Videoton: Vannak hibái a Honvédnak, igyekszünk kihasználni őket - Mezey

Vágólapra másolva!
2011.03.09. 16:12
A labdarúgó NB I-ben szereplő Videoton vezetőedzője, Mezey György a klub hivatalos honlapjának adott interjúban kifejtette, a mai, Budapest Honvéd elleni Magyar Kupa-mérkőzésen megpróbálják kihasználni ellenfelük hibáit, amelyeket korábban már elemeztek.

„Vendéglátóink valószínűleg azt a fajta masszív játékot játsszák, mint a hétvégén, a Fradi elleni bajnokijuk második félidejében. Az a találkozó tulajdonképpen ki-ki meccs volt. Ugyanakkor elemeztük a Honvéd játékát, megvannak benne azok a hibák, amelyeket igyekszünk majd kihasználni" – fogalmazott Mezey György, aki elárulta, hogy Nagy Dániel sérülése kiújult, így ma biztosan nem lép pályára.

A Videoton ma este 18 órakor a Magyar Kupa negyeddöntőjének első mérkőzésén a Budapest Honvéd otthonába látogat.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik