Vidi: Juhász bízik benne, hogy ott lesz a válogatottban

2013.03.06. 13:09
null
Juhász bízik benne, hogy <br />a románok ellen játszhat (Fotó: Szabó Miklós – archív)
Juhász Roland, a labdarúgó NB I-ben szereplő Videoton kölcsönjátékosa bízik benne, hogy helyet kap a válogatottban a Románia elleni vb-selejtezőn (március 22.). A rutinos védő az mlsz.hu-nak adott interjúban beszélt a magyar bajnokság színvonaláról, amely szerinte emelkedett.

„Legutóbb éppen hétvégén, a Honvéd elleni bajnokin találkoztunk, váltottunk pár szót, megkérdezte, milyen állapotban érzem magam, hogy megy eddig a sorom a Videotonnál – utalt Egervári Sándor szövetségi kapitánnyal való találkozására Juhász Roland. – A kerethirdetésről vagy a válogatottba kerülési esélyeimről nem esett szó, de a szövetségi kapitány is tudja, hogy minden tőlem telhetőt megteszek, hogy kiérdemeljem a meghívót. Bízom benne, hogy a románok elleni vb-selejtezőn ismét ott lehetek a csapatban.”

„Sokat javult, és ezt még úgy is meg tudom állapítani, hogy régóta nem játszottam bajnoki meccset itthon – mondta a magyar bajnokság színvonaláról a Videoton védője. – Feltűnő, hogy jóval több a légiós, s anélkül, hogy bárkit is meg akarnék bántani a régiek közül, úgy látom, ebből a szempontból javult a minőség is, manapság jobb külföldi focisták játszanak az NB I-ben. Ennek van azért hátránya is, például az, hogy kiszorítják a bizonyítási lehetőségre váró fiatalokat, de legalább valódi erősítést jelentenek csapataik számára. A színvonallal nincs gond, ha a bajnoki meccsek körítése valamivel jobb lenne, sokkal eladhatóbbá válhatna az NB I. Belgiumban is vannak gyengébb mérkőzések, de ezeket jobban fogadja a közönség, mert más a meccsek tálalása, pozitívabb a labdarúgást körülvevő közeg. Ha valamiben érezhetően előrébb járnak a belgák, akkor az nem a színvonal, hanem az említett körítés.”

„Természetesen nem úgy jöttem haza a Videotonhoz, hogy hét év belgiumi légióskodás után kisujjból kirázom ezt a szintet, ilyen hozzáállást egy profi játékos nem is engedhet magának, még akkor sem, ha éppen lenne rá oka. Itt viszont erről sincs szó. Komoly célokért küzd a csapat, mindenkinek be kell állnia a sorba, és a maximumot kell hoznia meccsről meccsre” – tette hozzá Juhász.

Legfrissebb hírek

„Tízpontos” felkészülés – Bodnár Zalán jegyzete

Magyar válogatott
3 órája

Népsport: amikor a Ferencvárosnak jó volt az egy pont…

Népsport
16 órája

Az ETO és az FTC is elkezdte a felkészülést a következő idényre

Labdarúgó NB I
2026.06.08. 19:30

David López: A mexikói vb-meccsek elképesztőek lesznek

Foci vb 2026
2026.06.08. 11:05

Ígéretes kazah fiatalok kaphatnak lehetőséget Debrecenben

Magyar válogatott
2026.06.08. 10:08

Élményekkel és érmekkel újra kék-fehérben Hinora Kristóf

Labdarúgó NB I
2026.06.08. 08:55

Az NB II bajnokánál folytatja Koszta Márk – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.06.07. 15:55

Svájcból érkezett a Honvéd új vezetőedzője – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.06.06. 16:27
Ezek is érdekelhetik