Vidi: Felkészültünk a BL-selejtezőkre – Vinícius

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.07.04. 09:37
A Mol Vidi FC 2–1-re legyőzte a szerb bajnokság legutóbbi hatodik helyezettjét, a Csukaricskit a két labdarúgócsapat kedd kora esti ausztriai felkészülési mérkőzésén. A találkozó után Vinícius Paulo nyilatkozott a molvidi.hu-nak.

Az FK Csukaricski elleni 2–1-es győzelemmel zárta az ausztriai edzőtábort a Mol Vidi FC, melynek mérlege így 3 győzelem, 1 döntetlen és 1 vereség lett. A szerb gárdával vívott találkozón mindvégig a pályán volt Vinícius Paulo, aki ezúttal a csapatkapitányi karszalagot is megkapta, a lefújást követően pedig a molvidi.hu-nak értékelt.molvidi.hu-nak értékelt.

„Hosszú, kemény két hét áll mögöttünk, amelynek során igyekeztünk mindent beleadni a munkába, hiszen ez az edzőtábor az alapja az egész éves jó szereplésünknek. Próbáltunk a barátságos meccseken is úgy játszani, mintha tétmérkőzésekről lenne szó, miközben természetesen új elemeket, új játékosokat építettünk be a rendszerünkbe. Az eddig kevesebb lehetőséget kapók is bizonyíthattak. A mai összecsapáson egy kicsit több kockázatot vállaltunk fel, egy kicsit nyíltabban játszottunk, ami persze magában hordozta a hiba lehetőségét is, főleg ilyen nehéz időszak végén, amikor a lábak már fáradtak. Annak feltétlenül örülök, hogy a végén még sikerült betalálni és így felülkerekedtünk. Mindenképpen pozitívan értékelem az edzőtábort, jó meccseket vívtunk és most még van egy kis időnk is a szezonkezdetig. Úgy vélem, teljes mértékben felkészültünk a Bajnokok Ligája selejtezőire és az új idényre!″ – nyilatkozta.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik