Vidi: Sousa segítője vállalná hosszú távon a csapat vezetését

Vágólapra másolva!
2013.01.12. 16:34
null
Joan Carrillo Milan egyedül irányítja a Videoton felkészülését (Fotó: NS-archív)
Paulo Sousa távozása után a portugál szakember korábbi pályaedzője, Joan Carrillo Milan vezetésével kezdte meg a felkészülést a tavaszi idényre a labdarúgó NB I-ben szereplő Videoton a spanyolországi edzőtáborban. A spanyol tréner a klub hivatalos honlapjának nyilatkozva elmondta, elégedett a játékosok hozzáállásával, és arra is készen áll, hogy első számú edzőként folytassa, ha a vezetők ezt kérik tőle.

„Elégedett vagyok, ugyanis a játékosok mindent beleadtak, pedig nagyon hosszú, fárasztó utazás van a hátunk mögött, ráadásul az eltűnt csomagok sem fokozták a srácok hangulatát. A felkészülés első néhány napjában a fizikai terhelésen lesz a hangsúly, de minden alkalommal gyakorlunk különböző taktikai elemeket is" – nyilatkozta Joan Carrillo Milan a klub hivatalos honlapjának, a vidi.hu-nak. Milant arról is megkérdezték, hogyan érzi magát, mivel Paulo Sousa távozásával neki kellett átvennie a csapat irányítását.

„Köszönöm a kérdést, remekül érzem magam. Boldog vagyok, hiszen azt csinálhatom, amit szeretek. Valóban nagy kihívás az, ha egy csapat vezetésére, irányítására kérnek fel, azonban nekem ez a munkám, sőt ez az életem. A játékosokhoz hasonlóan én is nagyon motivált vagyok, vágyom a sikerre, akárcsak a jelenlévő labdarúgók mindegyike. Amennyiben a klub vezetősége úgy dönt, hogy a későbbiekben is első számú edzőként számít rám, készen állok a feladatra. De megmondom őszintén, nem foglalkozom egyelőre a jövővel, hiszen rengeteg feladatunk van most a jelenben, csakis erre koncentrálunk."

Mint ismert, a Videoton csapatkapitánya, Sándor György a szaúdi al-Ittihadhoz igazolt, és az ő feladatát így eddigi „helyettese", Tóth Balázs veszi át.

„Ahogy mondtam, egyelőre nem foglalkozunk a jövővel. Azt azonban tudni kell, hogy nem egy, hanem négy játékos volt kijelölve a csapatkapitányi posztra, egyfajta hierarchikus rendszerben. Az első helyen Sándor György állt, őt Tóth Balázs, Torghelle Sándor és Marco Caneira követte ebben a rendszerben. Ez azt jelenti, hogy a második számú csapatkapitány, azaz Tóth Balázs lépett most az első helyre. De ismétlem, most csakis a jelenről, nem a jövőről beszélünk. Egyszóval a csapatkapitányi teendőket ezekben a napokban Tóth Balázs látja el" – mondta az edző.

Carrillo az első csapat edzőtáborához csatlakozott fiatal játékosokkal is elégedett.

„Igen, az ő teljesítményükkel is elégedett vagyok. Persze érezni lehet, hogy egy új közegbe kerültek, még akkor is, ha néhány alkalommal már edzettek együtt az első csapattal. Azonban roppant nyitottak, és láttam, hogy folyamatosan figyelik az idősebb, rutinosabb játékosokat, vagyis máris próbálnak tőlük tanulni, és ez nagyon jó.”

Így gyakorol a Videoton:

A vidi.hu videója

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik