PAFC ellen (Fotó: Fuszek Gábor)
A szombati bajnokik után az NB I-es edzők nagy része nemcsak 2013 utolsó mérkőzését értékelte, hanem az őszi szezont is. Miközben Tomiszlav Szivics, Lőrincz Emil vagy Tóth Bálint elégedett csapata teljesítményével, többen is fordulatot várnak a tavaszi folytatástól. Nebojsa Vignjevics, a Puskás Akadémia ellen a hajrában 1–3-ról egyenlítő Újpest vezetőedzője azt várja, hogy a játékosok tavasszal ne önmagukért, hanem a klubért küzdjenek – a szerb szakember elmondta, nehéz volt felpörgetnie a csapatát az FTC elleni kupasiker után.

ÚJPEST–PUSKÁS AKADÉMIA 3–3

Nebojsa Vignjevics: – Nem volt könnyű felpörögni az FTC elleni kupasiker után, de leginkább az volt a gond, hogy a szerdai találkozót követően fáradt és fásult labdarúgókkal dolgoztam az edzéseken. A cseréknek köszönhetően a második félidőben stabilizálódott a középpályássorunk, és pozitívum, hogy kétgólos hátrányból pontot mentettünk. A játékosaim rengeteg labdát eladtak, különösen a középpályán voltunk sebezhetőek, pedig számítottam rá, hogy az ellenfél technikás játékosai megnehezítik a dolgunkat. Czvitkovics Péter és Lencse László nagyon veszélyes futballista. A jelenlegi Újpest kétarcú. Egyfelől csapatként harcolnak a játékosok, s bárkit legyőzhetnek, másrészt magukért próbálnak futballozni. Na, ezt nem szeretném tavasszal látni.

Benczés Miklós: – A semleges nézők biztos elégedettek lehetnek, de egy edző az ilyen meccsen lefordul a kispadról izgalmában. Már csak azért is, mert másodszor szórakozunk el kétgólos előnyt a szezonban, a középpályásainknak és védőinknek erőszakosabban kellett volna fellépniük. Nem vagyok elégedett az őszi teljesítményünkkel, mert bár a rossz kezdés után sokat fejlődött a csapat, három bajnokink is volt, amelyeken győzelmet szalasztottunk el, s meg kellett elégednünk a döntetlennel. Ha előrébb akarunk lépni, idegenben jobban kell teljesítenünk.

PÉCSI MFC–MVM PAKS 1–1

Lőrincz Emil: – Az első huszonöt percben tompán futballoztunk, érződött az utóbbi hetek erőltetett menetének a fáradtsága. Hátrányba kerültünk, de még a játékrész vége előtt volt lehetőségünk az egyenlítésre. A szünetben megbeszéltük, sokkal többet kell tennünk, ha nem akarunk pont nélkül maradni. Le a kalappal a fiúk előtt, nagyszerűen küzdöttek, jó felfogásban futballoztak, emberhátrányban játszva megérdemelten szereztünk egy pontot. Csodálatos, amit ebben az idényben a fiúk műveltek. Versenyben vagyunk a Ligakupában és a Magyar Kupában is, jó pozícióból folytathatjuk a bajnokságot. Ennél is fontosabb, hogy olyan csapatunk van, amely képes jól futballozni, és ha arra van szükség, csúszik-mászik a siker érdekében.

Horváth Ferenc: – Jó mérkőzést játszottunk, nagyon akartunk nyerni, és ez meglátszott a hozzáállásunkon. Jobban futballoztunk, amikor az ellenfélnél is tizenegy ember volt a pályán, de mint korábban is oly sokszor, ezúttal is nagyon jól védett az ellenfél kapusa, nekünk rendre meg kell szenvednünk azért, hogy pontot szerezzünk. A játékunkkal nem volt probléma, az eredményességgel viszont igen. Az egy pont Pécsen valóban jó, de mi győzni akartunk. Csalódott vagyok, mert az utolsó húsz percben beszorítottuk ellenfelünket, voltak lehetőségeink, ám nem tudtuk kihasználni őket. Rengeteget tanultam ebben az idényben, remélem, tavasszal hasznosítani is tudom a tapasztalataimat. A Pécs ellen is jól felépítettük magunkat, csak az a plusz nem volt meg a játékunkban, amely az egész ősszel hiányzott.

MTK–DIÓSGYŐRI VTK 2–2

Garami József: – A játékosaim minden elismerést megérdemelnek. Küzdöttek, hajtottak, vezettünk kettő góllal, és csakúgy, mint korábban, ezúttal is elszórtuk az előnyt. A Diósgyőr erős ellenfél, igazságos eredmény született. Csiki Norbert már hét közben fájlalta a lábát, kiment erre a csúszós, jeges talajra, és úgy döntöttünk, hogy inkább ne játsszon.

Tomiszlav Szivics: – Ellentétes félidőket láthattak a nézők. A játékosainknak nem csupán egymással, hanem a talajjal is meg kellett küzdeniük. Az MTK jobb csapat, mint ahol most áll, értékes az ellene idegenben szerzett egy pont. Az más kérdés, hogy mindig rossz a kedvem, ha nem nyerünk. De az eredmény igazságos. A játékvezetés? Ma is láthatta a közönség, hogy nyilvánvaló gólhelyezettel kecsegető szabadrúgást nem kaptunk meg. De majd ezt is megmagyarázzák. Maximálisan elégedett vagyok az őszi idényünkkel, a középmezőnyt céloztuk meg, és ott állunk a dobogó közelében.



KTE-PHOENIX MECANO–KAPOSVÁRI RÁKÓCZI 2–1

Bekő Balázs: – Embert próbáló szezon volt, játékosnak és nekünk, edzőknek egyaránt, muszáj lesz egy jót pihenni. A teljes őszi szezon két legbalszerencsésebb csapata találkozott. Valahogy mindig úgy alakult, hogy a szerencse az ellenfelünknek kedvezett. Ettől függetlenül a képességeinknek megfelelően próbáltuk kihozni magunkból a maximumot, sajnos nem mindig sikerült. Ezen a mérkőzésen felszabadultabban, jobban futballoztunk, de a hibák ugyanúgy megvoltak. Stabilabbnak kell lennünk a tavasszal.

Prukner László: – Nehéz érdemi értékelést adni, mert az olyan szituációban lévő csapatnak, amilyen a miénk, minden egyes pontra, minden egyes győzelemre szüksége lenne. Ehhez képest ötven másodperc elteltével gólt kaptunk. Innen már nagyon nehéz lett volna felállni. A tavasszal minimum nyolc győzelemre lenne szükségünk a bentmaradáshoz. Meg lehet csinálni, ezt azért merem állítani, mert korábban már véghezvittünk hasonló bravúrt a Kaposvárral, a tavaszi tizenhárom fordulóban kilenc győzelmet szereztünk, és hetedikként zártunk. Van remény, még nincs lefutva a bentmaradásért folytatott verseny.

LOMBARD PÁPA–BP. HONVÉD 1–0

Tóth Bálint: – Ez igazi csapatmunka volt, csodálatosan zártuk az őszi szezont, és klasszul végeztünk. Még akkor is, ha a Honvéd olykor ránk erőltette az akaratát, több helyzetet is kidolgozott. Azt se felejtsük ugyanakkor, hogy egy nullás vezetésünknél nekünk is voltak ziccereink az első félidőben. Kiharcoltuk, kiküzdöttük ezt a sikert.

Marco Rossi: – Sajnos hátul Alekszandar Ignjatovics, valamint Ivan Lovric sem játszott jól, hátvédeink bosszantó egyéni hibákat követtek el. Ahhoz, hogy az ilyen mérkőzéseket megnyerjük, az elöl játszóknak élniük kell a kínálkozó lehetőségeikkel, szerzett gól, vagy gólok nélkül ugyanis nem lehetünk eredményesek még az utolsó ellen sem.

LABDARÚGÓ NB I, 17. FORDULÓ – PROGRAM, JÁTÉKVEZETŐK
IdőpontMérkőzés (Tv)Játékvezető
December 6., péntek
19.00
Mezőkövesd–Debreceni VSC-Teva 2–2Vad II István
December 7., szombat
14.00

Újpest FC–Puskás Akadémia FC 3–3

Solymosi Péter
16.00
KTE-Phoenix Mecano–Kaposvári Rákóczi 2–1 Becséri Dániel
16.00
Pécsi MFC–MVM-Paks 1–1Kassai Viktor
18.00
MTK Budapest–Diósgyőri VTK 2–2 Bognár Tamás
20.00
Lombard Pápa–Budapest Honvéd 1–0Erdős József
December 8., vasárnap
16.30
Videoton FC–Ferencváros (M1)Andó-Szabó Sándor
18.30
Győri ETO FC–Szombathelyi Haladás (Sport2) Iványi Zoltán
TABELLA ♦ GÓLLÖVŐLISTA ♦ MENETREND ♦ EREDMÉNYEK
AZ ÁLLÁS
1. DVSC-Teva 17 11 4 2 41–19 +22 37
2. Videoton FC 16 10 3 3 31–12 +19 33
3. Diósgyőri VTK 17 7 7 3 29–21 +8 28
4. Haladás 16 7 6 3 26–19 +7 27
5. Győri ETO 16 7 6 3 25–18 +7 27
6. Pécsi MFC 17 7 4 6 27–27 0 25
7. Ferencváros 16 7 3 6 24–24 0 24
8. Lombard Pápa FC 17 7 2 8 21–24 –3 23
9. Budapest Honvéd 17 6 5 6 23–21 +2 23
10. Újpest FC 17 5 6 6 30–31 –1 21
11. Kecskeméti TE 17 5 6 6 24–31 –7 21
12. Mezőkövesd 17 5 3 9 21–31 –10 18
13. MVM Paks 17 4 5 8 21–29 –8 17
14. Puskás Akadémia FC 17 4 5 8 21–32 –11 17
15. MTK Budapest 17 3 6 8 18–21 –3 15
16. Kaposvári Rákóczi 17 2 3 12 15–37 –22 9
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik