Vidi: DVSC, Győr, Újpest – új szakember érkezett az utánpótlásba

Vágólapra másolva!
2018.07.14. 10:12
Fórián Zsolt lett a Mol Vidi FC új utánpótlás szakmai igazgatója – jelentette be a székesfehérvári labdarúgócsapat a hivatalos honlapján. A 38 éves szakember korábban Debrecenben, Győrben és Újpesten is dolgozott.

Fórián Zsolt a DVSC-nél és több, másodosztályú csapatnál eltöltött év után 26 esztendősen fejezte be a profi labdarúgást, majd edzői karrierjére kezdett koncentrálni. Az UEFA pro licences szakember a Debreceni Olasz Focisuli utánpótlás-vezetőedzőjeként kezdett 2006-ban, négy évvel később Hajdúböszörményben az NB II-es együttes vezetőedzője lett, majd visszatért Debrecenbe, ahol előbb az utánpótlásban dolgozott, majd a DVSC-DEAC vezetőedzője lett az NB II-ben, mielőtt a Loki Focisuli utánpótlás szakmai vezetőjének nevezték ki. 2014-ben a Győri ETO utánpótlás szakmai igazgatója lett, 2015-től pedig az UTE Labdarúgó Akadémia szakmai igazgatójaként dolgozott.

„A Vidi utánpótlásában a megkezdett úton szeretnénk továbbhaladni. Munkám során az utánpótlásedzőkkel, az utánpótlásban dolgozó erőnléti edzőkkel és más szakemberekkel dolgozom majd együtt, nekik tartok majd szakmai értekezleteket. Az edzéseket és a mérkőzéseket rendszeresen látogatni fogom, észrevételeimmel pedig az edzők munkáját segítem. Szerencsés embernek tartom magam, ugyanis ismét egy komoly tradíciókkal rendelkező nagy klub utánpótlásában dolgozhatok, a Kovács Zoltán és Kenyeres Imre által felvázolt célkitűzések pedig nagyon tetszettek, így örömmel vállaltam el ezt a feladatot” – mondta Fórián Zsolt a molvidi.hu-nak.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik