Vidi: „Nem szabad azt hinnünk, hogy a továbbjutás már lefutott"

Vágólapra másolva!
2013.02.08. 14:10
A labdarúgó NB I-ben szereplő Videoton játékosa, Filipe Oliveira a klub hivatalos honlapjának adott nyilatkozatában elmondta, nem megnyert párharcként tekintenek a Zalaegerszeg elleni Magyar Kupa-nyolcaddöntő-visszavágóra. A két csapat fehérvári mérkőzésén a hazaiak 4–0-ra nyertek, a portugál középpályás pedig kétszer is betalált.

„A Zalaegerszeg elleni kupapárharc első felvonása remekül sikerült, ami bizonyítja, hogy az elmúlt hetekben történt változásokra nagyon jól reagált a csapat. A találkozón egyúttal az is kiderült számunkra, hogy jó munkát végeztünk a spanyolországi edzőtáborban. Ugyanakkor nem szabad azt hinnünk, hogy a továbbjutás már lefutott, a visszavágót ugyanolyan komolyan kell vennünk, mint az első mérkőzést, és mindent meg kell tennünk, hogy megnyerjük. A lehető legkomolyabban készülünk a meccsre, hiszen ellenfelünket maximálisan tiszteljük, és mert a Vidi olyan klub, amely mindig kizárólag a győzelemre játszik" – mondta az első összecsapáson kétszer is betaláló Filipe Oliveira a vidi.hu-nak. Filipe Oliveira a vidi.hu-nak.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik