Vidi: bajnoki cím, kupagyőzelem és válogatottság az érkező célja

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.06.14. 15:44
Mint ismert, a labdarúgó NB I-ben szereplő Videotonnál folytatja pályafutását Tamás Krisztián. Az U20-as vb-t is megjáró védőt motiválta, hogy az NB I egyik legjobb balhátvédjével, Stopirával kell felvennie a versenyt.

„Tudtam, hogy a Vidi egy topklub Magyarországon, és nem is ért csalódás, minden területen a legjobb szakemberek dolgoznak. Az embernek olyan érzése van, mintha egy nyugat-európai klub játékosa lenne. Az edzések is nagyon jók, szinte nem is dolgozunk labda nélkül, szóval mindent figyelembe véve nagyon pozitívak az első benyomásaim” – mondta a vidi.hu-nak Tamás Krisztián, akit arról is faggattak, hogy mennyire szereti a kihívást, hiszen a posztján játszik az NB I egyik legjobbja, Stopira is.

„Megmondom őszintén, ez a kihívás csak még vonzóbbá tette számomra a Vidit. A tárgyalások során ezt külön ki is emeltem Kovács Zoltán sportigazgatónak, hogy engem kifejezetten motivál, ha az ország egyik legjobb balhátvédjével kell versenybe szállnom. Ráadásul a Vidi keretét kiváló labdarúgók alkotják, úgyhogy itt mindenkinek keményen meg kell küzdenie a helyéért.”

A fehérváriak új játékosa nagy célokat tűzött ki maga elé.

„Szeretnék tovább fejlődni, és minél több játéklehetőséget kapni. Tudom, hogy komoly céljai vannak a Vidinek, ebben szeretném a csapatot segíteni. Magyar bajnok és kupagyőztes szeretnék lenni a Vidivel, és természetesen – mint minden labdarúgónak – nekem is nagy álmom, hogy a felnőttválogatottban is bemutatkozhassak.”

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A VIDEOTON FC-NÉL

Érkezők:
Tamás Krisztián (Gyirmót FC Győr)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők: Lorentz Márton (Soroksár, ?), Sejben Viktor (Csákvár, ?), Simon Ádám (Gyirmót, ?)
Az utánpótlásból felkerültek:

Kiszemeltek:Enisz Bardi (macedón, Újpest), Richmond Boakye (ghánai, Latina – Olaszország, szabadon igazolhatóként, legutóbb kölcsönben Crvena zvezda – Szerbia) Kire Risztevszki (macedón, Vasas)
Távozók:
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk:

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik