Videoton: Pető és Csucsánszky távozott a klubtól

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.01.09. 13:54
Csucsánszky Zoltán és Pető Tamás távozik a Videoton FC-től, a két szakember közös megegyezéssel bontott szerződést a klubbal.

Pető Tamás játékosként is a Videotont szolgálta,majd játékosmegfigyelőként dolgozott a klubnál, mielőtt 2015 nyarán az első csapatot felkészítő szakmai stáb stabil tagja lett.

Bernard Casoni, Horváth Ferenc, Henning Berg és Marko Nikolics munkáját is segítette, a 2015–2016-os idényben egy ideig megbízott vezetőedzőként irányította a stáb munkáját.

Az ő távozásáról korábban is írtunk.

Csucsánszky 1988-ban válogatott lett a Videotonból, visszavonulását követően pályaedző, majd technikai vezető volt. Legutóbb az utánpótlásban dolgozott, a legidősebb korosztály csapatát készítette fel.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik