Vidi: Ha valaki el akar menni, nyitva van az ajtó - Burcsa

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.05.07. 07:23
A labdarúgó NB I-ben bajnok Videoton klubigazgatója, Burcsa Győző a Sport Tv Mai helyzet című műsorában értékelte a szezont, és elmondta, ha van olyan játékos, aki külföldre akar menni a klubtól, azt nem tudják megtartani, Joan Carrillo pedig nem jelezte neki, hogy el akarna menni Fehérvárról.

A Videoton 26 forduló után szerezte meg a bajnoki címet, Burcsa Győző szerint ez nem a véletlen műve, jól felépített rendszert alakítottak ki a klubnál.

„Választottam egy ambiciózus edzőt, aki nem rendelkezett NBI-es rutinnal. Sokan meg is kérdőjelezték abban az időben, hogy milyen döntés ez, de ahogyan mondani szoktam, majd utólag kiderül – mondta Burcsa Győző. – Ezzel kezdődött, és azzal folytatódott, hogy azok a játékosok, akik sem morális, sem erkölcsi, sem szakmai szinten nem feleltek meg, el lettek küldve az egyesülettől, és attól kezdve felállítottunk egy újfajta modellt, aki beáll a sorba, az tudja, ezt és ezt kell csinálni, az edző megkövetelte a munkát.”

„Nagyon fontos, hogy el tudtuk úgy kezdeni a bajnokságot, hogy volt egy kész csapatunk, amelybe folyamatosan igazoltunk, tehát meg tudtuk jól erősíteni a keretet. Emellett jó szakmai munka folyt, és azt nem kell szerintem ecsetelni, hogyha az eredmények jönnek, akkor általában a közösséggel nincs gond.”

„A költségvetés azért kell, hogy tudjunk úgy üzemeltetni egy klubot, hogy az eredmény érdekében mindent megtegyen a klub. Nekem az volt a feladatom, hogy a csapat számára az étkezéstől kezdve, a szálláson és az edzőtáboron át az orvosi ellátásig és a masszőrig minden rendelkezésre álljon a Videotonnál ahhoz, hogy ez a csapat jól szerepeljen. Valóban, Magyarországon mi kiemelkedünk ebben, talán még a Ferencváros van ezen a szinten. Mindent elkövetünk azért, hogy a csapatunk bajnok legyen.”

„A téli átigazolási piacon már igazoltunk úgy játékost, hogy nyáron be lehessen építeni. Semmit sem akarunk a véletlenre bízni, van egy huszonnégyes keretünk, tehát ha nem játszik az első csapat kompletten, akkor mi továbbjutunk a kupában az úgynevezett második kerettel, ami majdnem ugyanolyan erős. Elmondhatjuk azt, hogy ha bárki kiesett, akár Juhász Roland, Sándor György vagy Nikolics Nemanja, a csapat ugyanúgy nyert. Olyan erős kerete van a Videotonnak, amely az egész NBI fölé helyezte a csapatunkat.”

„Nagyon egyszerű a helyzet. Ez munkahely, szerintem a munkahelyen az embereknek nem jóban kell lenniük, hanem jól kell dolgozniuk együtt. Természetesen úgy nincs eredmény, hogy mindig mindenben egyetértünk, az edzőt is, engem is mindig sarkall valami, hogy jobb legyen, tehát előfordul a konfliktus. Én nem tudok arról, hogy az edző el akar menni, én a főnöke vagyok, nekem nem jelezte, nem tudom, ezek a hírek honnan jönnek” – reagált arra a Sport Tv Mai helyzet című műsorában, hogy Joan Carrillóval állítólag nem jó a viszonya.

„Azt a játékost, aki külföldre akar menni, aki kijelentette, hogy nem marad itthon, mi nem tudjuk megtartani. A többi játékos, akit a klub meg akar tartani, nagyon jó lehetőséget, jó ajánlatot kapott. Ha ők nem fogadják el, én erőszakkal nem tudok senkit sem itt tartani. Ha valaki el akar menni, az ajtó nyitva van.”

„Van egy edző, akinek még szerződése van, aki jó eredményt ért el, aki jól dolgozott. Nem tudom, honnan veszik ezeket a híreket, vagy ki terjeszti feleslegesen, annyit tudok, hogy nálunk jó a hangulat, megnyertük a bajnokságot, és hogy néha van összezördülés, az szerintem egy munkahelyen természetes” – összegzett Burcsa Győző.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik