Videoton: norvég edző veszi át a nyáron Horváth Ferenc helyét

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.04.30. 12:10
null
Henning Berg veszi át a Videoton irányítását (Fotó: AFP)
A Nemzeti Sport Online információja szerint a labdarúgó NB I-ben szereplő Videoton szóban megegyezett Henning Berggel, így a nyártól a norvég szakember veszi át Horváth Ferenctől a székesfehérvári csapat irányítását.

A Videoton jelenleg a második helyen áll az NB I-ben, és ha a székesfehérváriak szombat délután nyernek az Újpest ellen, akkor ezüstérmesként zárnak. Ennek ellenére a nyáron távozhat Horváth Ferenc a kispadról.

A Videotonnál a magyar szakember kinevezésekor már jelezték, nem zárható ki, hogy külföldi edző veszi át az irányítást. A Nemzeti Sport Online úgy értesült, az edzőcserére már a nyáron sor kerül: Henning Berg ül le a kispadra, miután a felek szóban már megegyeztek egymással. A Nemzeti Sport április 21-én számolt be arról, hogy Berg a Videoton FC edzőjelöltjei között szerepel.

Berg játékosként a Manchester Uniteddel Bajnokok Ligáját (is) nyert, trénerként a Legia Warszawát bajnoki címig és kupagyőzelemig vezette, a varsói csapattól – így Nikolics Nemanjától is – azonban októberben elköszönt, azóta nem irányított csapatot.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik